Szabályok és emberek

Szomorú történet zárta a párizsi paralimpiát, és éppen abban a versenyszámban, a maratoni futásban, ami az olimpizmus szimbóluma. A női maraton T12-es kategóriájában gyengénlátók indulnak, mindenki a segítőjével együtt fut, akivel laza kötél köti össze. A harmadikként befutó spanyol Elena Congost mintegy tíz méterrel a célvonal előtt egy-két másodpercre elengedte a kötelet, hogy felsegítse a földről az eleső kísérőjét. Majd együtt haladtak át a célvonalon, a negyedik helyezett még messze járt mögöttük. Az atlétanő azonban mégsem kapta meg a bronz­érmet, kizárták a versenyből, mert a szabály azt mondja ki, hogy a futónak 42 195 méteren keresztül egyfolytában fognia kell a kötelet.

„Szeretném, ha mindenki tudná, nem csalás miatt zártak ki, hanem azért, mert ha az ember mellett elesik valaki, akkor természetesen azonnal segítünk neki, és én ember vagyok…” – jegyezte meg Elena Congost, akinek az életét nem változtatta volna meg a bronzérem, a 36 éves futónőnek paralimpiai aranya és ezüstje is van.

 Ha történetesen Congost kap némi időbüntetést, akkor is ő a bronz­érmes. De miért kellett volna büntetni, amikor minden önhibáján kívül történt, és így is ő veszített időt?!

Szóval, ez egy szomorú történet – annak a „szabályszegésnek” a büntetése viszont, amit a nyáron a Tour de France-on hoztak meg, nevetséges, és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) döntéshozói hülyét csináltak magukból. Történt, hogy a hetedik szakaszon, ami egyéni időfutam volt, a franciák egyik versenyzője, Julien Bernard megpillantotta a szurkolók között a feleségét és a kisfiát. S nem törődve a néhány másodperces időveszteséggel, megállt, megcsókolta a feleségét, majd gyorsan tekert tovább. Hatalmas sztori volt, amire a UCI rigorózus illetékesei utóbb úgy reagáltak, hogy Bernard-t megbüntették 200 svájci frankra (átszámítva ez mintegy 85 ezer forint). A verdikt szerint ezt „a verseny alatt tanúsított illetlen, nem megfelelő viselkedésért és a sportág imázsának megsértéséért” szabták ki.

Az persze furán vette volna ki magát, ha még tízen leparkolnak a családnál, de ha bölcsek az illetékesek, rájöhettek volna, hogy Bernard egymagában éppen hogy jót tett a sportág imázsának. Azt mutatta meg, hogy a kőkemény kerékpársportban sem robot­emberek versenyeznek egymással, hanem érző lények. Mint a spanyol maratonfutónő is. És olykor nem baj, ha felülírják a szabályokat.