Dakar-rali

2020.01.02. 23:05

Az indulók két százaléka lesz nő

Most első alkalommal Szaúd-Arábia lesz a házigazda.

A vasárnap rajtoló Dakar-rali indulóinak alig több mint két százaléka lesz nő.

A viadalon 572-en rajtolnak, 560 férfi és 12 nő, utóbbi öttel marad el az eddigi részvételi rekordtól, amely tavaly Peruban született.

A Dakar-ralit 1979 és 2007 között Afrikában, míg az utóbbi tíz évben Dél-Amerikában rendezték meg, ezúttal pedig első alkalommal Szaúd-Arábia lesz a házigazda. A közel-keleti országban másfél évvel ezelőttig tilos volt nőknek a volán mögé ülniük.

A szaúdi férfiakat 18-an képviselik, hazai női induló nem lesz. Négy spanyol, két dél-afrikai, illetve egy-egy német, olasz, holland, japán, cseh és perui nő vág neki a január 17-i befutóig tartó eseménynek, amely során 12 szakaszon mintegy 9000 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

A legismertebb női versenyző a spanyol Laia Sanz, aki 2015-ben a gyengébbik nem legjobb Dakar-helyezését érte el a motorosok között azzal, hogy kilencedikként zárt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában