Búcsú a focisulitól és az egyik nagy szerelemtől

Tóth János pedagógusként nyugdíjba vonult, de edzőként még ezután is feltűnik a futballpályák környékén.

Lehetett ő villámléptű jobbszélső, gyerekeket és későbbi válogatottakat nevelő pedagógus, utánpótlás- vagy felnőttcsapat edzője, a messzeföldön híres Jonatán Kupa főszervezője, mindig megmaradt Janikának. Tartunk tőle, a megszólítás azzal sem fog megváltozni, hogy Tóth János nyugdíjba vonult a pedagógiai pályától, mert egyrészről a szőke tincsek között még csak itt-ott lelhetők fel az ősz hajszálak, másfelől pedig 62 évéből tízet nyugodtan letagadhatna.

De a búcsú óhatatlanul eljött. Kollégáitól sportnyelven köszönt el a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában: „a bíró lefújta az utolsó meccset, és a bajnokság véget ért...” Ez a bajnokság azonban nemcsak őszi és tavaszi szezonból állt, az egykori labdarúgónak és pedagógusnak, ma is aktív edzőnek van mire visszanéznie.

A családi fészek melege

– Nagyon szerencsés ember vagyok – kezdte határozottan, de azért meghatottan a számvetést Tóth János. – Vencsellőn, a családi fészekben mindent megkaptam, ami szükséges ahhoz, hogy kirepülve onnan felnőttnek érezze magát az ember: az önálló életet, a tisztaságot, az emberi kapcsolatokat és az érzelmet. Szerencsés vagyok azért, mert az általános iskolában Tóth Károly és L. Nagy László tanár urak észrevették bennem az értékeket, és kezdettől fogva művelték azt. A középiskolámban Fiedler Barna testnevelőm kiteljesített engem, és ott el is dőlt, hogy az élethivatásom a tanári pálya lesz. Ahhoz, hogy pedagógusként érvényesülni tudjak, kellett egy nagyon nagy találkozás 1974-ben Nemes Sándorral, a 4-es iskola akkori igazgatójával. Még futballoztam NB II-ben, amikor már elkezdtem tanítani, 1976-ban egy sérülés miatt abbahagytam, és onnantól kezdődött az az életem, amire rettentő büszke vagyok.

Válogatottak, bajnokok

Mi is volt ez? 1977-ben Tóth János vezetésével elindult az a focisuli, amely országos hírű lett. A folyamatot nagyon egyszerűnek tartja az ötletgazda: a városi és a megyebeli tehetségeket felkarolták, és ideális edzésfeltételeket biztosítottak számukra. Ma már fennkölten úgy hívják az ilyet, hogy akadémia – a Móricz-iskolában „csak” focisulinak nevezték, de hogy milyen eredménnyel, ahhoz elég csak végignézni az iskola aulájában található büszkeségek arcképcsarnokát: Bus Iván, Krizán Sándor, Eszenyi Dénes, Ács Gusztáv, Drobni Miklós, Bagoly Gábor, Kiss György, Bodnár László, Farkas Balázs, Rudolf Gergely – hogy tényleg csak azok nevét említsük, akik felnőtt válogatottak, ifjúsági Európa-bajnokok vagy magyar bajnokok lettek.

Tanítványokból edzők

Azt sem hallgathatja el Tóth János, hogy a két iskolában eltöltött 38 éve alatt tizenötször nyert csapataival országos bajnoki címet az üttörő- vagy diákolimpiákon, és dupla ennyiszer voltak helyezettek. Ennek a folyamatnak a támogatására indult be 1979-ben a Jonatán Kupa, amely idén már a 33. kiírását érte meg.

A focisuliban elért érdemeket nem sajátítja ki magának, hiszen csapatban dolgozhatott. Ezen keresztül került be az utánpótlásképzésbe Neumann Gábor, Madalina György, Németh Károly és Tamás Kálmán, az egykori tanítványok közül ifjabb Nemes Sándor, Szatke Zoltán, Bessenyei Gyula, Balogh Zoltán, Papp Tibor és Szabó Attila pedig most tanítja futballozni a fiatalokat.

Bevallása szerint soha nem azért dolgozott, hogy halmozza az elismeréseket, hanem azért, hogy önmagával legyen jóban. Ennek ellenére hosszasan tudja sorolni az évtizedek során begyűjtött díjakat: miniszteri kitüntetés, Nyíregyháza városvezetésétől az oktató-nevelő munkáért, a diáksportért és a sportért járó elismerést, az országos sporthivataltól „Az Ifjúság Testneveléséért és Sportjáért” kitüntetést vehette át, 1984-ben a „Kiváló edző” elismerést, 2010-ben az Ezüst fokozat kitüntetést kapta meg az MLSZ-től. Kell ennél több?

– Kell, méghozzá a gyermekek szeretete – vágta rá Janika. – Ezt nem lehetett eszközökkel megvenni, mint ahogy egyik elismerés sem lehetett ezzel egyenértékű. Életem legnagyobb kitüntetése az volt, hogy az egész pályámon végig éreztem ezt a szeretet. Örülök neki, ha sikerült valamit hozzátennem Nyíregyháza és a megye sportéletéhez, büszke vagyok a családomra, a két fiamra és arra is, hogy mindig töretlen lelkesedéssel dolgoztam.

Jól sportoltak, jól tanultak

– A legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy az 1977-ben indult első focisulis osztálynak én lehettem az osztályfőnöke, a testnevelője és fiú tagjainak az edzője. Ebbe az osztályba járt harminchét gyerek, abból huszonöt fiú és tizenkét lány. Ennek a társaságnak négy éven keresztül 4,1-es osztályátlaga volt, ebből az osztályból huszonöten végeztek egyetemet vagy főiskolát, közülük öten lettek testnevelők. Mindemellett nyolcadikosként a fiúk labdarúgásban, a lányok kézilabdában nyerték meg az üttörő olimpia országos döntőjét. Ebből az osztályból elindulva lett tagja az argentínai gyermeklabdarúgó-világbajnokságon részt vett magyar csapatnak Bus Iván és Krizán Sándor, utóbbi ifjúsági Európa-bajnok lett, a lányok közül Szántó Anna kézilabdában a világválogatottságig vitte. Ennél nagyobb indíttatás nem kellett ehhez a pályához. De nemcsak rájuk és a korábban felsoroltakra vagyok büszke, hanem minden egyes labdarúgónkra és sportolónkra, aki a kezeink közül került ki.

A jó játékos „átigazol”

A szülőatya háttérbe vonulásával lesz-e még, egyáltalán van-e még focisuli?

– Őszintén kell róla beszélnem, az elmúlt három-négy év már a kifutás időszaka volt. A középiskolai akadémiai képzést járható útnak tartom, de a tizennégy év alatti tehetségek felkutatásával valamiért leálltunk – mondja kissé szomorúan Tóth János, akiből azért azt is kiszedtük, hogy mi lesz most, hogy véget ért az a bizonyos bajnokság. Vallja: ilyenkor egy okos játékos másik csapatba igazol, ahol szintén vannak célok és értelmes elfoglaltságok. Élete két szerelme közül az egyik, az edzősködés változatlanul megmarad, a tanítástól, a tanítványoktól és a kollégáktól pedig az alábbi Váci Mihály-idézettel búcsúzik: „Ma sem volt könnyű élni, nem lesz könnyű sosem. De érdemes volt! – s mindig érdemes lesz – hiszem.” 

Tóth János pályafutása

Tóth János 1949. november 27-én született, fiatalsága Gávavencsellőhöz kötődik. A ’60-as években négy Tóth játszott a vencsellői csapatban, ő volt a legkisebb, ezáltal lett belőle „Janika”. Tizenhárom évesen már a felnőttek között kapott helyet, soha nem volt serdülő vagy ifjúsági labdarúgó. A Nyíregyházi Spartacus akkor NB I. B-s, később NB II-es csapata 17 éves korában igazolta le, pályafutása két sérülés miatt nem teljesedhetett ki igazán, 1976-ban visszavonult. A korosztályos csapatok mellett edzette a Szpari NB II-es felnőttcsapatát 1985-86-ban és 1994-96 között, a megyében számos felnőttcsapat mellett dolgozott, jelenleg az NB III-as Baktalórántháza szakvezetője.

Iskolái: a pénzügyi szakközépiskola után a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett földrajz-testnevelés szakos tanári diplomát, a Testnevelési Egyetemen a tanári és a szakedzői szakát végezte el, edzőként UEFA B licencet szerzett.