Labdarúgás, Európa-bajnokság 2024

2024.06.19. 16:02

Minczér Tibor is az Eb lázában ég

A kisfia, Medox elsőbbséget élvez, vele focizik leginkább a Szpari egykori játékosa.

L. Tóth Lajos

Minczér Tibor (balra) számos csatát megvívott a Szpariért.

Fotó: KM-archív

Détári Lajos, Madalina György, Brekk János, Révész Attila, Lucsánszky Tamás, Sándor István – szabolcs-szatmár-beregi berkekben (is) veretes névsor. Ők voltak az edzői a Nyíregyháza Spartacusnál Minczér Tibornak, aki 2005-2013-ig szerepelt a csapatban, összesen 63 NB I.-es mérkőzésen lépett pályára. Utána játszott Kisvárdán, Tállyán, az elmúlt két évet pedig szülőföldjén, Tiszaladányban töltötte.

Amiről lemarad, azt bepótolja

Közben elkezdte építeni az edzői karrierjét is: a Bozsik Akadémia kötelékében lett először tréner, az utóbbi idényben pedig a vármegyei első osztályban nyolcadik helyezett Nyíregyháza Spartacus II.-nél volt Szatke Zoltán vezetőedző pályaedzője. Hogy miként alakul az együttes és a stáb sorsa, azt egyelőre ő sem tudja, bízik benne, hogy a „kis Szparit” besorolják az NB III.-ba.
Természetesen érdeklődéssel figyeli a labdarúgó Európa-bajnokság fejleményeit. A csoportkör első fordulója után kértük meg arra, hogy ossza meg az olvasókkal a tapasztalatait. 
– Töredelmesen bevallom, ha a délutáni meccs időpontjában van lehetőségem arra, hogy a kisfiammal Medox-szal focizzak, akkor az utóbbi, semmihez sem hasonlítható élményt választom. Amiről pedig lemaradok, azt bepótolom a késő esti összefoglalóban. Ezzel el is árultam, hogy nem láttam minden találkozót az elejétől a végéig, de képben vagyok, követem az eseményeket – említette a június 23-án a 40. születésnapját ünneplő, csupa szív játékos, edző, aki méltán kedvenc mindegyik aktuális együttesénél is.

C. Ronaldo a kedvenc

– Nekem eddig a legjobban a nyitómérkőzés tetszett. Ilyenkor általában akadozik a gépezet, de a németek olyan varázslatos produkcióval rukkoltak elő, ami engem lenyűgözött. Csodálatos gólokat láttam a török-grúz összecsapáson. Arda Guler találata zseniális volt, az élvezetet emelte az a tény, hogy a 19 éves tehetség a Real Madrid játékosa, és én „realos” vagyok. Márpedig a Bajnokok Ligája-győztes csapat játékosai sok válogatottban ott vannak, nekik külön drukkolok. Cristiano Ronaldo is nagy kedvencem, egészen elképesztő, hogy ez a hatodik Európa-bajnoksága, amin részt vesz.
Minczér Tibor még emlékszik arra az időszakra, amikor nem volt VAR, most viszont enélkül már elképzelhetetlenek a komoly tétre menő csaták.
 

Minczér Tibor

– A VAR-rendszer bevezetése óta tisztult a kép, a folyamatos finomításokkal az a törekvés, hogy minél kevesebb legyen a hiba a játékvezetésben. Természetesen az kizárt, hogy ne legyenek tévedések. Ha nincs VAR, a belgák 2-1-re legyőzték volna a szlovákokat, a két visszavont belga gól után viszont a szlovákok örülhettek a győzelemnek. A végső győzelemre ­esélyesnek tartom a né­meteket, a spanyolokat és a franciákat is. Bevallom, nem esik jól, amikor a ­magyarokat szidják. Egymás után ­har­madszor vagyunk ott az Eb-n, önmagában ­büszkének kell lenni erre. Pusztán az, hogy valaki a kispadon ­üljön, rengeteg munkával, ­áldozattal, ­erőfeszítéssel jár, amivel a laikusok nincsenek tisztában. Végezetül annyit: várom az NB I. rajtját, bízom a Nyíregyháza Spartacus jó szereplésében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!