Vendégkommentár: Merre tovább, Szabolcs-Szatmár Bereg megye?

Nyíregyháza - Az előző cikkem a megye jelenlegi helyzetének legfontosabb tényezőit próbálta feltárni (http: //www.megakom.hu/megakom-blog/214-merre-tovabb-szabolcs-szatmar-bereg-megye). Erre vonatkozóan kaptam több olyan szenvedélyes véleményt és hasznos gondolatot, amit most megpróbálok beépíteni.

Az előző cikk az alábbi kérdésekkel zárult:

- Az eredmények miért nem hozták el eddig a lemaradásból való kitörést?

- Mit kellett volna másképp csinálni?

- Mit kellene a jövőben csinálni, illetve mit kellene másként csinálni?

- Ki, mit tehet a megye fejlődéséért?

- És egyáltalán: mit értünk fejlődés alatt?

Nézzük a lehetséges válaszokat:

Mit értünk fejlettség és fejlődés alatt?

Ma egy térség gazdasági fejlettségének egyedüli mutatója a GDP/fő kiszámítása. A probléma az, hogy ez a szám a piaci értéket mutatja és ez nem egyenlő a gazdasági jóléttel, de főleg nem az egyéni társadalmi jóléttel. Az emberek életminőségét, vagy szubjektív boldogságát pedig egyáltalán nem képes mérni ez a mutató. Gondoljunk csak bele egy példán keresztül: Ha egy kisváros közelében megnyitnak egy kőbányát (pl. Tokaj), majd mellé építenek egy cement művet és ezek kiszolgálására oda települ egy szállítmányozó cég, akkor ez jelentősen növeli a térség GDP-jét, viszont csökkenti az ott élők életminőségét. Van jövedelem, de milyen áron? Hiszen megnőtt levegő szennyezettsége, éjjel-nappal dübörögnek a településen keresztül a teherautók, a robbantások eredményeként először csak torz látványt nyújt a hegy, majd lassan eltűnik.

De akkor mi a megoldás? Többnyire egyetértés van abban, hogy nemcsak az anyagi értékek számítanak egy társadalom fejlettségének a meghatározásához. Több próbálkozás is van új fejlettségi mutatók kialakítására.

Ilyen például a „boldogság-index”, ami a szubjektív elégedettséget, ill. boldogságot méri (ezt Bhután hivatalosan is használja), vagy az „ökológiai lábnyom”, ami a környezet felhasználás mértékét vizsgálja, de ide sorolhatóak az „élhető város” vizsgálatok és rangsorok is. Ezek azonban még nem tudják helyettesíteni a GDP alapú fejlettség mérését.

Mindezek figyelembevételével kellene a megye távlati, átfogó céljait jól meghatározni. Továbbra sem mondhatunk le a GDP – mint gazdasági teljesítmény mutató – növeléséről, de mellette az életminőség javítására és a fenntartható fejlődésre kellene helyezni a hangsúlyt.

Nézzük mik lehetnek az életminőség legfontosabb összetevői:

· Az értelmes munkavégzés. Ehhez viszont a jövőben is sok új, stabil munkahelyre ill. munkalehetőségre van szükség.

· A kiszámítható működés és a tervezhető jövő. Ezek egyformán fontosak az egyének, családok, vállalkozások, szervezetek, intézmények, települések számára. Ehhez viszont stabilitás és biztonság kell a munkakörülményekben, a jövedelmi viszonyokban, a jogalkotásban, a szolgáltatásokban és az élet szinte minden területén.

· A jó környezeti állapot. Ez egyaránt jelenti mind a természeti környezetet, mind az országos és helyi társadalmi- és kulturális környezetet.

· A jó minőségű humán szolgáltatások könnyű elérhetősége. Azt kell, hogy érezze az ember, hogy közel ugyanazt a szolgáltatást tudja igénybe venni – ha többlet energia ráfordítással is -, mint az ország bármelyik részén élő honfitársa.

· Az értelmesen megélt közösségi lét. Egyre több kutatás mutatja már ennek a fontosságát (pl.: Csíkszentmihályi Mihály: Flow), de én is felhívtam már erre a figyelmet egy előző blog bejegyzésben ( http://www.megakom.hu/megakom-blog/182-a-szabadsag-kis-szigetei).

Biztosan lehetne még ehhez újabb tényezőket találni (például az élhető települések vizsgálatának szempontjai), de én ezeket tartottam a legfontosabbaknak.

Miért nem sikerült eddig csökkenteni a lemaradásunkat?

Egyrészt, az előző cikkben már elemeztem, hogy bizonyos területeken (lásd: az infrastruktúra kiépítése) már részben megtörtént a felzárkózás, másrészt arra is rámutattam, hogy a megyén belül is óriási fejlettségbeli különbségek vannak (lásd: a fejlettségi tengelyek és az azoktól távoli térségek). Nos, nézzük a gazdasági lemaradás lehetséges okait:

· Először a legtöbben a történelmi távlatot szokták említeni. A rendszerváltáskor valóban nagy volt a megye gazdasági-, infrastrukturális elmaradottsága. Ezt még súlyosbította a 90-es évek elején a privatizációt követő gazdasági összeomlás, majd a keleti piacvesztés. Ebben a piaci környezetben először a Budapest központú nagyvállalatok vidéki (megyei) leányvállalatai mentek csődbe. Ezt még betetőzte az európai uniós piacnyitást követő egyenlőtlen befektetési verseny. De ez már történelem, ezen nem tudunk változtatni, a jövőre kell koncentrálni. Még szerencse, hogy vannak azért pozitív tendenciák is (lásd: az első részben említett gazdasági centrumok és tengelyek).

· A megyébe nagyon sok hazai és európai uniós támogatás érkezett az elmúlt 20 évben, de különösen az EU-s csatlakozásunk közel 10 éve alatt. Mi lett ezekkel a pénzekkel? Sajnos egy részéből felesleges és veszteséget termelő infrastruktúrák jöttek létre. Nem a városközpont rehabilitációkat értem ez alatt – mert szerintem ezek nagy részére szükség volt -, hanem a kihasználatlanul (vagy nem kellően kihasználtan) álló, vagy csak működgető egyes közművekre, közintézményekre, továbbá az üzleti és egyéb létesítményekre gondolok. Persze ez elmondható általában az ország egész részére, de a fejletlenebb térségeket jobban sújtja az ilyen pazarlás.

· Az is megérne egy külön kutatást, hogy az ide érkezett támogatásoknak hány százaléka ment ki a megyéből. Nem az EU előírásai és nem is a közbeszerzési szabályok merevsége miatt, hanem leginkább egyes projektgazdák felelőtlensége, nemtörődömsége - ettől rosszabbra nem is merek gondolni - miatt. Az infrastruktúra ugyan itt maradt - látjuk, hogy milyen kihasználtsággal néhány helyen -, de a kivitelezést, az áruszállítást, a szolgáltatást sokszor annak ellenére végezték megyén kívüli cégek, hogy megvolt erre a megfelelő minőségi szolgáltatást nyújtó helyi vállalkozás is (erről is írtam már: http://www.megakom.hu/megakom-blog/95-7-erv-hogy-miert-ne-adjunk-megbizast-helyi-vallalkozoknak). Tehát a beérkezett támogatások egy jelentős százaléka visszafolyik más városokba - főleg Budapestre -, az itt működő vállalkozások pedig kénytelenek elbocsátani a dolgozóik egy részét, mert nincs elég megrendelésük. Ha ebből az ördögi körből nem fogunk tudni kitörni, akkor a jövőben is marad minden a régiben.

· Csak építettünk és nem nagyon érdekelt minket a működési mechanizmus. Ha létre jött egy új infrastruktúra, csak utána próbáltuk, úgy–ahogy rászervezni a működtetést. Ami vagy sikerült, vagy nem. (Példa erre néhány ipari park, turisztikai attrakció, közintézmény, stb.) Pedig mindenre lehet eredményes üzleti modellt kidolgozni, de ezzel kellene kezdeni a projektfejlesztést. Ha az jön ki a kalkulációt követően, hogy valamit nem lehet eredményesen működtetni, akkor nem szabad abba belevágni és közpénzt beletenni.

· Nem épült be a mindennapjainkba a vállalkozásbarát közgondolkodás. Márpedig a gazdasági fejlődés – ezen keresztül az egyéni jólét és agyagi stabilitás – megteremtői a vállalkozók. Legyenek azok hazaiak, vagy külföldiek, kis-, vagy nagy vállalkozások. Persze sokan dolgoznak a közigazgatásban és a közszolgáltatásban is. Nagyon fontos a munkájuk (lásd a cikk első részében leírtakat), de fontos mindenkinek megérteni, hogy az ő munkájuk anyagi alapjait is a vállalkozások termelik meg. Lehet nem szeretni egy-egy unszimpatikus vállalkozót, de minden intézkedésnél jelen kellene, hogy legyen ez a fajta vállalkozásbarát közgondolkodás. Nem általában, hanem konkrétan.

Biztosan vannak még más objektív és szubjektív okai is a gazdasági lemaradásunknak, de én ezekre szerettem volna felhívni a figyelmet.

És még mindig maradt néhány megválaszolatlan kérdés, mint például:

- Mit kellene másként csinálni?

- Ki, mit tehet a megye fejlődéséért?

Ezekről a kérdésekről a közeljövőben próbálom meg elmondani a véleményemet. Addig is várom az észrevételeket, javaslatokat, mert fontosnak tartom, hogy sokan, sokféleképpen próbáljuk meg alakítani, fejleszteni a megyénket, a településünket, a jövőnket.

Róka László, a Megakom Tanácsadó Iroda területfejlesztési szakértője