Ország-világ

2021.06.06. 10:24

Könnyű volt beszervezni az ISIS-be a kecskeméti mudzsahedint

Baleknek, könnyen manipulálhatónak írták le az Iszlám Államra (ISIS) felesküdött kecskeméti egyetemistát volt osztálytársai, akit rendszeresen ugrattak is. Kende így nagyon könnyen válhatott radikális iszlamista harcossá.

Forrás: TEK

Azt, hogy mi és ki vitte végül az ISIS öngyilkos merényletre is hajlandó tagjai közé a kedden elfogott kecskeméti fiatalt, a kirminálpszichológusi vizsgálatok, valamint a TEK felderítőinek továbbra is tartó vizsgálata, valamint a nyomozó ügyészekkel közösen folytatott nyílt vizsgálat ki fogja deríteni – írja a Magyar Nemzet.

A közösségi oldalait azonban már most érdemes elemezni. A Facebookon például huszonegy iszlamista, köztük nem egy radikális közösséggel, csoporttal, információs csatornával szimpatizál, a radikális iszlámmal szimpatizáló, együttműködő, egyre erőszakosabb szélsőbalos Antifa is a kedvencei közé tartozik. A magyar politikusok azonban nem lehetnek eléggé radikálisak neki, hiszen mindössze Karácsony Gergely oldalát kedveli. Mint ahogy a Színművészeti Egyetem körül kialakult baloldali ellenállást is nyomon követte.

„Ezt nem néztem ki belőle, de furcsa gyerek volt, és sokszor furcsán viselkedett” – mondta a Borsnak egy osztálytárs a terrorcselekményekre készülő V. Kendéről. Az osztálytárs hozzátette: hiába volt jól szituált a fiú, a közösségből mindig kinézték.

„Minden osztályban van egy ilyen ember, akit kipécéznek, nálunk ő volt az. Nem keményen szívattuk, mondjuk például elvettük a tolltartóját, aztán nem sokkal később vissza is adtuk neki. Akkor úgy tűnt, inkább poénnak veszi ezeket”

– mondja a fiúról egykori barátja, majd hozzáteszi: nagyon visszahúzódó típus volt.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója éppen arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy bár magányos elkövetőnek tűnik a kedden elfogott V. Kende, ám nem tudjuk még, hogy hol, ki és főleg miért tudta radikalizálni annyira, hogy robbantásokat tervezzen a Labdarúgó EB-én, illetve autóval akarjon tömegbe hajtani a Balatonon.

 

A most 21 éves V. Kende néhány évvel ezelőtt
Fotó: Facebook

 

– Tömeges radikalizáció nem fenyegeti hazánkat és a szűkebb térségünket. Egy-egy ember azonban mindig lehet, aki fogékony.

Valami olyan lelki problémával, magánéleti gonddal küszködik, ami az iszlámhoz viszi, azon belül is a radikális irányzatban találja meg azt a közösséget, ahol őt megértik, felkarolják, majd később lépésről lépésre radikalizálják.

Ennek a know-how-ját Nyugat-Európában már régóta gyakorolják az Iszlám Állam professzionális módon dolgozó szakemberei – magyarázta lapunknak Horváth József.

Hajdu János, a magyar mudzsahedint azonosító és kedden elfogó Terrorelhárítási Központ főigazgatója pedig arról beszélt, hogy az azóta harminc napra letartóztatott gyanúsított kész lett volna öngyilkos merényletben meghalni.

Azt is tudjuk V. Kendéről, hogy felesküdött az Iszlám Államra, és még muszlim nevet is felvett, az Instagram-oldalát Hüsseyin Ziyad V. néven jegyzi.

A Bors elérte Ahmet Bariscilt, aki a Török Magyar Kulturális Központ igazgatója, a Facebookon pedig a terrorizmussal gyanúsított fiatalember ismerőse. Mint kiderült, nem ismeri személyesen V. Kendét, az egyetemista jelölte be őt. – Ha van valakivel közös ismerősöm, akkor vissza szoktam jelölni – mondta Bariscil, aki a bulvárlap munkatársától értesült arról, hogy neki is ismerőse a gyanúsított.

– Testbeszédből csináltam mesterképzést, és amikor megtudtam, kiről van szó, megkértem egy biztonsági szakértő ismerősömet, hogy nézze meg a fotóját. Ő azt mondta, a látottak alapján a terrorizmussal vádolt fiatalember bármilyen szervezetbe beszervezhető lenne –

fejtette ki az igazgató a Borsnak.

Bár a jelenlegi ismereteink szerint V. Kende úgynevezett magányos elkövető, ám meglehetősen sürgős feltárni a teljes kapcsolatrendszerét, és kiszűrni, majd elfogni esetleges követőit, hiszen hamarosan itt a labdarúgó-Eb, három mérkőzésének is a Puskás Aréna ad helyet. Ősszel pedig az Eucharisztikus Világtalálkozó és a vadászati világkiállítás vonz majd több tízezer – az Eucharisztikus Világtalálkozóra több százezer – embert Budapestre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában