HUNOR

2024.08.12. 12:55

Már Amerikában készülnek küldetésükre a magyar űrhajósok

Peggy Whitson tapasztalt asztronauta vezetésével megkezdődött a magyar űrhajós és tartalékosának felkészítése az Ax–4 misszióra – tudatta közösségi oldalán a HUNOR – Magyar űrhajós program.

MW

Elkezdődött a magyar űrhajósok felkészítése Amerikában

Forrás: HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldala

A kiképzés első napján a küldetéssel kapcsolatos legfontosabb információk hangzottak el. Bemutatkoztak az Axiom Space különböző szervezeti egységeinek szakemberei, akik nemcsak a tréning során, hanem a felbocsátás alatt is az űrhajósok munkáját segítik majd – írják a posztban, amelyet a Magyar Nemzet szúrt ki.

Az Axiom Space Ax–4 küldetésének teljes legénysége múlt hét kedden érkezett Houstonba , hogy megkezdjék kiképzésüket. 

A houstoni központú Axiom Space hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal – az Európai Űrügynökség támogatásával – és Indiával partnerségben a három nemzet egy-egy űrhajósát küldi fel a Nemzetközi Űrállomásra következő küldetése, az Axiom Mission 4 (Ax–4) részeként.

A küldetés amerikai parancsnoka, Peggy Whitson mellett Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski küldetésspecialisták, valamint az indiai Shubhanshu Shukla pilóta lesz a legénység tagja.

Az eredeti cikk IDE KATTINTVA olvasható.

Ferencz Orsolya: ritkaságnak számít, hogy a magyar űrhajósjelölt tartalékosa is magyar

Amerikai parancsnokkal, egy indiai és egy lengyel űrhajóssal együtt indul majd a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar űrhajós, aki Cserényi Gyula tartalékos űrhajóssal már Houstonban készül a küldetésre – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos hétfőn az M1 aktuális csatornának, kiemelve: Magyarország kivételes helyzetben van, mert ritkaságnak számít, hogy a magyar űrhajósjelölt tartalékosa is magyar.

Ferencz Orsolya beszámolója szerint a magyar űrhajósjelöltek az Egyesült Államokban már a leendő űrhajójuk, illetve az űrállomás technikai berendezéseinek használatát tanulják, emellett készül a személyre szabott szkafanderük is.

A miniszteri biztos kiemelte: 

a program egyik legfontosabb értéke, hogy nemzeti jellegű, így a magyarországi cégeknek, egyetemeknek és kutatóközpontoknak lehetőségük van saját, főképp élettani, sugárzásbiológiai, anyagtechnológiai kísérleteket fejleszteni a felkészülés időtartama alatt.

Arra is kitért, hogy az Európai Űrügynökség, az ESA a program fókuszába emelte az oktatást; a cél az, hogy a fiatalok figyelmét a természettudományok, az űrkutatás felé fordítsák.

Ferencz Orsolya szerint a kezdeményezés sikerét a hétvégén Baján megrendezett rakéta- és űreszközépítő tábor népszerűsége is bizonyítja.

A miniszteri biztos emlékeztetett: Magyarországnak komoly múltja van az űrkutatásban, a hazai egyetemek és kutatóközpontok 1946 óta szerveznek programokat a témában.

Kiemelte, hogy az űrtechnológia ma már a mindennapok része, a mostani aszálykárok felmérésében is nagy részben a műholdak adatait veszik figyelembe a szakemberek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában