Hatévesen, mégis túl a negyvenen

Illés László a hétfői születésnapja után sem gondolja úgy, hogy abba kellene hagynia, és ez nem az ő szégyene.Ezek a hétfők már csak ilyenek! Egyre-másra töltik be az aktív sportolók a negyvenedik életévüket. Három hete ilyenkor Sitku Ernő nyíregyházi kosárlabdázó volt az ünnepelt, január 30-tól pedig a baktalórántházi futballista, Illés László mondhatja el magáról, hogy 40 esztendős és még mindig NB III-as szinten rúgja a bőrt. Sokkoló az érzés?

– Közhellyel felelek: mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát – válaszolta Illés László. – Hogy én mennyinek? Hatnak. Virtás Attila barátom szokta mondani, amikor valaki kibabrál a másikkal, hogy „biztos vagy már hat éves”. Hát, én már vagyok annyi. Bár, amikor reggel fel kell kelni, akkor már érzem magam negyvennek, amikor pedig gólt szerzek, mint a vasárnapi edzőmeccsen kettőt is, akkor meg tinédzsernek. Annyira azért nem sokkol az életkor, hogy máris abbahagyjam a futballt, a tavaszt biztosan végigjátszom, utána pedig még egy évet vállalok, a többit pedig meglátjuk. Persze csak akkor, ha nem kiabálnak le a pályáról.

Illés László neve a Baktalórántháza VSE-vel fonódott össze, de a ballábas középpályás (egykoron támadó, ma már leginkább védő) igazolásában azért más egyesületek neve is szerepel.

– Nyírkércsi vagyok, tizenkét évesen állították ki az első igazolásomat, egy év múlva pedig már a felnőttcsapatban játszottam az akkori járási bajnokság második osztályában – nosztalgiázott Illés László. – A nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskolában tanultam, ezidőtájt pedig a nyíregyházi ificsapatban szerepeltem. Az érettségi után Kislétára vezetett az utam, kétszer is játszottam a megye egyes csapatban, közte Baktalórántházán lehettem bajnokcsapat tagja. Vásárosnaményban ugyancsak elsők lettünk a megye egyben, majd végleg hazatértem Baktára. Ez 1996-ban történt az akkor NB III-as csapathoz, ahonnan felfelé is vezetett az utunk, most pedig újra a harmadosztályban szereplünk.

Illés Lászlónak lett volna lehetősége arra, hogy az élvonalban szerepeljen, de 1999-ben nemet mondott a Nyírség-Spartacus hívó szavára. Megbánta?

– Egyáltalán nem – vágta rá a 40 éves futballista. – Az én döntésem volt, hogy maradok Baktán, mert a másik oldalról nem éreztem az egyértelmű szándékot, hogy olyan nagyon szükség lenne rám. Ha alacsonyabb osztályban is, de játszani akartam, és így van ez most is. Belekóstoltam az edzősködésbe, de perpillanat nem érzem azt, hogy a futball utáni időben a trénerkedésre adnám a fejem. Persze, a pályafutásomat követő éveket a sportág mellett képzelem el, idővel pedig talán újra leülök a kispadra is.

Addig azonban még legalább másfél évig a pályán láthatjuk a hosszú évek során három komolyabb sérülést (mindkét térdében elszakadt a kereszt- és oldalszalag, egyszer pedig a csuklója tört el) elszenvedő játékost. Negyven felett kap könnyítést az ember az edzésmunkából?

– Realista vagyok, tudom, hogy a futballunkra nézve szégyen, hogy negyven feletti játékosok még ezen a szinten játszanak – így Illés László. – Amikor fiatal voltam, ez nem így volt, a játékosokról hamarabb kiderült, hogy nehezebben bírják a tempót. Elsősorban azért, mert a mi generációnkban még olyan futballisták voltak, akik szerettek játszani, és szinte letépték a mezt az öregekről. Az utánpótlásnevelés vezethet ki bennünket a jelenlegi zsákutcából, ezért is örülök neki, hogy a baktalórántházi Vay Ádám Gimnáziumban megfelelő keretek között végzik a szakemberek a futballisták képzését. Én lennék a legboldogabb, ha a feltörekvő fiatalok miatt kellene önszántamból abbahagynom.

Ami pedig a családon belüli utánpótlást illeti, „Bakta Ilujának” hétéves a kislánya és öt a kisfia. Utóbbi olykor-olykor a labdába rúg, igaz, nem ballal, hanem jobbal. A gyerekek szűk családi körben már köszöntötték a családfőt és a csapatbuli sem sokáig várat magára.

- Bodnár Tibor -