Jegyzet: Öcsi és az ő becsülete

Vannak fenntartásaim a sportolói honosításokkal. Olykor idő előtt jutnak hozzá az útlevélhez a futballisták, kosarasok, hokisok, kézilabdázók, nem ritkán csak azért, hogy az Európai Unión belül már különös jelentőséggel bíró passzussal más országokban jussanak előnyhöz. Bodnár Tibor jegyzete.

Egy biztos: Ovszijenko Volodimir, vagyis Öcsi nem ebbe a kategóriába tartozik. Cseppet sem magyarosan hangzó neve ellenére úgy érkezett Nyíregyházára a futballista, hogy tökéletesen beszélte a nyelvünket, könnyen beilleszkedett, a kapusokra jellemző természete miatt a közösség kedvence lett. Nem lehet olyat kérni tőle, amit ne teljesítene. Becsülettel edz (ez lenne ugye az alap), aztán zokszó nélkül leül a kispadra, vagy éppen fel a lelátóra. Ha kell, Mikulásnak öltözik és ajándékokat oszt a sanyarú sorsú fiataloknak, nyelvzseniként tolmácsol a most érkezett társainak, újabban pedig beáll a csatársorba, és hajt kifulladásig.

Aztán pedig olyan szavakat használ a nyilatkozata során, hogy becsület, büszkeség, klubhűség. Amit nyújtott, ahogyan él, hiteles tőle minden szó. Ő az, aki nem az útlevelével vált magyarrá, nyíregyházivá és szparistává!

- Bodnár Tibor -