„Topmodell voltam Jakartában…”

Nyíregyháza - Vass Vivien bejárta a fél világot, s aztán beült az iskolapadba. 

Nyáron még az egyik főszereplő volt Vass Vivien a Chanel-show kifutóján Tokióban és Jakartában, szeptemberben pedig beült a medikák közé az Orvostudományi Karon, Budapesten. Marik Sándor kérte beszélgetésre.

Két egyetemi előadás között nézegetünk fényképeket – szabadideje alig van, de most lyukasórákkal „ajándékozták meg” az órarendkészítők. A téma természetesen a modellkarrier, mert az ifjú hölgy a kaliforniai székhelyű OMG Model Management nevű ügynökség felfedezettjeként járta be másfél év alatt a fél világot Budapesttől Rómán és Párizson át Tokióig, közben két-három hónapos megállókkal Bangkokban, Kuala Lumpurban, Jakartában. S mindenütt munka: divatbemutatók, médiafotózások, reklámfilmek. Az őszi szünetben pedig Los Angelesben lesz feladata.

Megosztaná a titkot, hogyan sikerült „repülőrajtot” vennie, hiszen sok középiskolás leány álmodik ilyenről: utazás egzotikus tájakra, szép ruhákban, felékszerezve lépkedni elegánsan a kifutón, reflektorok fényében?

– Nincsenek titkok. Egy jó terv kell, aminek megvalósításáért akár több évig küzdhetek is. Nyíregyházán a Krúdy Gyula Gimnáziumban tanultam, a harmadik osztályban el kellett dönteni „mi leszek, ha nagy leszek”. Pszichológusnak vagy orvosnak készültem, ezért elhatároztam, emelt szinten érettségizem az ehhez fontos tárgyakból, biológiából és kémiából, nehogy éppen az hiányozzék, amivel később majd plusz pontokat szerezhetnék a felvételin. Történelemből és angolból már előrehozottan, harmadikban leérettségiztem. Az angol nyelvet tízéves korom óta tanultam, általános iskolás voltam, amikor már megvolt a középfokú nyelvvizsgám, tízedikesként pedig megszereztem a felsőfokút is – tehát az alapok rendben voltak. Közben megláttam az Elite Model Look nemzetközi modellversenyének felhívását és elmentem a válogatásra. Kislánykoromtól érdekelt a modellvilág, és gondoltam, most jött el az idő. A majdnem 180-as magasságom is előnyömre válhat, és hozhat néhány szép évet. A válogatást is érdekesnek találtam, sokféle karaktert kerestek: bájos, klasszikus, fiús, sportos, egzotikus egyaránt kell. Nem én nyertem, de beválogattak a szűkebb csapatba, bentlakásos felkészítőn tanították a színpadi mozgást, a műhelytitkokat. Egy ügynökség már menet közben szerződést kínált.

A nemzetközi karrier azonban – amire Vivien vágyott – váratott magára, bár Budapesten voltak szép sikerei Náray Tamás, Király Tamás divatbemutatóin. Belekóstolt a modelléletbe, ami változatlanul tetszett. Hogyan képzelte akkor a jövőt?

– Azt terveztem, ha felvesznek az egyetemre, egy év halasztást kérek, előbb modell leszek, utazom, világot látok, gyakorolom az angolt, s aztán kezdem az újabb tanulást. Minden jól alakult, csak éppen a külföldi kifutó lehetősége hiányzott. A legjobbkor keresett meg a jelenlegi ügynökségem. Vezetői nemzetközi karriert is ajánlottak. Tavaly február közepén Rómában, a divathéten debütáltam. Jól sikerült, júliusban már Bangkokba utaztam két hónapra. Közben, természetesen leérettségiztem, és sikerrel felvételiztem az orvostudományi egyetemre, Budapestre. Felpörgött az életem, hamarosan egy hónapig Párizsban dolgoztam. Egy év alatt értem el a „high fashion model” szintet, ami azt jelenti, hogy nem a kereskedelemben kapható darabokat viselem a bemutatókon, hanem általában ismert tervezők, nemzetközi divatcégek – mint például a Chanel, a Dior, a Marc Jacobs – egyedi kompozícióit.

Vivien szülei – dr. Figula Erika pszichológus főiskolai tanár és Vass Zoltán matematika-fizika szakos középiskolai tanár – kezdettől fogva tudtak gyermekük terveiről. Támogatták, bár féltették, és azt szerették volna, ha érettségi, egyetemi felvételi után, egy biztos egzisztencia ígéretének birtokában lép a kifutóra néhány évre. Össze tudták egyeztetni?

– A jövőt én is így gondoltam. A modellmunka szerintem jól illeszkedik a mindennapokba. Valójában ugyanúgy kell elképzelni, mint például a világjáró zeneművészekét, vagy a tolmácsokét. – Ha történetesen egy tokiói nagy divat show rendezőinek szükségük van öt–tíz magas, vékony, fehérbőrű európai, és – mondjuk – három fekete bőrű afrikai modellre, egyszerűen megrendelik, a többi a partner ügynökségek dolga. Mi, modellek, pedig sokszor távoli városokban kapjuk kézhez a repülőjegyet és indulunk – ez a munkánk. Ehhez is kell gyakorlat, mert előfordult, hogy éjszaka kaptam az értesítést és kora reggel már úton voltam a repülőtérre. Igazából a modellek élete állandó rohanásból áll, mindig készenlétben kell lenni. Megtörtént, hogy elvileg szabadnapom volt és szerveztem egy kisebb kirándulást néhány barátnőmmel. Aztán a nap közepén felhívtak az ügynökségtől, hogy két óra múlva mégis lesz egy válogatás. Rohanás a szállodába, átöltözés – elkésni nem lehet.

Mennyi idő alatt tud átöltözni?

– Az attól függ, hogy miből mibe kell. Egy könnyű nyári ruhából a másik hasonlóba bemutatón egy perc elég lehet, egy esküvői kreáció, amit fűzni kell, az sokkal több időt igényel segítséggel is.

Mekkora csomagokkal utazik?

– Szerencsére a bemutatandó ruhákat nem nekünk kell vinni, tehát többnyire átlagos méretű az útipoggyászom. Mindössze egyszer fizettem a túlsúlyért, akkor is hazafelé – rengeteg magazint hoztam. Nálam alapvető a nagy válltáska. Egy modellnek „a” könyve fontosabb mindennél – azaz a fotóit tartalmazó portfóliója. Továbbá mindig kéznél kell, hogy legyen több „set-card”, tehát memóriakártya, amely a profilját, a legjobb képeit, referenciáit, méreteit tartalmazza, ebből mindig adni kell a válogatás zsűrijének. Ezen kívül nagyon fontos még, hogy legyen nálunk magas sarkú cipő, bikini és néhány sminkkellék. Ráadásként én minden hosszabb útra letöltök egy új angol nyelvű regényt, egész jól haladok… Az utazás nem fáraszt, még a hosszú repülőutak sem, ezt nyilván fiatalságomnak köszönhetem. Utazás közben néha vannak mosolyt fakasztó esetek is. Az egyik alkalommal útlevél-ellenőrzésre vártam egy délkelet-ázsiai repülőtéren, amikor felfigyeltem tíz egyforma magas, csinos szőke lányra – kiderült: ugyanarra a divat show-ra megyünk.

Ön sohasem volt még szőke?

– Nekem hosszú, természetes barna hajam van, és nem is akarom festetni. Ha mindenképpen más kell, parókát viselek. Készültek már rólam rövidfrizurás képek is, de akkor sem vágattam le. Ha azt tenném, hetente változtathatnám oda-vissza.

Látom ügynöksége igen attraktív honlapján, hogy csak legszűkebb környezetében is majdnem ötven csinosabbnál csinosabb modell között kell helytállnia. Nem zavarja, hogy szinte minden személyes adata, porcikája nyilvános egészen a lábméretéig? Igaz, angolul és inchben… Height 5’ 10”, Bust 31”, Waist 23”, Hips 34”, Shoe 8, Hair brown, Eyes grey–black…

– Ez a munka velejárója, aki szégyenlős, nem vállalja. Természetesen az intim szféra nem része a modellkedésnek. Ami az ügynökség honlapját illeti, ezen a területen fércmunkával nem lehetne megélni. Az OMG budapesti irodája ugyan nem mérhető a legnagyobbakhoz, de Los Angeles, ahová tartozunk, a divat- és szépségipar, a média, a filmvilág nagy központja, hiszen ott van Hollywood is. Érték, hogy a budapesti mellett van saját iroda Amszterdamban és Moszkvában, s persze jó kapcsolatok másutt is. Mi, modellek mindezekkel nem nagyon foglalkozunk, a mi fő pályánk a kifutó, a legfontosabb, hogy azt koptassuk minél többet.

Modellként állandó méretekkel kell rendelkeznie. A sok utazás, a rendszertelen étkezés, a megszokottól eltérő körülmények nem gátolják a munkában?

– Éppen ez a változatosság az egész lényege. Ami a súlyomat, a méreteimet illeti: nagy szerencsém van, ehetek bármit, bármennyit, nem kell koplalnom, diétáznom, tartom a súlyomat. Sőt, a távoli országok különlegességeit imádom megkóstolni. Persze az ismeretlen dolgokat jobban megnézem, vagy megkérdezem, miről is van szó.

Bangkok, Kuala Lumpur, Jakarta, Tokió – majdnem egy évig Ázsiában dolgozott. Miért?

– Van magyarázata az ázsiai helyszíneknek. Míg itthon egy filigrán távol-keleti modell számít egzotikusnak, ott történetesen a hozzám hasonlóak. Indonéziában, Jakartában igazi topmodellnek érezhettem magam – holott tudom, messze állok ettől –, nem kellett válogatásokra járnom, mégis volt munkám minden nap, szinte kézről kézre adtak. Amikor haza készültem, mondták, visszavárnak, mert én is szívesen és sokat dolgozom – mint ők –, ráadásul tudok együttműködni a csapatokkal. A modell van ugyan reflektorfényben, de a divattervező által megálmodott kreációt viszi sikerre. Ezt segíti „a team”, a stílustanácsadó (stylist), a fodrász, a sminkes, az öltöztető, a világosító, a fotós… Előfordult, hogy nyolc-tíz fős stábbal dolgoztunk reggeltől estig, és megjelent egyetlen kép. Igaz, címlapfotóként a malajziai Marie Claire színes divatmagazinban. Az indonéziai Aquila címlapfotója azért volt különleges, mert az egy muszlim magazin, és nagyon kellett vigyázni a vallási előírások szerinti öltözetre. Érdekes volt az első reklámfilm felvételem, a Nissannak forgattuk Malajziában. Előfordult az is, hogy óriásplakáton láttam viszont magam szintén Malajziában és Thaiföldön.

Talán már nosztalgiája is van Ázsia iránt…

- Valóban szeretnék visszamenni Ázsiába, de ez nem könnyű. Elkezdtem az egyetemet, mellette vissza kell fognom a modellkedést, pedig most már bőven lenne feladat. Sokat változtam másfél év alatt: rájöttem, jobb pszichológus lehet belőlem, mint sebészorvos. Át is kértem magam az egyetemen, most gőzerővel tanulom a lélektant. Egyetlen esetben tennék még komolyabb kitérőt, ha egy igazán nagy nemzetközi cég arca lehetnék egy szezonban…

Marik Sándor