Ország-világ

2021.11.15. 06:56

A Kúria dönti el, hogy Kovács Béla kém vagy sem

A Jobbik volt európai parlamenti képviselője korábban rendre tagadta, hogy kém volna.

Budapest, 2020. szeptember 24. Kovács Béla korábbi jobbikos európai parlamenti képviselő az utolsó szó jogán beszél az ellene és három társa ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2020. szeptember 24-én. A bíróság felmentette Kovács Bélát a kémkedés vádja alól elsőfokú ítéletében, ugyanakkor költségvetési csalás miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Befogadta a Kúria a Jobbik volt EP-képviselőjének, Kovács Béla és védőjének a másodfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezéséét, így a legfőbb bírói grémium dönt arról, hogy a pártjában, a háta mögött csak KGBélaként emlegetett politikus valóban kém vagy sem – tudta meg a Magyar Nemzet.

Szikinger István, Kovács Béla védője a lap érdeklődésére megerősítette, hogy a Kúrián van az ügy.

Mint mondta: természetesen fellebbeztek a másodfokú ítélet ellen, hiszen az első fokkal szemben részben ellentétes ítélet született, amikor a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, a vádlott kémkedésre készült. – Kovács Béla nem kém − szögezte le a védő.

Maga a politikus két éven át minden alkalommal azt mondta a lapnak: bízik benne, hogy a magyar bíróság felmenti a kémkedés vádja alól, hiszen ő nemhogy nem kém, de még csak úgynevezett befolyásoló ügynök sem. A Magyar Nemzet Alkotmányvédelmi forrása szerint a „befolyásoló ügynök” lobbitevékenységet folytat, és nem titkos információk megszerzése vagy mások beszervezése a feladata. Mind a kémkedés, mind a befolyásoló ügynöki tevékenység perrendszerű bizonyítása rendkívül nehéz. Leginkább tettenérés esetén van esély arra, hogy jogerősen el is marasztalják az ezzel vádoltakat.

Kovács egyébként azt is mondta korábban a lap tudósítójának, hogy felesége, Szvetlana Isztosina sem kém, magáról pedig úgy nyilatkozott: az ő tevékenységére legfeljebb azt lehet mondani, hogy lobbizás.

A Fővárosi Ítélőtábla idén június 23-án marasztalta el Kovács Bélát, aki az ítéleti tényállás szerint előkészületeket tett, hogy az oroszoknak kémkedjen az unió intézményei ellen.

Ismeretes, hogy a volt jobbikos politikust 2020-ban elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszéken felmentették a kémkedés vádja alól bűncselekmény hiányában, bár Holdampf Gusztáv bíró kimondta, hogy beszervezték és kiképezték. A költségvetési csalás miatt a politikust hatszázezer forint pénzbüntetésre, valamint egy év hat hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A fellebbviteli főügyészség szerint Kovács Bélát nemcsak beszervezte az egyik orosz titkosszolgálat, hanem kémkedett is az unió intézményei ellen, pontosabban előkészületeket tett a kémkedésre. Az ítélőtábla, egyetértve a vádhatósággal, a kémkedés kísérletéért − és a költségvetési csalásért − végül két év szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztve.

Mint emlékezetes, a KGBélaként elhíresült politikust 2014 áprilisában jelentette fel az Alkotmányvédelmi Hivatal, az ügyészség pedig 2017 decemberében emelt vádat ellene.

A vádhatóság szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között orosz katonai hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Kovács egyébként a 2000-es évek közepén tűnt fel a pártban, amelyet anyagilag is támogatott, valamint ő felelt azért, hogy az eredetileg oroszellenes Jobbik külpolitikai irányvonala megváltozott, s nyitott Moszkva felé.

A büntetőeljárásnak súlyos politikai következményei is vannak. Kovács kilépett a pártjából, majd EP-mandátuma lejárta után szakított a politikai pályával is. Ami érthető, hiszen a vádirat szerint Kovács Béla operatív feladata volt az is, hogy olyan politikai csoportosulást hozzon létre az EU-ban, amelynek célja az unió politikájának gyengítése Oroszország hatalmi érdekeinek megfelelően. Ez a vádirati leírás a Jobbik politikusának tevékeny részvételével 2009-ben Budapesten megalakított Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségére illik rá. A Jobbik EP-képviselője kincstárnoka lett az EU szélsőjobboldali, orosz kapcsolatrendszerrel bíró pártjait tömörítő szervezetének, amelynek 2013 és 2015 között elnöke is volt.

A lap úgy tudja, Kovács Béla feleségével együtt jelenleg is Oroszországban él. Még februárban kórházi kezelésen is átesett odakint egy klinikán, mivel szívproblémái voltak. A jelenlegi állás szerint a nyugdíjkorhatár elérésekor nyugdíjra jogosult, amit az Európai Parlament fog folyósítani számára.

Borítókép: Kovács Béla korábbi jobbikos európai parlamenti képviselő az utolsó szó jogán beszél az ellene és három társa ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2020. szeptember 24-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában