A színház a pillanat csodája

Nyíregyháza  – Ha csak a legifjabb nézőinknek készült első két bemutatónk – az OZ, a nagy varázsló és a Hattyúcskák tava – elementáris nézői visszajelzéseit venném figyelembe az összegzéskor, már akkor is azt mondhatnám, hogy sikeres a tevékenységünk – mondta lapunknak dr. Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. - Túl vagyunk a négy ősbemutatóval fémjelzett 2013/14-es színházi évad első felén, a már említett darabokon kívül hét bemutatót – Énekes madár, Csalóka Péter, Tűzoltó leszel s katona!, Lenni vagy nem lenni, János király, Balta a fejbe és Anconai szerelmesek 2 – tartott a társulat. – Vidéki repertoárszínházként az a feladatunk, hogy minden nézőnk – legyen óvodás, középiskolás, kevésbé iskolázott vagy az újdonságokra fogékony ínyenc – élvezze az előadásainkat. Ami összekötheti őket, hogy estéről estére átélik a pillanat művészetének csodáját. A színház egyszeri és megismételhetetlen, az érzelmi és értelmi jelenidejűség múlt időbe döccenése. Katarzist keresve jönnek ide az emberek, mi pedig arra törekszünk, hogy minden este át is élhessék azt – mondja Tasnádi Csaba.

Állva tapsolt a közönség

– Ebben az évadban többször is előfordult, hogy a közönség az előadás végén állva tapsolta meg a színészeket – ez a fajta megnyilvánulás a nyíregyházi színházban nem példa nélküli. Az viszont igen, hogy az óvodások és kisiskolások fejezzék így ki a köszönetüket. – Furcsa ez, hiszen a kicsik ilyesmivel máshol nemigen találkoznak, és nem is mondja nekik senki, hogy ezt kellene tenniük. Egy magyarázata lehet: az emocionális élmények hatására lelki rugóik arra késztetik őket, hogy felemelkedjenek a helyükről. Persze a legkisebbekre való odafigyelés – mint afféle utánpótlás nevelés – fontosságán túl ügyelnünk kell arra, hogy minél több korosztályt megszólítsuk. Ez jellemezte a középiskolásokról szóló, de a szülőket és pedagógusokat is érintő Tűzoltó leszel s katona! néven futó pályaválasztási tanácstalanságot vagy a Balta a fejbe című tragikomédiát is. Ezek az előadások illeszkednek abba a sorba, ami a színházról vallott hitem egyik alappillérének is tekinthető: fontos megjelentetnünk azt, ami foglalkoztatja az embereket, de közben nem lehetünk didaktikusak. Megmutathatunk utakat, eljátszhatunk azzal, hogy melyik hová vezethet, de hogy ki merre indul, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Persze az emberek azért is járnak színházba, hogy kikapcsolódjanak: amikor elindulnak otthonról, nem fejtágításra készülnek, de nem is arra, hogy megigyanak egy könnyű limonádét. A kettő között van az optimum, még a könnyedebb műfajok terén is. A szórakoztatás célja is jóval több, mint puszta nevettetés. A legtöbb esetben – ilyen például a Lenni vagy nem lenni című vígjátékunk is – örökérvényű gondolatokat hordoz a darab, és nem tolakodóan ugyan, de elmélkedésre kényszerít.

Négy ősbemutató

– Ebben az évadban négy ősbemutatót tart a társulat, ami nagy bátorságra vall. Vagy inkább vakmerőségre? – Ez a társulaton és a közönségen múlik, és én mindkettőben hiszek és bízom – mondja az igazgató. – Itt egy nyitott, kíváncsi és szeretetteljes nézői közeg van. Az elődeim kitűnő alapokat raktak le, nekem így nem volt nehéz újabb emeletet építeni Thália templomára. A társulat hozzáállása példaértékű: ezzel a csapattal oda lehet állni a legnehezebb kihívások elé is, mert bármilyen feladat áll előttük, azt vallják, hogy megugorják azt a szintet is. Ez a garancia arra, hogy nem simulunk bele a középszerbe, és nem langyosodik el színházi életünk.