Hetven kilométer sötétben, szélben

Nyíregyháza - Vitkai Elemér korosztályában világbajnoki címet szerzett az izlandi ultra viadalon.

Keresi a kihívásokat és foggal-körömmel küzd a megvalósításukért. Megszállott! Aligha sértődik meg eme jelzőre a nyíregyházi Vitkai Elemér. Elit ismerhetik a focipályákról (védett, majd sípol, a nagypálya mellett a futsalban is jegyzett sípos), ismerhetik az extrém sportágak kedvelői közül a hegymászók, spartanosok. Ha úgy van kedve ücsörög egy kicsit egy lékben a Bujtosi-tó hideg vizében, ha ahhoz van kedve, felfut a tokaji hegyre. Az egyre inkább elhatalmasodó őrület pedig a spartan race.

Szinte hegymászás volt

Legutóbbi embertpróbáló megmérettetéséről a napokban tért haza Izlandról, a Spartan Iceland Ultra Championship elnevezésű huszonnégy órás versenyről. Mégpedig arannyal, hiszen korosztályában, az ötven felettieknél az élen zárt.

– Reykjavíktól mintegy negyven kilométerre található Hamarshöllin, ez a kis város volt a főhadiszállása a versenynek, amelyen mintegy félezren indultak – kezdte élménybeszámolóját Vitkai Elemér. – Tavaly is ott voltam, akkor csak elit és open kategóriák voltak, most viszont korosztályosok is. Akkor az időjárás volt nagyon kemény, most a pálya. Egy műfűves focicsarnokban alakították ki a depót, onnan indult a mezőny. Durván hét kilométer futással kezdtünk, ezen nem voltak akadályok, ez amolyan prológ volt, ami széthúzta a mezőnyt. Aztán jöttek a megszokott akadályok, nyitásként egy jó négyszáz méter magas hegyre kellett feljutni, amelynek a tetején térdig ért a hó. Ráadásul majdnem negyvenöt fokos, szinte hegymászás volt, kötelet is raktak ki, anélkül kevesen jutottak volna fel. Meredek volt az út, hol csúszós, latyakos, hol jeges.

– A fennsíkon egy jó kilométeres futás következett metsző, viharos szélben, tükörjeges fenyőerdőben. Aztán jöttek a spartanos akadályok, vödörcipelés, kőgolyóhordás, dárdadobás, gyűrűkön függeszkedés, szögesdrót alatti kúszás…

A hetedik is meglett volna

– Én azt a taktikát választottam, hogy a köröknél vagy nem mentem be pihenni a depóba, hanem kezdtem a következőt, vagy csak egy rövid ideig szusszantam. Ezzel egyre nagyobb előnyre tettem szert. Mintegy négy óra volt még hátra a huszonnégyből, hat köröm már megvolt és úgy számoltam, hogy ez elég is a győzelemre. Nem kockáztattam. Valószínűleg meglett volna hetedik is. Ám benne volt a veszély, hogy megsérülök, és akkor az egész oda lesz. Bejött a taktika, így közel húsz óra alatt mintegy hetven kilométert nyomtam le. Sokan feladták, főként az erős, ötven-nyolcvan kilométer per órás szelet és a mínusz három-nyolc fokos hideget nem bírták, ráadásul a pálya is igen technikás volt. Talán százméter simán futható rész volt, a többinél vagy bokáig süppedtél a mohában, latyakban, köveken, kavicsokon futottál, vagy szinte tükörjégen. A tornászok 9.9-et adtak volna négy nagy esésemre. Szerencsére megúsztam sérülések nélkül, de sokan jártak pórul. Volt, akinek a válla, másnak a bokája ment ki, akadt, akit az első körben hegyimentők vittek kórházba.

– Ami leginkább rossz volt, hogy egyedül mentem és szinte végig tök sötétben, nem volt kivel megosztani a problémákat, gondokat. Az első három körben nem is depóztam. Tavaly bőrig áztam, bementem a depóba vagy másfél órára, addig a többiek nagy előnyre tettek szert. Jó ruhát választottam, jó cipőben futottam.

Joggal lehet büszke

– Természetesen elégedett vagyok, bár egy kis tüske van bennem, hogy nem mentem ki a hetedik körre. Sajnos a huszonnégy órás érmet sem kaptam meg, mert ahhoz az utolsó három órában kellett célba érni. Megtehettem volna, hogy a hatodik körben a cél előtt leülök és megvárom, hogy időben legyek, ám ezt nem akartam. Ezen a versenyen nem lehetett csak úgy indulni, ehhez három európai versenyen lehetett kvalifikációt szerzeni, ötven kilométert kellett tizenhárom órán belül teljesíteni. Tudom, hogy vannak tőlem erősebbek, gyorsabbak, ám ők nem voltak ott, most én voltam a legjobb. És erre büszke vagyok – így Vitkai Elemér, aki egyébként az Extreme Trail Hungary SE tagja.

A körök végén négyütemű büntetés

– Hat olyan feladat volt, amit ha valaki nem teljesített, jött a büntetés – osztotta meg az információt Vitkai Elemér. – Ami nehéz volt: nem a feladat után, hanem a kör legvégén. Egy versenyútlevelet kellett vinnünk, az akadályoknál ezt érvényesítették. Akinek nem sikerült, jöhetett a büntetés, a burpee: négyütemű feladat: guggolás, fekvőtámasz, guggolás, felállás. Egy hiba harminc ilyet jelentett. Aki teljesítette a kört, az a depóban kapott egy új passzust és indulhatott a következő körre. Délben indultunk, a zárás másnap délben volt. Az volt a lényeg, hogy a huszonnégy óra alatt minél több teljes kört teljesíts. Ez igen fontos volt, mert ha valaki mondjuk nem tudta befejezni a megkezdett etapot, a huszonnégy óra után ért be, akkor az egész verseny érvénytelen volt.

ML