Azzal a tudattal vonultak börtönbe, hogy legalább életben maradtak

1956 fagyos és dermedt novemberében egy fiatal vegyészmérnöklány oktatni kezdett egy börtönviselt fiút kémiára, fizikára és algebrára. Mindketten megjárták már az ÁVH vallatószobáit, saját bőrükön tapasztalták, hogy a bolsevik hatalom nem ismer irgalmat, és hamarosan azzal is szembesültek, hogy nem is felejt.

Forró Marianna mélyen hívő, katolikus lány volt, aki minden fenyegetés ellenére nyíltan vállalta hitét és rendszeresen járt egyházi közösségekbe. A téboly éveiben ez elég volt ahhoz, hogy a legveszélyesebb ellenségként tekintsenek rá, letartóztassák, megalázzák emberi és női mivoltában.

Tumbász Ákos polgári családban nevelkedett, otthonában szívta magába a humán műveltséget, írói szárnypróbálgatásai okozták vesztét még gimnazistaként. Tíz év letöltendő börtönbüntetést mértek rá néhány iskolai füzetbe firkált gúnyversért, persze a vád az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése volt.

A forradalom napjaiban szabadult börtönéből, és rögvest nemzetőrnek állt. Fegyveres harcokban nem vett részt, jobbára csak őrséget látott el, de korábbi ítélete miatt megrögzött visszaesőnek számított, az összeomlás után vadászni kezdtek rá. Mindebből ő semmit sem sejtett, mentesítésért folyamodott a hatóságokhoz, és elhatározta, befejezi gimnáziumi tanulmányait. Tragédiaként élte meg a forradalom eltiprását, lánglelkű hazaszeretetét fájdalmas sorokban vetette papírra, de a csalódás ellenére rövid életének mégis legfényesebb időszaka következett. Egy pap, korábbi rabtársa ajánlott neki egy megbízható tanárt. Így ismerte meg élete szerelmét.

Tumbász Ákos és Forró Marianna 1957 februárjában eljegyezték egymást, és szerettek volna összeházasodni.

Ördögi hálót szőttek köréjük

A törvény előtt azonban ezt nem tehették meg, Tumbász ellen elfogatóparancs volt érvényben, hátralévő büntetésének letöltésére akarták visszahurcolni a fegyházba. Bujkáltak, de abban bíztak, hogy a mentesítési kérelem kedvező elbírálásra talál. Nem sejtették, hogy a közös jövőbe vetett bizodalmuk csalfa remény csupán. A politikai rendőrség ördögi hálót szőtt köréjük, valójában minden lépésükről tudtak, bármikor letartóztathatták volna őket, de egy nagyobb szabású per apró fogaskerekeinek szánták őket.

A megtorló hatalom bizonyítani igyekezett, hogy jól szervezett, külföldről támogatott ellenforradalom tombolt 1956 őszén Magyarországon, így

Ákost és Mariannát egy kémkedési ügybe keverték, amelyben a nyugati emigrációval kapcsolatot tartó összekötők valójában a Belügyminisztérium ügynökei voltak.

Mindent megtett az állambiztonság, hogy bizonyítékokat kreáljon ellenük, de adatgyűjtésre nem tudták rábírni őket. Még hamis személyi igazolványt is eljuttattak Tumbászhoz, hogy szabadabban mozoghasson, azonban a fiú ezt is arra használta csupán, hogy bejelentkezzen állami esküvőre. Ember előtt azonban mégsem lehettek egymáséi, hiszen a házasságkötéseket azonnal jelenteni kellett a rendőrségen, így csak Isten előtt fogadtak egymásnak örök hűséget. 1957 május elején egy barátjuk lakásán, két tanú jelenlétében eskette őket össze Marianna gyóntatója.

Halálon túl is hűség

A bujkálás egyre terhesebbé vált, a megélhetésüket nem tudták biztosítani, így végső elkeseredésükben szökésre szánták el magukat. 1958 februárjában átlépték a jugoszláv határt, de a határőrök elfogták és átadták őket a magyar hatóságnak. Sorsuk megpecsételődött. A kémkedést ugyan nehézkes volt bizonyítani, de a politikai rendőrség mégis kreált egy adut ellenük, amely elég volt ahhoz, hogy Ákost életfogytiglani börtönre ítéljék. Marianna két évet kapott. Azzal a tudattal vonultak börtönbe, hogy legalább életben maradtak, egyszer mégis egymáséi lehetnek. A lány nem tudhatta, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után nem sokkal a legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújtott be az ítélet ellen, és Ákost kivégezték. Szabadulása után szembesült a brutális valósággal, és soha nem heverte ki a megrázkódtatást.

Forró Marianna egyedül halt meg, egész életében gyászolt, soha nem ment újra férjhez. Még beszélni sem tudott a történtekről évtizedekig, a testvére sem tudta, min ment keresztül.

Először e sorok írójának nyílt meg, amikor szakdolgozatot írt az ellenük lefolytatott koncepciós perről. Marianna meghalt, és egyetlen kívánsága volt: halálában Ákos mellett szeretett volna nyugodni. Tumbász Ákos a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában fekszik, ott vár élete egyetlen szerelmére. A parcella a hőseinké, a kommunista terror áldozataié. De nem volt-e Marianna éppolyan áldozata a terrornak, mint az ott elhantolt kivégzettek? Bízom az isteni gondviselésben, az emberi jóakaratban és abban, hogy hamarosan újra egymáséi lesznek: lelkeik a mennyországban, földi poruk pedig a közös sírban.

A szerző a Magyarságkutató Intézet munkatársa