Labdarúgás, NB I., Nyíregyháza Spartacus FC

2024.09.06. 17:27

Eb-résztvevőt igazolt a Spartacus

Georgiai válogatott középpályás érkezett a Nyíregyházához.

Nika Kvekveskiri és Fekete Tivadar.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

Az Eb újonc georgiai nemzeti csapat a csoportból való továbbjutással történelme legnagyobb sikerét érte el, Nika Kvekveskiri pedig a németországi kontinenstornán a Spanyolország elleni nyolcaddöntőben pályára is lépett. A harminckét éves középpályás legutóbb a Lech Poznant erősítette.

A lengyel élvonalból érkezett

A lengyel klubnál több mint három évet töltött, és több mint 120 tétmeccsen szerepelt, a 2021–2022-es idény végén bajnokok is lettek. Játszott BL mérkőzéseken is, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Az előző szezonban huszonkét találkozón szerepelt a lengyel élvonalban, és egy gólja mellett két gólpasszt adott. Több együttes is szerette volna nyáron szerződtetni, de végül a Szparinak sikerült megállapodnia vele.

– Komoly sikernek tartom, hogy egy ilyen futballkarrierrel rendelkező játékost meg tudtunk szerezni. Már az első tárgyalásoknál éreztem, hogy nagyon motivált, keresték olyan ligából, ahol anyagilag jobban járt volna, de a karrierje miatt inkább a szakmai szempontokat tartotta szem előtt, főleg, hogy a válogatottban is szeretne tovább szerepelni. Ez is jelzi, nem levezetni jön hozzánk. Komplex játékos, a középpályán mind védekezésben, mind támadásban hatékony, remélem, hogy tudásával nagy segítségünkre lesz – mondta az első osztályú labdarúgó csapat honlapján Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus FC sportigazgatója.

Kvekveskiri ingyen csatlakozott a Szparihoz, ugyanis az előző idény végén lejárt a szerződése a Lech Poznannal. A játékossal 1+1 éves opciós szerződést kötött a klub.

Nehéz gyermekkora volt

A 186 centis védekező középpályás nehéz körülmények között nőtt fel, a szülei Abháziából menekültek el, a georgiai Zugdidi menekülttelepére. 
Nika egyetlen kitörési lehetősége a sport volt, amivel élni is tudott, a helyi Baiai Zugdidi csapatában kezdett, innen a nagyobb klubok tekintetében a Dinamo Tbiliszihez került, melynek színeiben a 2012-2013-as idényben bajnoki címet ünnepelhetett, amit mint azt már fentebb említettük, 2022-ben a lengyel bajnokságban is megismételt. 

Kvekveskiri eleddig hatvanegy alkalommal ölthette magára hazája nemzeti mezét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában