Amikor nem látható, csak csörög a labda

Nyíregyháza - A Fehérbot Sportegyesület gálával hívta fel a figyelmet vakok és gyengénlátók sportolására.

És akkor lekapcsolták a világítást. Egy ideig koromsötét volt, aztán valami halovány kis fény beszűrődött, lehet, hogy nem passzolt teljesen a különleges szemüveg. Bevillant, hogy talán váratlan esti áramszünetnél éreztem hasonló tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot. Olyankor bosszankodva feláll az ember, kibotorkál gyufáért, vagy matat az elemlámpa után. Közben persze nekimegy mindennek, hiszen nem lát.

Én sem láttam semmit szombaton délután a Zrínyi-gimnázium tornatermében. Nem is láthattam, hiszen a csörgőlabdánál nem lehet. A nyíregyházi Fehérbot Sportegyesület csörgőlabda- és vakfocigáláján bárki kipróbálhatta a csörgőlabdázást. Amit egyébként a II. világháborúban találták ki Németországban, és a hadirokkantak rehabilitációjában alkalmazták. Magyarországon 1976 óta ismerik és játsszák a látássérültek.

Fekete szemtakaróban

A sárospataki csapat jóvoltából néhány percet a pályán tölthettem egy igazi meccsen. A szabályok nem túl bonyolultak. Három játékos alkot egy csapatot, a kétszer tizenkét perces meccsen a cél bevenni az tizennyolc méter hosszú pályán az ellenfél kilencméteres kapuját.

Minden versenyző fekete szemtakarót visel, hogy egyenlő eséllyel versenyezzenek a különböző látássérültségi fokú sportolók. A vak vagy gyengénlátó csörgőlabdások hallása jóval kifinomultabbak lehetnek, mint e sorok írójáé. Igyekeztem összpontosítani, minél jobban észlelni a különös csörgő hangot, amely jelezni hivatott a labda útját. Amikor úgy éreztem, hogy felém tart, ülő vagy térdelő helyzetből oldalra vágódtam. Így láttam a profiktól, igyekeztem én is minél nagyobb felülettel megakadályozni azt, hogy a labda a kapuba kerüljön. Kívülről bízvást vicces lehetett, amikor eldőltem, a labda pedig a kapu másik oldala felé tartott. A pályán a tájékozódást felragasztott, kitapintható csíkok segítik. A mérkőzésen van játékvezető, aki úgymond közvetíti, tömören közli a történteket. A lövés vagy gurítás már egyszerűbb. Ami egyébként a leginkább zavaró volt: hallottam, hogy hamarosan eltalál a labda, nem sejtettem, hogy milyen erővel és hol. Nem fájt, de szokatlan volt.

Nem szokatlan ez azoknak, akik rendszeresen játszanak. Mint például Jurászik Sándor, aki amolyan igazi légiós.

Fény és árnyék

– Sajnos nem születtem egészségesen, kilencéves korom óta csak fényt és árnyékot érzékelek, de nem látok – kezdte bemutatkozását Sándor. – Majd tíz évig, ’89–’98 között játszottam versenyszerűen fővárosi és vidéki csapatokban. A nyíregyháziban is, most viszont a pataki együttessel érkeztem. Vámos­újfaluban élek, egy ottani alapítványnál fonok kosarat. Negyvenévesen már kicsit fárasztó a csörgőlabdázás, de nagyon sok élményt adott és ad.

Szeretni kell a labdát

A legfontosabb az, hogy szeretni kell a labdát, érezni kell a testünkkel, a kezünkkel. Mindig nagyon jó érzés gólt szerezni, és bosszantó, ha a mi kapunkba kerül a labda. Ami fontos: közös a siker és a kudarc. Ez a lényeg.

Aztán Sanyi azt is elárulja, hogy mint az igazi labdás meccsek után, megtárgyalják a történteket egy-két sör mellett.

– Az elveszített folyadékot fontos pótolni – hangzott a tudományos magyarázat.

– A Fehérbot Sportegyesületet 2001-ben alapítottuk, célunk a fogyatékossággal élők érdekeinek képviselete, érvényesítése és védelme. A kétnapos országos csörgőlabda- és vakfocisportgálával szeretnénk népszerűsíteni a vakok és gyengénlátók szabadidős és versenysportolási lehetőségeit. A csörgőlabdázni Budapesten Tatabányán, Szombathelyen, Egerben, Pécsen, Sárospatakon és Nyíregyházán lehet. Vakfoci egyelőre csak a fővárosban és Nyíregyházán van – tudatta Csonka Ferenc, a Fehérbot Sportegyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.

Nos, szombaton igazi vakfoci-bemutató nem volt, viszont bárki kipróbálhatta, hogy lehet hét méterről kapura lőni. A gyakorlottak lehajolva, a labdát kézzel érintve készültek a lövésre, hogy érezzék, hol kell megrúgni. Kapus volt a kapuban és még két segítő. Vezény­szóra előbb az egyik, majd a másik kapufát kocogtatták meg azért, hogy a játékos be tudja célozni a kettő közötti területet, aztán jöhetett a lövés.

A vasárnapi program első részét egy kerekasztal-beszélgetés jelentette – folytatta lapunk tájékoztatását Csonka Ferenc. – Néhány civil szervezet képviselőivel arról váltottunk szót, miként lehetne hasonló rendezvényeket szervezni. Célunk, hogy még többen próbálják ki ezt a két sportágat. Szeretnénk megszólítani elsősorban az iskolákat, hogy a fiatalok jöjjenek segíteni az ilyen rendezvényeket. Ezt követően a sóstóhegyi szabadidős központunkban elültettük a közös célunkat szimbolizáló sportok fáját. A sportolni vágyókat pedig várjuk a Városmajor utca 2. szám alatti irodánkban.

- Mán László -

Vakfoci

A vakfoci a futsal alapjaira épül, mind a pálya (20x40m), a kapu (3x2m), a labda (4-es) méretében és a szabályok tekintetében is. Csapatonként 4 mezőnyjátékos és egy kapus van a pályán. Ami speciális, hogy a mezőnyjátékosok látássérültek, szemkötőben játszanak, míg a kapus látó. Az oldalvonalat palánk határolja, az arról visszapattanó labda megjátszható. A labda, amikor mozgásban van, csörgő hangot ad. A játékosokat három segítő irányítja a pályán: a védekező harmadban a kapus irányít, a pálya középső részén az edző ad a palánk mellől utasításokat, az ellenfél kapuja mögött pedig a guide segíti a támadások eredményességét. A kapus csak egy kis területen belül mozoghat, a kapufától oldalra 1, előre 2 m távolságig. A játékosok a pályán egymással, hanggal kommunikálnak, minden labda felé mozgó játékosnak kötelező hangot adnia, a nemzetközileg elterjedt kifejezés a „voy” – jövök.