2013.06.15. 10:42
„Ebből a díjból erőt meríthetek”
Nyíregyháza - Az eltört korsó Márta asszonya, Az Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak felismerhetetlenre maszkolt, férjre vadászó főszereplője, a Kőszívű ember fiainak megrendítő hittel és erővel bíró édesanyja: Pregitzer Fruzsina lett ebben az évadban a Kelet színésze.
Nyíregyháza - Az eltört korsó Márta asszonya, Az Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak felismerhetetlenre maszkolt, férjre vadászó főszereplője, a Kőszívű ember fiainak megrendítő hittel és erővel bíró édesanyja: Pregitzer Fruzsina lett ebben az évadban a Kelet színésze. Tavalyelőtt Nyíregyháza nívódíját kapta az évadzáró társulati ülésen, egy évvel ezelőtt a társulat tagjai által odaítélt Móricz gyűrűt vehette át, most pedig olvasóink szavazatai alapján ő nyerte el a Kelet színésze címet. Egy-egy szívet, lelket melengető elismerés mindig jókor jön, de ha van olyan évad, aminek a végén egy színésznek szüksége van a megerősítésre és arra az erőre, ami a díjjal együtt „érkezik”, Pregitzer Fruzsina életében ez éppen a nemrégiben véget ért színházi év. – Márciusban elveszítettem az édesapámat, és a Kőszívű ember fiait már ezzel a tragédiával a vállamon próbáltam végig és játszottam el. A közönségnek ezt nem kell és nem is szabad érzékelnie, én viszont minden egyes alkalommal, amikor ezt a darabot játsszuk, az ő halálát mesélem el. Pontosabban mesélem ki magamból: a színház ugyanis számomra egy terápia. Azt gondolom, Isten azért adta nekem ezt a mesterséget, hogy a feszültségeket kiadhassam magamból, hogy a problémákat magam mögött tudhassam. Sok darabban játszottam már el ugyanazt a helyzetet, amiben a privát életemben is voltam, a színház pedig mindig segített – mesélte lapunknak a Móricz Zsigmond Színház művésze.
Gyermeki lelkesedés
Az évad egyik legnagyobb sikere Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak volt: Keresztes Attila rendezése és a kiváló színészi alakítások a szakma és a közönség elismerését is kivívták. (E sorok szerzője kétszer nézte meg, mert az első alkalommal annyit nevetett, hogy a poénok feléről lemaradt – ezt pótolta be később.) Pregitzer Fruzsina játszotta a férjét halottnak gondoló és új férfira vadászó asszonyt, de ez csak a színlapról derült ki. Azt meséli, hogy még az ismerősei sem hitték el, hogy ő volt Karnyóné, a maszk és a fogsor ugyanis teljesen felismerhetetlenné tette.
– Imádtam a darabot, boldoggá tett, hogy kibújhattam a bőrömből, hogy más lehettem, mint amilyen egyébként vagyok. A sminkesek és a fogtechnikusok fantasztikus munkát végeztek, és olyan gyermeki lelkesedéssel vettek részt a produkcióban, hogy nem csak üres frázis, ha azt mondom, az előadás sikerében elévülhetetlen érdemeik vannak.
Öröm és felelősség
– Aki látta, nem felejti el a március 15-ére időzített előadást sem – A kőszívű ember fiaiban Pregitzer Fruzsina Baradlay Kázmér özvegyét alakította. Két özvegy és mégis mekkora különbség! Baradlayné a férje végakaratával szembeszállva úgy dönt, fiait a szabadságharc szolgálatába állítja. – Nagyon erős hit kell ahhoz, hogy ezt megtegye: bíznia kell abban, hogy az anyai ösztönei nem hagyják cserben és meggyőződése, hogy amit tesz, nemcsak az ország javát szolgálja, de a családját sem szakítja szét. Persze túl szép lenne, ha igyekezetét mind a három fiú esetében siker koronázná, és az anya, aki megingathatatlan kősziklaként végig kitart az elképzelése mellett, Jenő halálakor összeomlik. – Tudom, hogy jót akartam, de nem gondoltam, hogy ennyire fáj – Baradlayné szavai anyaként számomra is egy életreszóló tanácsot jelentenek – mondja a színésznő, aki a Kelet színésze díjról azt gondolja: nagy öröm, és még nagyobb felelősség.
– Huszonhárom éve jöttem Nyíregyházára, mert nem tudtam mit kezdeni az életemmel Budapesten, és mint ahogy már sokszor elmondtam, mivel nem ismertem, viszolyogva gondoltam a városra. Azóta is vezeklek emiatt, hiszen én itt találtam meg önmagam – színészként, nőként, anyaként. Azóta rengeteg szerepet eljátszottam és számos elismerést kaptam, de tudom, hogy nem dőlhetek hátra. Ha ezt megengedném magamnak, fel kellene hagynom a színházzal. A legtöbb hivatáshoz – legyen szó sportolókról, művészekről vagy újságírókról – kell egy jó értelemben vett mániákusság, ami ha elmúlik, már nem érdemes tovább csinálni. Az elismerés boldogság: köszönet érte a nézőknek, és az olvasóknak, akik révén e díjból most erőt meríthetek.