Labdarúgás, NB I, Nyíregyháza Spartacus FC

2 órája

A Diósgyőr sikerével zárult a keleti rangadó

Hiába küzdött nagyot a házigazda, elvitte a három pontot a vendég egylet.

Nagy Barnabás (pirosban) sem tudta feltörni a diósgyőri védelmet.

Fotó: Trifonov Éva

Telt ház, azaz több mint nyolcezer néző előtt lépett pályára a Nyíregyháza Spartacus FC a Diósgyőr elleni keleti rangadón. A DVTK kilenc éve járt utoljára első osztályú mérkőzésen a szabolcsi vármegyeszékhelyen, így érthető módon felfokozott várakozás előzte meg a találkozót. Ráadásul mindkét egylet remek formában várta a kezdő sípszót, így előzetesen is egy remek mérkőzésre volt kilátás.

A szurkolótáborok is készültek, különböző rigmusokkal biztatták csapataikat, valamint hergelték a riválist. Az első helyzet a vendég gárda előtt adódott, a hetedik percben Klimovics lövését fogta Tóth Balázs. A tizennegyedik percben aztán megszerezte a vezetést a vendég gárda, Gera jobb oldali beadása után Edomwonyi ballal lőtt a léc alá. Nem sokkal később Kovácsréti Márk bal oldali szabadrúgása után Keita jobbról adott középre, Myke Ramos pedig jobbal a lécre ollózta a játékszert, amely látszólag a gólvonal mögé pattant, azonban a VAR-vizsgálat hamar lehűtötte a hazai kedélyeket, nem volt gól. A félidő derekán éledezett a Szpari, két ígéretes lehetőség is adódott a vendéglátó előtt, ám a DVTK védelme a helyén volt. A 40. percben egy remekbe szabott támadás végén Toma György találta telibe a kapufát, de Nagy Dominik lesen volt, így szabadrúgással jöhetett a piros-fehér alakulat. A játékrész vége egyértelműen a hazaiaké volt, előbb Nagy Dominik lőtt kapura, a labda azonban megpattant az ötösön álló Csorbadzsiszki fején, a balra már elinduló kapus viszont jobb kézzel még vissza tudott nyúlni a léc alá. Az ezt követő szögletből aztán az üresen álló Keita elé került a labda, a Spartacus kiválósága azonban nem talált kaput. A félidőben már nem esett több találat, így egygólos vendég előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

Alig telt el néhány másodperc a második játékrészből, amikor Gera mintegy tizenhatról jobbal a jobb felsőbe emelte a labdát, miután jobbal előtte Keresztes Krisztiánba lőtt, ugyanonnan. Gengeliczki Gergő elesett Edomwonyi mellett, így került vissza a játékszer Gerához. Bosszantó, hogy a vendégek második találata egy kósza felívelés után született. Néhány perccel később Ramos került helyzetbe a másik oldalon, majd került földre, ám a játékvezető, majd pedig a VAR szerint sem történt szabálytalanság. Az ezt követő percekben inkább a mezőnyben zajlott a játék. Az utolsó negyedórához közeledve Jaroslav Navratíl lépett el a jobb oldalon, beadására kiválóan érkezett Gengeliczki, ám kaput az ő lövése sem talált. A mérkőzésből hátralevő percekben komoly helyzetet már egyik csapat sem tudott kialakítani, Nagy Dominiknek azért volt még egy ígéretes szabadrúgása, így diósgyőri sikerrel zárult a rangadó.

Labdarúgás: NB I, 9. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK 0–2 (0–1)
Nyíregyháza, Városi Stadion, v.: Bogár (Becséri, Rózsa).
Nyíregyháza: Tóth B. – Toma (Babics, 88.), Navratil, Keita (Radosevics, 78.), Ramos (Eppel, 59.), Gengeliczki, Nagy D., Kovácsréti (Beke, 78.), Keresztes, Baki (Alaxai, 59.), Nagy B. Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Diósgyőr: Sentic – Szatmári (Bárdos, 68.), Lund, Csorbadzsiszki (Komlósi, 90.), Rakonjacs (Rarszalla, 78.), Gera (Acolatse, 77.), Sanicaninc, Klomovics (Komlósi, 90.), Holdampf, Edomwonyi, Vallejo. Vezetőedző: Vladimir Radenkovics.
Gól: Edomwonyi (14.), Gera (46.). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában