Kossuth-kard az önzetlen segítségért

Nyíregyháza - Segítette az ojtozi emlékmű építését, almát küldött Böjte atya árva magyar gyerekeinek.Az ember életében olykor eljönnek megismételhetetlen pillanatok – néha váratlanul, néha pedig kiérdemelten. Amikor a nyíregyházi Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke felkötötte a Kossuth-kardot az idei díjazott oldalára, mindenki tudta, milyen tettek előzték meg ezt a pillanatot.

Itt van ez a civil szervezet, amely különösebb hírverés nélkül, méltóságteljes csöndben teszi, amire vállalkozott: óvja, ápolja, felújítja, megmenti a történelmi Magyarország területén meglévő, de már elfeledett vagy megrongált honvédelmi emlékeket, legyen az temető, emlékmű vagy épp ágyúöntő vashámor. Segítséget is kap ehhez civil szervezetektől, magánszemélyektől, határokon innen és túlról.

Vérbeli magyarrá vált

– Sikerült felépíteni az Ojtozi-szoros emlékművet, helyreállítani Bodvajon a vashámort, ahol Gábor Áron öntötte első két ágyúját. Kézdivásárhelyen felújítottuk az egykori honvéd laktanya tetőszerkezetét, gondozzuk a házsongárdi temetőt és Bethlen sírhelyét – villantott fel néhány emlékképet az elmúlt nyolc évből Berencsi Attila, a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke.

A Nagyválasztmány döntése alapján évente egy alkalommal ítélik oda a Kossuth-kardot egy arra érdemes személynek, aki önzetlenül segíti, támogatja ezt a nemes munkát. A nyolc kardból öt Erdélybe került, ebben az évben pedig Nyíregyházára. Az átadás előtt dr. Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója avatott be a Kossuth-kard történetébe, hitelesen tárva fel azt, hogyan lett az eredetileg ’37 m. osztrák gyalogos tiszti kardból vérbeli magyar fegyver, amelyet Kossuth is hordott az oldalán.

Mérlegen az addigi élet

Mindenképpen nagy megbecsülés jelképe, amelyet csak tettekkel lehet kiérdemelni. Az elnöki indoklás bőven idézett ezekből, amikor a méltatás következett: a jelölt nagyban hozzájárult az ojtozi emlékmű megépítéséhez, és ha már többet járt arra a vidékre, akkor körbenézett, megismerte a Besztercei Kollégiumot, az ott lakó diákokat, akik közül egynek támogatta a párizsi tanulmányútját. Kérés nélkül küldött Böjte atya árva magyar gyerekeinek egy teherautónyi almát Szabolcs aranyából. Így került 2012-ben a Kossuth-kard Szaszala László oldalára.

A kardot átadó Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei közgyűlés elnöke megyénk csodálatos, a hagyományokban rejlő értékeire emlékeztetett, amelyek megőrzése mindannyiunk közös felelőssége. Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő a határokon túl élő magyarsággal ápolt kapcsolatok elkötelezett híveként méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyekből az ünnepelt is kiveszi részét.

– Amikor az embernek már van oka hátra nézni, egy kicsit számot vetni sikerrel és kudarccal, örömmel és bánattal, akkor jó érzés, ha a mérleg serpenyőjében több a jó, ha egyáltalán van mire visszanézni – értékelt az ünnepi pillanatokban osztozó családtagok, barátok, egykori és jelenlegi kollégák előtt az új kitüntetett. A megyei közlekedés felügyelet egykori igazgatója hivatalosan a nyugdíjas éveit tölti, de aktivitása töretlen, hogy mást ne említsünk, ő a Magyar Autóklub észak-alföldi regionális szervezetének elnöke.

– Sokat küzdünk azért, hogy kevesebb ember haljon meg az utakon közlekedési balesetben. Ha azt vesszük, hogy a ’80-as években még 2000 halálos baleset történt, tavaly 638, akkor azt jelzi, jó úton járunk, de még van bőven feladatunk – vallott erről, és mindjárt megfogalmaz egy aktuális véleményt, a pénzbüntetés helyett büntető pontrendszert tartva hatékonyabb eszköznek a közlekedési morál javítására.

Ő mentette meg az enyészettől Nyíregyháza jobb sorsra érdemes 100 éves villamosát is. Ezt a jó öreg sárga villamost a budapesti Közlekedési Múzeum, a szentendrei Skanzen is kérné, venné, s vinné, de nem eladó. Talán egyszer majd lesznek segítői abban, hogy a legenda új életre keljen, és csilingeljen apró gyerekek és szüleik örömére.

Értékteremtő folytonosság

Kortól függetlenül mindannyian tehetünk valamit azért, hogy az ország, a megye élete, helyzete jobb legyen – engedte szabadjára gondolatait az ünnepelt –, s mérföldkő, amikor a privát és a közélet ötvöződik. A nyugdíj időszakában felötlik a költő kérdése: „Mit tettél el őszre, menedékül?”, vagyis látni kell, mit hagyunk mi magunk hátra. Fontos, hogy a választott hivatás, a munkahely, a ledolgozott évek milyen értékkel bírnak, de még fontosabb, hogy miként neveljük fel a minket követő generációt.

Unokák? Ők maguk a varázs! Különös kapcsolat köt össze velük, pedig két generáció a különbség, de talán épp ezért. A bajusz összeakad ugyan néha, de az unokákért érdemes élni, és még mindig dolgozni, alkotni, tenni valamit – mondta ezt már a kicsi Eszter és Kristóf szemébe nézve, s bizony, könnycsalogató volt, amikor felolvasta azt a levelet, amelyet Eszterke írt neki „Az én nagyapám” címmel.

– Csodálatosan fejezi ki a felismerést Szabó Lőrinc a gyerekéhez írt soraival, melynek nagy tanulsága, hogy föl kell fedeznünk a gyermek lelki- és gondolatvilágát. Meg kell tanulnunk azonosulni a gyerekekkel, hiszen fizikálisan még kicsik, nekik minden és mindenki más óriás, de úgy kell rájuk tekintenünk, hogy egyszer az ő kezükbe adunk majd át mindent, amiért mi küzdöttünk egy életen át – tett hitet az alkotó, értékteremtő folytonosság mellett a Kossuth-kard 2012. évi kitüntetettje, Szaszala László.