A konzultációt támadják

2023.12.12. 06:33

A baloldal mindig valami ellen van, nem valamiért

– A baloldal politikai kultúrájának része, hogy a nemzeti konzultációt támadja – közölte a Magyar Nemzettel Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Az ellenzék támadásai kapcsán a szakember leszögezte, hogy az mindig a baloldal politikai kultúrájának része.

MW

Illusztráció

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

– Többek között ezért nem tudnak 2010 óta kormányzati pozíció közelébe férkőzni. Mindig valami ellen, nem pedig valami mellett állnak ki. Nem értéket teremtenek, hanem másolnak, majd a rosszul sikerült, utángyártott politikai manővereik kudarcát másra fogják – húzta alá Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. 

A szakértő véleménye, hogy 

a baloldal a konzultációt éppen azért támadja, mert egy sikeres, a 21. századi mediatizált politikai világban is rendre eredményes, de egyébként klasszikus egyeztetési formula, amit a jobboldal fedezett fel. 

A Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a baloldalnak azonban lassan nincs kivel konzultálnia, szimpatizánsai száma apad, ellenben a szervezetek száma folyamatosan nő.

Felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen helyzetben egy dolog marad: 

a piszkos háttéralkuk intézménye, ami a víz felett tudja tartani a kis pártocskákat most is.

Arról, hogy a baloldal korábban többször is próbálta lemásolni a konzultáció ötletét, Tóth Erik elmondta: ezek a kísérletek megmutatták, hogy a globalista baloldal magyarországi csapatait nem veszik a magyarok komolyan. Emlékeztetett, hogy az MSZP A mi Európánk című konzultációját 2018-ban – a párt bevallása szerint – mindössze 20 ezren töltötték ki. A Momentum 2020-as Valódi nemzeti konzultációját ennél is kevesebben, 15 ezren.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában