Most kezdődhet csak igazán Fucsovics Márton karrierje

Nyíregyháza - A közös munkával telt két évből másfélnek megvoltak a maga nehézségei, de az utolsó hat hónap fantasztikusan alakult. Interjú: Sávolt Attilával, a nyíregyházi teniszező, Fucsovics Márton edzőjével.

A nyíregyházi teniszező, az idén top százba jutott, az évet a 85. helyen záró Fucsovics Márton edzője, Sávolt Attila ritkán szólal meg. A játékos évzáró sajtótájékoztatóján azonban ő is jelen volt, és megosztotta gondolatait az elmúlt két évről.

Két teljes idény telt már el azóta, hogy Fucsovics Mártonnal dolgozik. De miként emlékszik vissza a kezdetekre?

Amikor Joó György, Marci korábbi menedzsere és Richter Attila, a szövetség főtitkára megkeresett ezzel az ötlettel, úgy voltam vele, hogy meghallgatom őket, de nem hittem abban, hogy ebből megegyezés lehet. Előtte öt évet éltem külföldön, kettőezer-tizenöt végén tértem haza. Mondhatom, hogy képben voltam, hiszen Joó Györggyel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Marci szereplését illetően, és az is szóba került, hogy kijön hozzám Amerikába. Azt is elárulhatom, ha akkor nem Joó György keres meg, akkor nem is vállalom el a feladatot. Az én életem is kanyart vett akkor, hiszen éppen hazaköltözőben voltunk, és végül belevágtam, mert nagy kihívásnak tekintettem. Persze a szövetség támogatása is kellett hozzá.

Tanítványa akkor a kettőszázötvenedik hely körül állt a világranglistán, és olykor nem úgy tűnt, hogy egyenes út vezetett a top százba.

Nagyon fontos szempont volt, hogy Marci is nagyon szerette volna a közös munkát. Már akkor is azt mondtam, hogy két évben kell ahhoz gondolkodni, hogy reálisan megfogalmazhassuk a világranglista első száz helyezettje közé kerülés gondolatát. Most itt ülünk kettőezer-tizenhét végén, és lám sikerült. Az utolsó fél évben Marci minden szempontból fantasztikus teniszt produkált, de az azt megelőző másfél évnek valóban megvoltak a nehéz periódusai. Az első négy–öt hónap arra ment rá, hogy igazán összeszokjunk, Marcinak nem volt könnyű átállni arra az edzésmennyiségre és -minőségre, amit megköveteltem tőle. Pontosabban nem is én, hanem a profi éltenisz követelte volna azt meg. Közben pedig nekem is idomulnom kellett az ő személyiségéhez, és ez még mindig folyamatban van.

Netán össze is zördültek a pályán?

Olyanra is volt példa. Az első négy hónap a fizikai felkészítésről szólt, napi négy–öt órákat töltöttünk a pályán egyfolytában. Azt gondolom, hogy Marci ilyen szintű munkát korábban soha nem végzett el. Aztán jött egy nagyon nehéz periódus, amiről most már beszélhetünk, mert lekopogom, túl vagyunk rajta. Marcinak közel tíz hónapon keresztül nagyon makacs térd­­sérülése volt. Amikor végre összecsiszolódtunk, és tavaly júniustól elkezdtünk jól dolgozni, és már kezdett jelentkezni a munka eredménye, akkor kezdődtek a fájdalmak, amelyek az idén áprilisig a budapesti ATP-kétszázötvenes versenyig tartottak. Akkor végre a Sportkórházban találtak rá megoldást, és onnantól kezdve tekinthető százszázalékosnak Fucsovics Márton egészségi állapota.

Akkor ez is jelentette a fordulópontot egyben az első száz közé kerüléshez vezető úton?

Három ilyen fordulópont volt: Az első, amikor tavaly decemberben kimentünk Svájcba Stan Wawrinkáékhoz edzeni négy napot, és ott fantasztikus munkát végzett el. Játszottak egymás ellen tíz vagy tizenegy szettet, amiből hetet vagy nyolcat Marci nyert meg. Bár azok csak edzések, meg edzőmeccsek voltak, de olyan teniszt produkált Marci, amit még én sem láttam tőle soha. Akkor azt mondtam, hogy ennek biztosan ki kell majd jönnie versenyen is. A második ilyen állomás valóban a makacs sérülésének elmúlta volt, ez adott egy mentális biztonságot a tanítványomnak úgy az edzésekre, mint a versenyekre. Tavasszal is már nagyon jól játszott, a budapesti versenyen, aztán Isztambulban is. Több olyan viadal is volt, amelyeken ugyan kikapott, de csak nüanszokkal, és a játéka nagyon biztató volt. Aztán a Roland Garros selejtezőjében, a második fordulót követően, az olasz Stefano Napolitanótól döntő szettben hét–hatra elvesztett mérkőzés után ott ültünk összezuhanva mindketten az öltözőben, és a következő héten jött volna az az ominózus vicenzai challengerverseny. A körülményeket tekintve az egyik legrosszabb színvonalú tornának számít ebben a kategóriában, ahova nem mindig megy szívesen az ember, és abban az állapotában Marci közölte, szó sem lehet róla, hogy oda mi elmenjünk. Én is sokszor átéltem hasonló szituációt, így tudtam, ez csak egy pillanatnyi állapot, de a következő egy-két napban meg kellett őt győznöm arról, hogy igenis nagyon jól játszik, és ezek a szorosan elvesztett meccsek meg fognak fordulni.

Tehát a Vicenzában megszerzett, egyben idei első tornagyőzelme jelentette a harmadik fordulópontot?

Nem egészen, de majd mindjárt eljutok odáig is. Szóval elmentünk Vicenzába, és tényleg minden megfordult, hiszen két meccset is mérkőzéslabdáról tudott megnyerni, köztük a döntőt is. A harmadik fontos állomás pedig a júniusi, stuttgarti ATP-torna volt, amelyen az első fordulóban főpályás, az Eurosport által élőben közvetített mérkőzésen veszített a verhetőnek tűnő német Yannick Hanfmann-nal szemben. Ez a vereség abszolút mentális okokra volt visszavezethető, amit megbeszéltünk a meccs után, húztunk egy vonalat, megterveztük a következő hónapokat, és szinte minden az elképzelésink szerint alakult.

Amikor közeledtek az idei fő célhoz, nagyon rágörcsöltek a top százra?

Mindig is azt vallottam és azt is fogom, hogy nem a ranglista az elsődleges, hanem az, hogyan játszik Marci, milyen állapotban van fizikálisan és fejben. De azért természetesen hétfőn az első dolgom az volt, hogy számolgassam, hány pont is kell még a századik helyhez… A cél ugyanis végig ott lebegett a szemünk előtt, főleg az utóbbi hónapokban, amikor már tényleg nagyon közel jártunk hozzá. A sajtó és a szakemberek részéről sokszor elhangzott, hogy Fucsovics Marcinak már rég a top ötvenben vagy a harmincban lenne a helye. De azt, hogy az első százba milyen nehéz odakerülni, azt Magyarországon jelen pillanatban csak mi ketten tudjuk.

Mi lehet ennek az útnak a vége?

Továbbra is csínján bánnék a top harmincra vonatkozó célkitűzéssel. A jövő év ugyanolyan nehéz lesz, mint az idei, mert a száz között maradni legalább ugyanolyan nehéz, mint odakerülni. Éppen ezért kettőezer-tizennyolcban az a fő cél, hogy Marci meg tudja szilárdítani a helyét az első százban, és ha ez jövőre sikerül, akkor beszélhetünk majd top ötvenről vagy még magasabb célokról. Vallom, hogy aki ma a világon az első százötven között van, annak minden esélye adott arra, hogy bekerüljön a száz közé, aki pedig top százas, annak elérhetővé válik az első ötven vagy akár a harminc is. Az első húsz egy másik szint, a tízről nem is beszélve. Marci karrierje igazán csak most kezdődik, ismerve, hogy a jelenlegi top százas mezőny átlagéletkora közelít a huszonkilenc évhez, a tanítványom előtt is állhat még nyolc–tíz sikeres év, ami a teniszben nagyon hosszú idő.

Edzőként melyik volt az esztendő legfelemelőbb pillanata?

Ahogy Marcinak, úgy nekem is a Marin Cilic elleni bázeli negyeddöntő. Ugyan vesztesként mehetett le a pályáról, de a kilencezres stadion telt házas közönsége olyan álló ovációban részesítette, ami már-már hihetetlennek tűnt. Ilyen élményben nekem sem volt részem játékosként. De nemcsak arra a versenyre és mérkőzésre, hanem a mögöttünk hagyott kétéves időszakra is jó szívvel gondolok vissza.

- Bodnár Tibor -

Van még mit megdönteni

A Grand Slam-főtáblára és az első száz közé jutással Fucsovics Márton sorra beállította edzője, Sávolt Attila magyarországi rekordjait, de a tréner ezekre egyáltalán nem féltékeny. Így is van még mit megdönteni, hiszen Sávolt Attila legjobb helyezése a 68. volt, amitől jelenleg 17 pozíciónyi távolságban van a tanítvány, akivel az újabb megállapodás a közös munkára vonatkozóan egyelőre 2018 év végéig szól.

Arról nem beszélve, hogy Sávolt Attila az utolsó magyar férfiteniszező, aki meccset nyert Grand Slam-verseny főtábláján.