A palánkok alól a csatársorba

Ibrány - A korábbi kosaras Bíró Csaba az ibrányi futballcsapatban játszik – de nemcsak azért, mert az édesapja az edző.

Először lehetett az ibrányi kezdőcsapat tagja ifjabb Bíró Csaba. A hír önmagában nem keltene nagy szenzációt, hiszen 23 évesen eljuthat odáig egy fiatalember, hogy helyet követel magának az NB III-as csapatban. Csakhogy olyan labdarúgóról van szó, aki nem egészen két éve még a nagykállói NB I. B csoportos kosárlabda-csapatban szerepelt, és a mostani bajnoki évben is szerephez jutott az ibrányiak megyei küzdelemsorozatban szereplő kosarasai között. De honnan is ez a kettősség?

Válaszút elé került

– Gyermekkoromban persze, hogy focizni szerettem, édesapám is ebbe az irányba terelt – mesélte Bíró Csaba. – Volt egy általános iskolai osztálytársam, akinek a testvére kosarazott, és velük nemcsak rúgtuk, hanem egyre gyakrabban pattogtattuk is a labdát. A gimnáziumi éveim alatt pedig jelentkeztem a Nyírsulinál, a korosztályomat éppen Kovács Tibor felügyelte, aki Nagykállóban is edzősködött, így kerültem az ottani másodosztályú klubhoz. Közben azért a focit sem felejtettem el, és mivel Ibrányban uszodamesterként kaptam állást, egyre nehezebben tudtam megoldani az ingázást. Választanom kellett, a futball mellett döntöttem. Úgy érzem, nem veszítettem sokat azzal, hogy lemondtam a kosarazásról, a barátokat persze sajnálom, de velük azért tudom tartani a kapcsolatot.

A(z immár) futballista által említett édesapa nem más, mint Bíró Csaba, az ibrányi csapat jelenlegi edzője, korábbi gólerős támadója. Mondhatnánk, könnyű ilyen hátszéllel bekerülni az NB III-as csapatba.

– Ez azért nem így van, mert apa tőlem talán jobban megköveteli a pontosságot és a fegyelmet, mint a többiektől – mond ellent az érintett. – Úgy érzem, én sem élek vissza a helyzettel, édesapám nevére és ibrányi múltjára nem illik szégyent hoznom. Az első enbé hármas meccsemet amúgy még Kovács János irányítása mellett játszottam, Tiszakanyáron jutottam lehetőséghez. Most voltam először kezdőjátékos, amiben annak is szerepe lehetett, hogy a sok sérült és eltiltott játékos miatt kevesen maradtunk. Sajnos, nem tudtam végigjátszani a böszörményi meccset, mert az első félidőben a labdáért küzdve az ellenfelem véletlenül belémkönyökölt.

Akkor még csak a hátam fájt az eséstől, utóbb kiderült, a szivárvány minden színében játszó monokli is ékesíti a szemem tájékát. De nem is az bántott, hogy a szünet után tíz perccel a lecserélés sorsára jutottam, hanem az, hogy két nagy helyzetet is kihagytam. Ezekben a szituációkban hiányoznak nagyon a futballból kimaradó évek, van mit bepótolnom, és azon vagyok, hogy behozzam a lemaradásomat.

Kimagaslik a mezőnyből

A futballpályán előnyt jelent a kosaras múlt?

– Százkilencvennyolc centimhez közel egy mázsa súly párosul, nem vagyok túlsúlyos, de azért mozgatnom kell ezt a testet, ami nem könnyű – így a futballpálya égimeszelője. – Kosarasként inkább a sprintekhez voltam szokva, itt előfordul, hogy egyszerre nagyobb távokat is le kell küzdenem – még egy adalék, hogy van még muiben fejlődnöm. Csatár vagyok, az elmúlt meccseken gólt ugyan nem szereztem, de a Nyírbátor ellen már kiharcoltam egy tizenegyest. Bízom benne, hogy előbb-utóbb megszerzem az első találatomat is.