Magyar álláspont

2023.12.17. 08:05

Szijjártó Péter: Minket nem lehet megvenni és pontosan tudjuk mit jelent egy megszállás (videó)

– Minket nem lehet megvenni, megvesztegetni vagy megzsarolni. Megvan a saját álláspontunk, aminek semmi köze a pénzhez vagy az európai alapokhoz. A mi álláspontunk Európa jövőjéről szól – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter egy francia televíziónak, az interjú egy részletét a Facebook-oldalán is megosztotta. Szijjártó Péter arra reagált, hogy a műsorvezető szerint az uniós források felszabadításával akarták lekenyerezni a magyar kormányt.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

„A miénk egy nagyon elvi álláspont. A csatlakozási tárgyalásokat azokkal az országokkal kell megkezdeni, amelyek felkészültek és csak akkor szabad megkezdeni, ha erre maga az Európai Unió is felkészült. Szerintünk Ukrajna esetében ezek közül egyik sem teljesül” – mondta a miniszter. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Magyarország elítéli az orosz–ukrán háborút és a békére szólít fel már a konfliktus kirobbanása óta. 

Hozzátette, hogy

kiállunk Ukrajna mellett, amikor területi integritásáról és szuverenitásáról van szó. Kiálltunk Ukrajna mellett, hiszen több mint egymillió menekültet fogadtunk be Ukrajnából. Magyarországon 1300 olyan iskola van, ahová ukrán menekült gyerekeket, diákokat írattak be. Kiállunk Ukrajna mellett, amikor s történelmünk eddigi legnagyobb humanitárius műveletéről van szó.

A minisztert arról kérdezték, hogy mindezek ellenére miért nem támogatja a magyar kormány az ukrán uniós csatlakozást. Elmagyarázta, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja, hogy Ukrajna és az Európai Unió között szorosabbá és hatékonyabbá váljon az együttműködés. 

Ezért nem csupán nyitottak vagyunk, hanem határozottan amellett érvelünk, hogy az EU tagállamai vitassák meg Európának mi a stratégiai jövőképe, az EU és Ukrajna közötti kapcsolat jövőjét illetően.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarországot egyetlen másik tagállam álláspontja sem befolyásolja. Szerinte vannak olyan kérdések az EU-t tekintve, amelyekről mindenképpen egyhangúlag kell dönteni, ez egy rendkívül megalapozott elve kellene legyen az Európai Uniónak. Arra a felvetésre, miszerint Oroszország idővel több uniós tagállamot is fenyegetni fog, Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy Oroszország nem támadná meg egyik NATO-tagot sem, márpedig az EU tagállamainak többsége a NATO-nak is a tagja egyben.

Különböző országoknak különböző történelme van és különböző földrajzi elhelyezkedése. Nem tudom, mi lenne az álláspontom, ha a balti országok vagy a lengyelek földrajzi helyzetében lennék. Ezzel azt akarom mondani, hogy soha nem kérdőjelezzük meg az álláspontjukat. Úgy gondolom, hogy ezt a fajta tiszteletet minden tagállam minden tagjának meg kellene adni.  Az én problémám az, hogy a magyar álláspontnak nagyon ritkán adják meg ezt a tiszteletet

– fogalmazott a miniszter. 

A tárcavezető hozzátette, hogy a magyarok negyven évig szenvedtek a kommunizmus alatt. 

Kelet felől elnyomást kaptunk, Nyugat felől elhanyagolást. Harcoltunk a szabadságunkért, senki sem segített nekünk. A magyarok elvesztettek negyven évet az életükből. Tehát senki se oktasson ki minket történelemből, szabadságról és senki se tanítson minket szuverenitásra

– hangsúlyozta Szijjártó Péter. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában