A „Tiltott városba” is bepillanthatott

Szabolcs- Szatmár- Bereg - Interjú Marik Sándorral, a Kelet-Magyarország nyugalmazott főszerkesztő-helyettesével.

Kevés nyugdíjas élete pezseg úgy, mint lapunk egykori főszerkesztő-helyettesének, Marik Sándornak: könyveket ad ki, lapot szerkeszt, és olykor a világ másik felére utazik, hogy lássa az unokáját.

Ha jól tudom, most több apropó is kínálja a visszatekintést.

Marik Sándor: Az idén sok „kerek” évforduló volt a családban. Márciusban hetvenéves lettem, a jeles napot az utóbbi tíz évben megjelent írásaim legjavából szerkesztett Árnyalatok című új kötetem bemutatójával ünnepelhettem. A további jeles dátumok: negyvenöt éve kötöttük házasságot Puhl Marikával, gyermekünk, Sándor negyven esztendős, tíz éve házas – felesége, Sally, neurobiológus kutató –, unokánk, Henrik hamarosan ötéves lesz. Mindezeket együtt ünnepeltük a fiataloknál, New Yorkban.

Tíz éve ment nyugdíjba, s nem unatkozott…

Marik Sándor: Az én tíz évem – nehezen írom le a nyugdíjas jelzőt – nagyon gyorsan elrepült. Talán azért, mert az egészségem rendben van, s kedvemre való újságírói munka is volt mindvégig. Ha véletlenül mégsem, az utóbbi években, amióta Budapesten élünk, a taksonyi kiskert bőven adott elfoglaltságot. Kell is a mozgás a jó levegőn – nem beszélve a megtermelt saját zöldség, gyümölcs fogyasztásának öröméről. Tehát, köszönöm az érdeklődést, jól vagyok!

Így tervezte, gondolta a megérdemelt pihenést?

Marik Sándor: Amikor a Kelet-Magyarország szerkesztőségétől elköszöntem – ahol 1965–2004 között voltam újságíró, szerkesztő, s írtam több mint tízezer cikket –, csak vázlatos elképzeléseim voltak a jövőről. Nyíregyházi, ungvári, szatmárnémeti kollégákkal szerkesztettem a Hármashatárt, majd egy pályázat nyerteseként az EuroKapocs–EuroClip Közalapítvány hírlevelét, utóbbit magyar, ukrán, angol nyelven, végül az Észak-alföldi Régió című információs mellékletet, amely három megye napilapjaiban havonta-kéthavonta jelent meg. Mindhárom lehetőségnek volt varázsa és szakmai kihívása is, ezeket akartam folytatni, végül a túl gyorsan változó politikai környezet áldozatául estek.

Volt-e kedvenc munkája az eltelt egy évtized alatt?

Marik Sándor: A Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle felkérése lett az igazi ajándék számomra. A megye negyedéves folyóirata főszerkesztőjének 2004 tavaszán Németh Péter történészt, a megyei múzeumi szervezet korábbi igazgatóját nevezték ki. Új stábot szervezett, amelynek tagja lettem; a természettudományok népszerűsítését és a szerkesztői munka egy részét vállaltam. Legcélravezetőbbnek az interjú műfaja kínálkozott: mutassuk be a Magyar Tudományos Akadémia doktorait, akik közül akkor tizenketten dolgoztak a megyében. Ebből indultunk ki, s közben más témákkal is bővült a sorozat.

Volt miből merítenie, amikor összegzéseken gondolkodott.

Marik Sándor: Huszonhárom interjú jelent már meg, amikor 2011-ben megszűnni látszott a 46. évfolyamot megért Szemle és egy szervercsere következtében az internetről is eltűntek a számok. Nagyon sajnáltam „szellemi édes gyermekeimet”. Kötetbe összegyűjtve „A lefényképezett gondolat címmel” kiadtam valamennyit. Ennek pénzügyeit feleségem, Marika vette kézbe – nélküle nem jelenhetett volna meg a számomra kedves kötet. Majdnem egy évi tetszhalált követően aztán mégis folytatódhatott a Szemle élete. Ismét új csapattal, Karádi Zsolt szerkesztésében; örömömre így továbbra is írhatok interjúkat. És az nagyon jólesik, hogy régi lapom, a Kelet az utóbbi időben ismét kér tőlem írásokat.

Az utóbbi évekből maradtak élő emlékek?

Marik Sándor: Szinte minden interjúpartneremmel megmaradt valamilyen kapcsolatom. Nemrégiben például Demény Pál Györggyel, az Egyesült Államokban élő demográfussal jöttünk Nyíregyházára. 82 éves, az utóbbi 75 évben csak egyszer, a rendszerváltás idején járt szülővárosában, hivatalos iratért. Most felkerestük a szülőházát a Csillag utcában – éppen bontották, de a nagyszobák méretes ajtóit, az udvaron álló koros hársfát felismerni vélte.

Volt más érdekes munkám is. A Kölcsey Lapcsoport kísérlete 2005 végétől 2007 elejéig tartott Urbán Lajos igazgatóval. A Kölcsey TV, a Megyei Napló és tíz városi lap (köztük Mátészalka, Vásárosnamény, Nyírbátor, Balkány, Nagyhalász) vett részt ebben. Szép dizájnt terveztünk, közös érdeklődésre számot tartó, megyei cikkeket is közöltünk, próbáltuk kihasználni a különböző szintű médiumok szinergiáit. A Klubhálót, amelyhez főmunkatársnak hívtak, a budapesti Pallas Páholyban szerkesztik. Zöldi László, az Élet és Irodalom, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese, kitűnő szerkesztő, főként főiskolai médiaszakos hallgatóiból szervezett ügyes csapatot, országos hálózatot. Új, friss hang volt az on-line médiában – sajnos, az utóbbi időben csak takaréklángon, alig-alig működik.

Talán e változatos munkának köszönheti, hogy 2011-ben elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll Életműdíját…

Marik Sándor: Szakmai kitüntetésben részesülni, újságíróként Aranytollat kapni valóban nagy öröm, újabb lendületet adott jó témák felkutatásához.

Meglehetősen mobilis életet él – a szó átvitt és igazi értelmében is.

Marik Sándor: Utazásaim közül Pekinget említeném. Közvetlenül az olimpia előtt tudósíthattam a Klubhálót a kínai fővárosból. Nagy élményt jelentett a sok új sportlétesítmény, a Tiltott város, a Nagy fal, és – megkóstolni a híres pekingi kacsát. Az utóbbi időben viszonylag gyakran írok cikkeket az Egyesült Államokból. Ennek családi oka van: Sándor fiúnk 1997-ben a budapesti Corvinus Egyetem ötödéves közgazdászhallgató cserediákjaként a Missouri Állami Egyetemre mehetett fél évre. Jól tanult, beilleszkedett, professzorai javasolták: pályázzon meg egy amerikai ösztöndíjat mesterképzésre. Megnyerte, korszerű ismereteket szerzett.

Mi is az ő szakterülete?

Marik Sándor: Internetes marketing szaktárgyakat tanult, az ezredfordulón ez még Amerikában is ritka volt. Olyannyira, hogy a második évben már tanított is. Az egyetemtől kapott szabadkártyával dolgozott egy évig Los Angelesben. Hamarosan állandó tartózkodási és munkavállalási engedélyt szerzett. Akkor még reméltük, haza jön. Meg is történt – amerikai feleséggel, tíz napra. Ez már előre vetítette a jövőt. Amikor New Yorkba költöztek, megszületett az utód és vettek egy erdei házat a Hudson folyó völgyében, már biztosak lehettünk, hogy belátható időn belül nem lesz hazatelepülés. Jelenleg az egyik leglátogatottabb internetes gazdasági portál, a Business Insider marketingigazgatója.

Ez a karrier az Önök életét is befolyásolta. Pontosan hogyan?

Marik Sándor: Számunkra mindez azt jelentette, hogy éves szabadságunkat szinte mindig családi látogatással töltöttük, előbb Missouriban, később Kaliforniában, tíz éve pedig New Yorkban, Manhattanben. Rengeteg élményben volt részünk. Láthattunk rózsakarnevált Pasadenában, autóshowt New Yorkban, tudósíthattam a Keletet a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolásáról éppúgy, mint Fucsovics Márton sikeréről, amelyet az USA nyílt teniszbajnokságán Flushing Meadowsban ért el. Nemrégiben elfoglaltuk fiúnk miénknél kisebb, de jó helyen fekvő budapesti otthonát, s eladtuk a nyíregyházi lakásunkat.

S innen hidalják át a kontinentális távolságot, kihasználva a technika adta lehetőségeket...

Marik Sándor: Kialakult a vasárnapi közös reggelik gyakorlata: mi ugyan ritkán nézünk televíziót, karácsonyra mégis vettük egy nagyképernyős, internetképes készüléket. Hétvégeken New York-i reggel 8-kor bekapcsoljuk a Skype-ot, s úgy helyezkedünk el, mintha egy asztalt ülnénk körül, s elkezdődik a családi terefere hétezer kilométert áthidalva. Nagy öröm, amikor az unoka (magyar állampolgár is!) beköszön: „Jó reggelt Nagyi, Nagyapa!” A legkisebb változást, az új asztalterítőt is észreveszi, s megjegyzi: „Szép kék szoba!” Elmondja az óvodában újonnan tanult verset, mi is tanítunk neki új magyar szavakat, megmutatjuk a közösen ültetett rózsatőről behozott virágot. És búcsúzáskor könnybe lábad a szemünk…

KM