Kerékpársport

2024.07.02. 11:00

Újabb komoly feladat előtt

Tizedszer rajtol Budapestről az NYKSE társszervezésében rendezendő V4 Kerékpárverseny.

Solymosi János, NYKSE elnök és Illés Boglárka államtitkár kézfogója.

Fotó: Vigh Attila

A Budapest-Pannonhalma szakasszal szombaton rajtol el az idei V4 Kerékpárverseny, amelyet 2013 óta 10. alkalommal rendez meg Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország. A viadal – amely hazánk egyetlen 1.2-es besorolású nemzetközi kategóriás országúti kerékpárversenye – társszervezője az NYKSE, azaz a Nyírségi Kerékpáros Sportegyesület. A mezőny az előző évek kiírásaihoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan, Pannonhalmán ér célba. A hallatlanul izgalmas megmérettetés az apátsághoz vezető, helyenként 15%-os meredekségű, dísztérkő burkolatú emelkedőn dől el.

Solymosi János, az NYKSE elnöke, egyben a megmérettetés versenyigazgatója az esemény budapesti sajtótájékoztatóján lapunknak is nyilatkozott.

Húsz magyar a rajtnál

– A Visegrád 4 Kerékpárverseny az elmúlt években összehozta a négy szervező ország kerékpársportját – mondta el Solymosi János. – A viadalon várhatóan nyolc nemzet, huszonhat csapata áll majd rajthoz, közöttük tizenkét UCI-bejegyzésű profi gárda, tizenhárom klubcsapat, valamint egy nemzeti válogatott. A magyar színeket húsz bringás képviseli, közte a két nyíregyházi kiválóság, Hrenkó Norbert és Nagy Bendegúz is. Számukra többek között azért fontos ez az esemény, mivel idehaza ez az utolsó idei olyan kihívás, ahol gyarapíthatják a nemzetközi ranglistapontjaikat. A magyar verseny lassú rajttal indul a Carl Lutz rakparton, a Vogue rendezvényhajó elől, majd a mezőny a budakeszi éles startot követően 138,5 kilométert tesz meg a pannonhalmi apátságnál felállított célig.

És ha már szóba került a cél, természetesen a pályaépítésből ezúttal is kiveszi a részét az NYKSE, amely komoly létszámmal érkezik a rajthoz, valamint a célhoz, hogy tökéletes körülményeket teremtsen a versenyzők és az érdeklődők számára. 

Az esemény fővédnöke, Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára is kiemelte a verseny  jelentőségét.

Meghatározó együttműködés

– A közép-európai országok együttműködése nemcsak Európa múltjában volt meghatározó, hanem a jelenében és a jövőjében is az lesz – nyilatkozta a fővédnök. – Az ilyen rendezvényeken és általában a sporton keresztül ezt az egybetartozást nemcsak kifejezni, hanem erősíteni is tudják. A verseny nemcsak a kitartásról és a sportteljesítményről, hanem a barátságról és az összetartozásról is szól. A visegrádi együttműködés 1335-ban kezdődött, majd 1991. február 15-én erősítették meg. Ez az összetartozás kulcsfontosságú szerepet játszik Közép-Európa fejlődésében és stabilitásában, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, a politikai képviseletben és a kulturális értékek megőrzésében. Egy év múlva Magyarország veszi át a V4-elnökséget, ez az esemény annak is méltó felvezetése lehet.

A sajtótájékoztatót követően a résztvevők immáron hagyományosan együtt kerékpároztak el a Parlamentig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában