Az idő változik, a kérdés örök

Nyíregyháza - A Móricz Zsigmond Színház november 23-án mutatja be Puskás Tivadar rendezésében a Lenni vagy nem lenni című komédiát a Nagyszínpadon. A történet a második világháború előtt indul egy varsói színházban, melynek élén egy „helyben világhírű” sztárházaspár áll. A folyton civakodó, vetélkedő partnerek kapcsolatát egy fess repülőtiszt veszélyezteti, aki általában a férj nagymonológja alatt távozik a nézőtérről, hogy a feleség öltözőjében tegye a szépet. A formálódó szerelmi háromszöget azonban keresztülhúzza a náci megszállás, és a teátrum tagjai botcsinálta hősök lesznek.

Elindul a fergeteg: a klasszikus komédia, a bohózati vígjáték és a szatíra eszközeit bevető kergetőzések, személycserék, félreértések és megtévesztések, álruhák és álszakállak kavalkádja, szellemes riposztokkal, humoros és tragikus felhangokkal, gegekkel és hibátlan időzítéssel. Lengyel Menyhért 1942-ben írt filmforgatókönyvéből két színpadi adaptáció is született: az egyik Jürgen Hofmanné, a másik pedig az amerikai Nick Whitby-é, utóbbi a film eredeti szellemiségéhez közelebb áll, Puskás Tivadar rendezése ez alapján készült.

– Mivel egy film forgatókönyve a kiindulási alap, amit nem könnyű adaptálni, nagy kihívás volt a darabot színpadra állítani – mondta lapunknak Puskás Tivadar, aki gyorsan hozzáteszi, hogy bár a korszak, amiben a Lenni vagy nem lenni játszódik, valódi, maga a történet nem az.

– Ez egy mese, egy kifigurázott szituáció, ami a valóságban soha nem fordulhatott volna elő. A háború és a gyilkolás közepette az, amikor az emberek magukat és másokat akarták menteni, tragikomikus helyzetek sorát teremtette meg – ez a korszak tanulságait felhasználó mű alapja. Azt mutatja meg, hogyan válhat valaki a tömegdemagógia áldozatává, ez viszont független a történelmi kortól, amiben játszódik. Bárhol, bármikor megtörténhet, éppen emiatt az előadás nem akar aktualizálni, a darab önmagában él és áll meg a lábán. Nevettet és megráz, olyan problémát mutat be, amit a néző nem tud letenni a színházajtón kilépve. Abban bízom, hogy sokáig él majd a fejekben és hogy elgondolkodtatja azokat, akik megnézik. Ehhez jelzéseket ad a díszlet, amiben a helyszínek szimbolikusan jelennek meg és természetesen a színészek, akiknek a darab lehetőséget ad és teret biztosít a játékra. Nincsenek kis szerepek, hiszen mindenkinek komoly feladat jut, és örömmel tapasztalom, hogy a fiatalok egyre jobbak, azok a kollégáim pedig, akiktől nagyszerű alakítást reméltem, túl is teljesítik az elvárásaimat.