„Visszavárunk, Jani bácsi!”

Az otthonában gyógyuló Tóth János megtapasztalhatta: mennyien szeretik, aggódnak érte. A lassan csordogáló csütörtök délután csendjét szirénázó mentőautó hangja verte fel. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumba riasztották az orvosi stábot, ahol Tóth Jánost figyelmeztette szervezete – vigyáznia kell magára.

A Szpari, illetve jó néhány megyei futballcsapat korábbi edzője – baráti meghívásnak engedve – futballozni indult, a játéknak azonban csakhamar vége szakadt. Az utánpótlás vonalon oly sikeres szakember bebizonyította: szívügye a foci, ami ezúttal szó szerint értendő.

Szokták volt mondani, a bajban ismerszik meg az ember. Nos, Tóth János megtapasztalhatta, mennyien szeretik, hovatovább aggódnak érte. Mindez azért is lepett meg mindenkit, mert ha valaki, hát ő igazán jól tartotta magát. Az ember nem gondolná, hogy már nyugdíjas éveit tapossa, elvégre igazán „stramm” férfiú.

– Március 20-án, egy teremfoci mérkőzésen, játék közben rosszul lettem – mesélte a történteket az immár ismét jókedélyű Tóth János.

– Labdarúgótársaim gyors segítségének, melyet nehéz szavakkal megköszönni, valamint a kórház dolgozóinak gyors, szakszerű, gondos munkájának eredményeként, amiért szintén rendkívül hálás vagyok, ma már otthonomban gyógyulhatok tovább. Ahhoz, hogy gyógyulásomban itt tartok, biztos vagyok benne, rendkívüli módon hozzájárult a családomnak, barátaimnak, kollégáimnak, tanítványaimnak, ismerőseimnek az értem való megható, őszinte aggodalma, szeretete, melyet ezúttal is csak elérzékenyülve tudok megköszönni mindenkinek! Nagyon hálás vagyok jelenlegi iskolám, a Bethlen Gábor Iskola tanulóinak, tanárainak, dolgozóinak, akik egy kedves tablóval leptek meg a kórházban, ezzel is kifejezve szeretetüket, ragaszkodásukat. Köszönöm nekik, hisz ha rápillantok, köztük érzem magam. Remélem nemsokára így is lesz, mert nagyon hiányoznak!

KM-KT