Harcban a mínuszokkal

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Nádasbokorban nem könnyű a tél, az egyedül élők legnagyobb ellensége talán nem is a hideg, inkább az, hogy távol laknak a családtagjaik – ha vannak egyáltalán.

Takács Miklós jó barátként üdvözli a két lovas rendőrt, Tamás Ágnest és Novák Jánost, akik két másik társukkal hetente négyszer keresik fel a külterületeken, bokortanyákon élőket.

Miklós bácsi, miért nem ég a tűz? – kérdezi Ági, a válasz pedig magától értetődő: kevés a fa, nem tüzelek sokat – mondja az idős férfi, és boldog új évet kíván a rendőröknek. A lovak – kedden Rontás és Szabi – és lovasok napi 4-5 órát töltenek a szabadban, és négy útvonalat járnak be hétről hétre. Miklós bácsi azért aggódik, nem csúszkálnak-e e lovak a tükörjég utakon.

– Mentem valamelyik nap vásárolni, és bármennyire is vigyáztam, nagyot estem – meséli, és boldogan hozzáteszi: szerencsére semmi sem tört el. Sem a csontja, sem az, amit a szatyrában cipelt. De amikor arról kérdezzük, hogy milyen itt a tél, már nem mosolyog. Nem szeret panaszkodni, nem is teszi – de aki körülnéz, látja, mekkora emberfeletti küzdelem minden egyes nap: egyedül, kevés tüzelővel, harcban a mínuszokkal.

– Öten élünk itt, a két cica, a két kutya és én. Minden nap csinálok valamit, mosogatok, mosok, felaprítom a fát, de nincs láncfűrészem, így egy kicsit tovább tart. A rendőrök megkérdezik, kitart-e a fa, és amikor kiderül, hogy nem sok van, megígérik, hogy felírják a címet és a nevet. De jó lenne! – mondja a férfi, és megkérdezi, furikkal ő el tudja-e hozni a fát? – neki csak az van... És bár nincs a munkaköri leírásában, Ági fát is fűrészel. Szívesen teszi, örül, hogy segíthet.

Amikor a lovasok elindulnak, Takács Miklós utánuk kiált: mikor jöttök legközelebb? Csak mert akkora készítek nektek egy kis szívmelegítőt, bár tudom, hogy nem fogadjátok el – mondja és mosolyog. Neki ez segít a túlélésben.

A teljes cikk elolvasható a  Kelet-Magyarország január 7-ei számában.