2020.02.18. 20:11
Felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását Oroszország
Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását – közölte kedd este a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes, Tatyjana Golikova hivatala a sajtóval.
A fertőzés terjedésének megállításáért felelős operatív törzs ülése nyomán kiadott kommüniké szerint február 20-án nulla órától ideiglenesen felfüggesztik Oroszország határán Kína azon állampolgárainak átengedését, akik munkaügyben, magáncélból, tanulni vagy turistaként érkeznek az országba.
A Mihail Misusztyin miniszterelnök által aláírt, vonatkozó rendelet értelmében a kínai állampolgárok esetében ideiglenesen leállítják a beutazási engedélyek kiadását és a megadásukhoz szükséges iratok átvételét is.
Oroszországban jelenleg nem tartanak számon a COVID-19 koronavírus által megfertőzött személyt, a két korábban megbetegedett kínai állampolgár már gyógyultan távozott a kórházból.
Nem találtak fertőzöttet azon 144 ember között sem, akit február 5-én két katonai géppel evakuáltak Tyumeny térségégébe a járvány gócpontjából, Vuhanból.
A jokohamai karanténban horgonyzó Diamond Princess üdülőhajón viszont kedden egy második orosz állampolgárnál is koronavírus-fertőzést állapítottak meg az orvosok.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg