Ukrán válság

2023.09.27. 06:16

Kilenc ukrajnai régió ellen is légi támadást indítottak az oroszok

581. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Orosz légicsapásban megrongálódott autó Kijevben 2023. szeptember 21-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Oleh Petraszjuk

Ukrán ügyészség: az orosz erők Donyeck megyei településeket lőttek, áldozatok

Az orosz csapatok lakott területeket lőttek szerdán az ukrajnai donyecki régió északi részén, aminek következtében egy helyi lakos meghalt, további négy pedig megsebesült - közölte a Donyeck megyei ügyészi hivatal a Facebookon. 

Az előzetes adatok szerint 

az orosz erők irányított és nagyerejű bombákat vetettek be, valamint harckocsikból lőttek. 

Több mint kéttucat családi ház és kereskedelmi épület, gázvezetékek és az elektromos hálózat rongálódott vagy semmisült meg - írta közleményében az ügyészség. 

Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán rakétaegységek megsemmisítettek egy Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszert és hat tüzérségi fegyvert, a légierő pedig hét csapást mért orosz katonai összpontosulásokra. 

A katonai vezetés kiemelte, hogy folytatódik az ukrán offenzíva a Zaporizzsja megyei Melitopol és a donyecki régióban lévő Bahmut városok környékén. 

A beszámoló szerint szerdán 14 katonai összecsapás történt, az orosz erők 44 légicsapást hajtottak végre, és 27-szer nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.

Tizennégy ukrán támadás visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium

Tizennégy támadás visszaveréséről számolt be az orosz védelmi tárca szerdai hadijelentésében, azt állítva, hogy az ukrán fél az elmúlt nap folyamán több mint nyolcszáz katonát veszített a fronton. 

Az orosz összefoglaló szerint a Donyeck környéki frontszakaszon tíz volt a meghiúsított támadások száma, és ezekben

 több mint 390 ukrán katona esett el vagy sebesült meg, továbbá megsemmisült négy harckocsi, kilenc gyalogsági harcjármű és egy lőszerraktár is. 

A tájékoztatás szerint az orosz erők a "Donyecki Népköztársaságban" Karpivkánál, Zaporizzsja megyében pedig Verbove, Rabotine és Cservoni Jar közelében számoltak fel vezetési és megfigyelőpontokat. 

A moszkvai katonai tárca a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök közöt

t 15 páncélozott harcjárműről, hat amerikai M777-es tarackról, nyolc HIMARS-rakétáról és 19 drónról tett említést egyebek mellett. 

    

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást a helyi hatóságok. 

Ukrán tűzoltó egy orosz légicsapásban megrongálódott lakóépület lángjait oltja Kijevben 2023. szeptember 21-én
Fotó: Oleh Petraszjuk / Forrás: MTI/EPA

A 2014-ben elcsatolt Krím legfelsőbb bírósága szerdán kémkedés címén 15, illetve 16 évi szabadságvesztére ítélt két ukrán állampolgárt.

Ukrán katonai szóvivő: ismét harcolnak Wagner-zsoldosok Ukrajnában

Több egykori Wagner-zsoldos, aki Fehéroroszországban tartózkodott, szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, és ismét feltűntek Ukrajnában, a keleti fronton – mondta el Illja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.

Wagner’s head Yevgeny Prigozhin leaves Southern Military District in Rostov
A Wagner-csoport tagjai arra készülnek, hogy elhagyják a Déli Katonai Körzet főhadiszállását, és visszatérnek bázisukra a Don-i Rostovban, Oroszországban, 2023. június 24-én  
Fotó: Stringer  / Forrás: AFP

A szóvivő hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni. 

A Wagner katonai magáncég egykori katonái jelenleg ténylegesen jelen vannak a keleti haderőcsoport területén. Részt vesznek a harci cselekményekben. Java részük Fehéroroszország területéről jött, ahol táboraik voltak

– fejtette ki Jevlas. Hozzátette, hogy most különböző alakulatokhoz osztják be őket. A szóvivő szerint a zsoldosok már nem jelentenek akkora fenyegetést, amióta „fő vezetőjük”, Jevgenyij Prigozsin meghalt.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője a hírportálnak elmondta, hogy több mint hatezer Wagner-zsoldos tartózkodott Fehéroroszország területén, mostanra viszont csupán körülbelül ötszázan maradtak.     

Jens Stoltenberg: folyamatosan halad előre az ukrán ellentámadás

Az ukrán ellentámadás folyamatosan halad előre, egyes területeken az ukrán erők átjutottak Oroszország védelmi vonalán, azt viszont nem tapasztaljuk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök céljai megváltoztak volna – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben.

Evika Silina szeptember közepén megválasztott lett miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Stoltenberg aláhúzta: 

a tartós békéhez vezető legsimább út, ha a NATO fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatást.

Üdvözölte a NATO-szövetségesek jelentős hozzájárulását az ukrán védelemhez, különös tekintettel az első amerikai Abrams-harckocsikra, amelyek két napja érkeztek meg Ukrajnába, növelve az ukrán erők képességét az orosz erők visszaszorítására.

Megállapodtunk a hidegháború óta a legerősebb regionális védelmi tervekről, 300 ezer fokozott készenlétben álló katonával erősítettünk

– mondta.

Stoltenberg méltatta Lettország hozzájárulását Ukrajna védelméhez.

Evika Silina lett kormányfő a sajtótájékoztatón leszögezte: Lettország nem tűrheti Oroszország nyílt agresszióját a demokrácia, a szabadság és a jólét ellen, a lett kormány határozottan kiáll Ukrajna mellett.

Közös feladatunk, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát, amíg győzelmet nem arat az orosz erők felett. Ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsuk a békét Európában, be kell fogadnunk Ukrajnát a NATO-ba

– hangsúlyozta.

Magyarország már 5200 ukrán menekült gyermek oktatásáról gondoskodik (videó)

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán egy videóban számolt be arról, hogy hazánk már 5200, a háború elől ide menekült ukrán gyermek oktatásáról gondoskodik. 

A kormányszóvivő kiemelte:

Fontos számunkra, hogy a háború sújtotta területről hazánkban menedéket kereső emberek beilleszkedését segítsük, ugyanakkor elvárjuk, hogy Ukrajnában is biztosítsák a Kárpátalján élő magyar kisebbség jogait.

Sevcsenkót nevezte ki főtanácsadójának az ukrán elnök 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Andrij Sevcsenko világhírű labdarúgót és edzőt nevezte ki tanácsadójának – írja a Világgazdaság

„Andrij Mikolajovics Sevcsenko kinevezése Ukrajna elnökének tanácsadójává” – áll a szeptember 26-án megjelent rendelet szövegében, amelyet az államfő honlapján tettek közzé.

Az 1976-os születésű Sevcsenko 1994–2012-ben profi labdarúgó volt, később edzősködött, Ukrajna válogatottjának vezetőedzője volt.

Sevcsenko mind egyénileg, mind csapataival rengeteg címet gyűjtött be, ezek közül is kiemelkedik a 2004-ben megszerzett Aranylabda, illetve az AC Milan csapatával begyűjtött 2003-as Bajnokok Ligája-elsőség. Sevcsenko 48 góllal az ukrán válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Kapitányként a legjobb nyolc csapat közé vezette országát a 2006-os világbajnokságon.

Kilenc ukrajnai régió ellen is légi támadást indítottak az oroszok

Az orosz hadsereg szerdára virradó éjjel az ország számos pontján támadásokat indított az ukránok ellen. Ezekben a támadásokban egy civil életét vesztette, tizenhét ember pedig megsebesült – írta meg helyi tisztviselők beszámolói alapján a Kyiv Independent.

Oleksandr Produkin herszoni kormányzó szerint Oroszország 119 csapást mért a Herszoni területre, ezekben 12 ember megsebesült. A Dnyipropetrovszki területen az orosz erők drónokkal és tüzérséggel vettek célba több települést, többek között Nikopolt és környékét– adta hírül a Világgazdaság.

KIPER, Oleh
Az Odessza megyei kormányhivatal által közreadott képen tûzoltó dolgozik a lángok megfékezésén a legutóbbi orosz légicsapást követően a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban 2023. szeptember 26-án
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Odessza megyei kormányhivatal

Nem maradt ki a célpontok listájáról a Zaporizzsjai terület sem, ahova Moszkva erői mintegy 130 csapást mértek az elmúlt nap. Ezekben életét vesztette egy 66 éves férfi Orikhivben.

Az oroszok kilőttek egy német gyártmányú Marder 1A3 típusú lövészpáncélost

Az orosz hadsereg megsemmisített egy német gyártmányú Marder 1A3 típusú lövészpáncélost Verbove közelében. Ez az első ismert, bizonyított veszteség ebből a járműtípusból – írja a Mandiner.

Ezzel kapcsolatban a közelmúltban előkerült több fotó is.

Orosz külügyi szóvivő: brit és amerikai segítséggel történt a Szevasztopol elleni támadás

A Szevasztopol elleni pénteki támadást az ukrán hadsereg amerikai és brit szakemberekkel szoros koordinációban hajtotta végre – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Szeptember 22-én ismét támadás érte Szevasztopolt, és a legcsekélyebb kétség sem férhet hozzá, hogy a támadást nyugati hírszerzési eszközök, a NATO műholdas berendezései és felderítő repülőgépek felhasználásával tervezték meg előre, és az amerikai és brit hírszerző szolgálatok támogatásával és a velük való szoros koordinációban hajtották végre

– mondta Zaharova.

Az orosz védelmi tárca szerint az orosz légvédelem öt rakétát lőtt le, de a csapásban megsérült az orosz Fekete-tengeri Flotta történelmi főhadiszállásának épülete, egy katona pedig eltűnt. Ukrán katonai források a támadással kapcsolatban halálhírét keltették Viktor Szokolov tengernagynak, a flotta parancsnokának, akiről ezt követően több videófelvétel is megjelent az orosz állami médiában, bizonyítandó, hogy él.

Az orosz külügyminisztérium szerdán közölte, hogy ellenintézkedésként Moszkva újabb 23 brit állampolgárt vett fel Nagy-Britannia katonai és politikai intézményei, valamint újságírói és tudományos közösségének képviselői közül az Oroszországba való beutazástól eltiltottak listájára.

Az orosz külügyminisztérium szerint „London ellenséges lépéseire válaszul folytatódik a munka a tiltólista bővítésén”.

Az oroszok visszaverték Ukrajna zaporizzsjai támadását 

Az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) szeptember 26-án kedden este Zaporizzsja irányába kíséreltek meg egy támadást, azonban az orosz hadsereg ezt visszaverte - számolt be róla az egyik önkéntes egység harcosa.

Elmondása szerint az Ukrán Fegyveres Erők helyi idő szerint körülbelül 18 órakor kísérelték meg a támadást, aknavetőkkel lőttek és aknamezőket gyújtottak fel.

Új, pusztító fegyvert mutatott be Oroszország

Az Orosz Csendes-óceáni Flottát (PF) a legújabb Project 636-os "Jakutszk" tengeralattjáróval erősítik meg - írja az Izvesztyija katonai forrásokra hivatkozva.

Az új tengeralattjáró személyzetének kiképzése már megkezdődött, 2023 végére teljesen készen áll majd feladatai ellátására. Az első tesztelések várhatóan ősszel kezdődnek.

Dmitrij Boltenkov hadtörténész ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Project 636 hajói a legmodernebbek, tengeri és szárazföldi célokat is tudnak támadni, és hosszú utakat képesek megtenni. 

Döntött az UEFA az oroszokról

Az UEFA engedélyezi, hogy az orosz női és férfi U18-as csapatok részt vegyenek a nemzetközi porondon, mert szerintük a gyermekeket nem szabad büntetni. A nemzeti csapatok minden mérkőzését azonban Oroszországon kívül kell játszani, az ország zászlaját sem használhatják.

Súlyos ítélet az Azov tisztjével szemben

A Donyecki Népköztársaság bírósága 22 év börtönre ítélte a szélsőjobboldali Azov ezred egyik tisztjét. Eduard Verbanszkit azzal vádolták, hogy tiltott harcászati módszereket használt, mások birtokát rongálta meg és gyilkosságokat tervezett meg. A bíróság szerint Verbanszki több faluban is civilekre lőtt rá szándékosan.

Levágott disznófejjel üzentek

Oroszországban valaki egy levágott disznófejet helyezett el Timofej Szergejtszev politikai stratéga otthona előtt, aki már korábban is kapott halálos fenyegetéseket. Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló küldeményt kapott. Mihajil Terescsenko, a TASS fotóriportere szintén levágott disznófejet kapott küldeményben az elmúlt napokban.

Ukrajna és a NATO új taktikája

Az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) és a NATO- országok új taktikája az, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal indítanak támadást a Krím-félsziget kulcsfontosságú infrastrukturális létesítményei ellen - számolt be minderről Andrej Koskin tartalékos a Lenta.ru-val folytatott beszélgetésben.

A szakember megjegyezte: az Egyesült Államok és a NATO-országok nem titkolják, hogy felderítést végeznek az Ukrán Fegyveres Erők számára.

A Pentagon ráadásul elismerte, hogy a HIMARS-t és az úgynevezett ATACMS nagy hatótávolságú rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok szállít az Ukrán Fegyveres Erőknek, szintén GPS-rendszerek irányítják.

Koskin szerint a felderítő repülések intenzitásával párhuzamosan az ágyúzások is intenzívebbé váltak a Krím-félsziget térségében.

"Az Ukrán Fegyveres Erők ellentámadása kudarcot vallott, és most egy másik paradigmát kell javasolnunk - a nagy hatótávolságú rakétákkal végrehajtott támadásokat. Ez arra kényszerít bennünket, hogy növeljük a légvédelmi és elektronikus hadviselési rendszerek hatékonyságát" – zárta gondolatait a tartalékos ezredes.

Visszaverték az ukránokat Rabotino közelében

A zaporizzsjai régió első védelmi vonalát továbbra sem tudták bevenni, annak ellenére, hogy folyamatosan próbálják áttörni azt, a veszteségeik óriásiak - mondta az ukrán támadások kapcsán Vlagyimir Rogov az "Együtt vagyunk Oroszországgal" mozgalom vezetője a RIA Novostinak.

Rogov szerint Kijev azon kijelentései, hogy sikerült áttörni a védelmi vonalat a zaporizzsjai front orekhovi irányának Rabotino-Verbovoye szakaszán, valójában hazugság.

Rogov hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők súlyos támadásait az orosz katonaság megfékezte és visszaverte.

Megsemmisült egy ukrán lőszerellátó pont Kupjanszknál

Az orosz tüzérség megsemmisítette az ukrán fegyveres erők lőszerellátó pontját Kupjanszk irányában – mondta a RIA Novosztyinak Szergej Zibinszkij, a Nyugati csoport sajtóközpontjának vezetője.

"Az üteg elleni harc során a csoport tüzérsége megsemmisített egy 2S1 Gvozdika önjáró tüzérségi állványt és egy lőszerellátó pontot Peschanoe és Novoegorovka térségében" - mondta Zibinszkij.

Kiütötték állásaikból az ukrán erőket Juzsnodonyeck irányában

A "Dél" orosz csapatcsoport egységei egy sikeres támadás során több állásból kiütötték az ukrán fegyvereseket dél-donyecki irányban - írja a Ria Novosti.

Légiriadó volt Nyikolajev és Dnyitropetrovszk régiójában

Légiriadót rendeltek el Ukrajna Nyikolajev és Dnyipropetrovszk régiójában – derül ki az ukrán digitális átalakítási minisztérium online térképének adataiból.
A térképi adatok szerint a Dnyipropetrovszki régióban helyi idő szerint 07.09-kor szólalt meg a riasztó. 07.13-kor riasztást hirdettek Ukrajna Nyikolajevi régiójában. A vészjelzés ugyanebben az időpontban Herszon régió Kijev által ellenőrzött részén is megszólalt.

Magyarország segít

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 5382 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4739 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság.

A beléptetettek közül a rendőrség 91 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Itt a török feltétel a svéd NATO-csatlakozáshoz

Törökország parlamentje betartja ígéretét, hogy ratifikálja Svédország NATO-tagságát, ha Joe Biden amerikai elnök kormánya megnyitja az utat az F-16-os repülőgépek eladásához Ankarának - mondta Recep Tayyip Erdogan elnök a török média szerint.

Újabb bizonyítékok az Északi-Áramlat elleni támadásról

Az Északi Áramlat gázvezetékek elleni támadást vizsgáló kutatók új, kulcsfontosságú részleteket tártak fel az eseményhez kapcsolódó robbanásokról, amelyek az első évfordulón még mindig tisztázatlanok - írta a The Guardian. A norvég kutatók megosztották a lappal a négy robbanás szeizmikus bizonyítékait, és ezzel az első nemzeti szervként nyilvánosan

Megerősítették a második két detonációt, valamint felfedték az események részletes idővonalát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában