egyszerűbb adózás

2019.12.22. 08:08

Már ötezren választották a kivát december 1-je óta

Ötezer cég jelentkezett be kivásként december 20-ig, és ez a szám még jelentősen nőhet. Jövőre ugyanis csökken az adó mértéke, ezért még inkább megéri a kisvállalati adót (kiva) választani – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár vasárnap.

A gyengülő európai gazdaságban a magyar gazdaság védelmének újabb fontos eleme lehet a kiva kulcsának egy százalékpontos, 13 százalékról 12 százalékra történő csökkentése – jelezte az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy a Gazdaságvédelmi Akcióterv számos intézkedése segíti a hazai kkv.-kat, amelyek közül az egyik legjelentősebb lépés a kiva mértékének csökkentése.

Az intézkedés népszerű is, hiszen a kiva a leggyorsabban növekvő adófajta. Míg tavaly decemberben 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, december 1-jén már 41 500-at – ismertette az adatokat az államtitkár.

Izer Norbert megjegyezte, hogy az adócsökkentéssel a jelenleg több mint 41 ezer magyar cég összességében 5 milliárd forinttal kevesebb adót fizet jövőre. Hozzátette, hogy ezt az összeget majd újra kell számolni, hiszen már most látható, hogy jövőre újabb ötezer céggel bővül a kivások népes tábora. De a vállalkozásoknál hagyott összeg még tovább nőhet, ha az év hátralévő egy hetében még mások is bejelentkeznek a kisvállalati adó hatálya alá – közölte Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint 57 ezer cég összességében további 24 milliárd forintnyi adót takaríthatna meg a kivával. A tárca az adóhivatallal együtt még a választásban is segítette az érintetteket, hiszen december első hetében mind az 57 ezer cég kapott tájékoztatást arról, hogy mennyit spórolhat jövőre, ha áttér a kisvállalati adóra.

Az adatok azt mutatják, hogy a gazdasági szereplők hajlandóak befizetni az egyszerűbb és alacsony adót

- emelte ki az adóügyi államtitkár. Izer Norbert rögzítette: a kormány ezentúl is segíti majd könnyebb közteherviselési szabályokkal a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.

Az államtitkár elmondása szerint a kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyeknek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot.

A kisvállalati adó alapja a személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke 2020. január 1-jétől az adóalap 12 százaléka, amelynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában