Labdarúgás, MOL Magyar Kupa

2024.08.25. 14:14

A Tarpa jutott a harmadik körbe

A Mátészalka és az Újfehértó is búcsúzott a Magyar Kupától.

Nagyot küzdött a sötét mezes Újfehértó.

Fotó: Sipeki Péter

Az már a MOL Magyar Kupa második fordulója előtt biztos volt, hogy legalább egy „alsóbb osztályú” vármegyei csapat továbbjut, hiszen a vármegyei élvonal bajnoka a Tarpa az NB III.-as Mátészalkát fogadta.

Parázs hangulat Tarpán

Érdekes mérkőzésnek lehetett szemtanúja a nagyérdemű, hiszen a Tarpa viszonylag hamar büntetőhöz jutott, melyet a Szalka kapusa Lőrincz Zsolt bravúrral hárított. A házigazda ennek ellenére is előnybe került, miután Dmytro Makshaiev révén vezetést szerzett. A félidő derekán Sárosi Norbert a második sárga lapját is begyűjtötte, így emberhátrányba került a vendég gárda.  

A félidőben hármat cserélt a Mátészalka, amely tíz emberrel is kiegyenlített, Gyurján Bence ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, Kristófi Sándor pedig a helyére küldte a tizenegyest. A meccs végére szemlátomást fáradni kezdett a magasabban jegyzett egylet, így a hetvenhetedik percben Bodan Mykhailo újra vezetéshez juttatta a Tarpát. 

A vezető gól után sem adta fel a Szalka, Fenyőfalvi Dávid labdaszerzése után Gyurján Bence adott középre, melyet egy hazai védő kézzel blokkolt. Újabb büntető kapott a vendég csapat, azonban Kristófi Sándor másodjára már hibázott, így maradt az egy gólos hazai győzelem. Sajnos a meccs végére elharapództak az indulatok, így további három játékos jutott a kiállítás sorsára.

– Egy buta szabálytalanság miatt hamar emberhátrányba kerültünk. Azonban tíz majd kevesebb emberrel is próbáltunk játékban maradni. A játékvezetői ténykedésről pedig nem szeretnék beszélni – értékelte a mérkőzést röviden a Mátészalka honlapján Sándor Tamás, aki a lefújást követően időt kért a sajtó munkatársaitól. 

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, igazi kupahangulatban. Folytatjuk a harmadik fordulóban – nyilatkozta röviden a tarpai edzőpáros tagja, Vlacseszlav Jeremejev. 

Mindeközben a vármegyei első osztályú Újfehértó az NB III.-as Hatvant látta vendégül. Az első félidőben ugyan még kissé visszafogottabb játékot mutatott  a harmadosztályú csapat – amely így is megszerezte a vezetést –, a fordulást követően aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, majd Burzi két gyors góljával pontot is tett a találkozó végére.

Tisztes helyt állt az Újfehértó

– A végeredmény ellenére büszke vagyok a játékosaimra – mondta el a meccset követően az Újfehértó mestere, Kiss Tamás. – A mérkőzés összképe alapján nem éreztem ekkora különbséget a két csapat között. Nekünk is megvoltak a magunk lehetőségei, de sajnos mi nem tudtunk élni ezekkel. 

A főtáblán, azaz a legjobb hatvannégy között tehát a Tarpa folytathatja.

Labdarúgás: MOL Magyar Kupa, 2. forduló

Tarpa SC–Mátészalkai MTK 2–1 (1–0)
Tarpa, Sportcentrum, v.: Takács (Márkus, Kovács).
Tarpa: Hotra – Gál, Lovchykov, Kolesnyyk (Shved, 89.), Bodan, Makshaiev (Doloh, 91.), Herman, Mykhalchuk, Stratan (Kuchynskyi, 60.), Pryhoda, Lohvinchuk. Edző: Bubis Iván.
Mátészalka: Lőrincz – Spisák, Bodó, Sárosi, Molnár (Tangel, 46.), Fenyőfalvi, Kristófi, Sztaroszta (Torkos, 46.), Hudák (Toldi, 89.), Gergely (Bodó, 46.), Gyurján (Tóth, 91.). Edző: Sándor Tamás.
Gól: Makshaiev (13.), Bodan (77.), ill. Kristófi (63. - 11-esből). Kiállítva: Hapon (94.), illetve Sárosi (27.), Kristófi (90.), Bodó (94.).

Újfehértó SE–FC Hatvan 0–3 (0–1)
Újfehértó, Városi Sporttelep, v.: Vinter (Punyi, Elek).
Újfehértó: Nagy M. – Chrien B., Kovács Á., Somogyi T. (Lakóczi R., 73.), Angyal N. (Fazekas M., 90.), Pallai B., Mezei B., Zámbó D. (Garda D., 73.), Pallai G., Daróczi P., Baglyos L. (Marozsán D., 55.). Edző: Kiss Tamás
Hatvan: Hámori D. – Nagy Zs., Szabó Sz., Kitl K. (Czibolya G., 46.), Karácsony D. (Kapitány B., 61.), Bartos N. (Burzi A., 46.), Vince A., Kovács D., Dinka K., Zsuppán D. (Noel N., 46.), Retter Sz. (Polgár P., 46.). Edző: Zoran Szpisljak.
Gól: Kitl K. (22.), Burzi A. (50., 55.). 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában