Labdarúgás

2024.07.31. 12:12

Nemzetközi tornával avatták a pályát

Hét utánpótlás csapat küzdött a végső helyezésekért Balkányban.

Szon.hu

A debreceni csapat nyerte a tornát

Forrás: Szakosztály

Három év nagy idő, ennyit várt a Balkány, hogy elkészüljön a pályája, ez idő alatt a csapat végig albérletben, Szakolyban játszotta mérkőzéseit. Ha már elkészült, megadták a módját, múlt hétvégén nemzetközi utánpótlás tornával avatták fel megújult otthonukat. A két napos megméretésen hét csapat küzdött meg a végső helyezésekért és a különdíjakért. Az U13-as tornán a házigazdák mellett pályára lépett a Debrecen, a Nyíregyháza, a Kisvárda és a Kaposvár akadémiája mellett a Szatmárnémeti Partium Akadémia, valamint az érmihályfalvi Unirea korosztályos alakulata. Az első napon a csoportküzdelmeket bonyolították le, vasárnap pedig jöhettek a helyosztók. A két nap alatt nagyon sok tehetséges labdarúgó palánta villantotta meg oroszlánkörmeit a szakemberek és a kilátogató szurkolók, szülők legnagyobb örömére.A tornát végül a debreceni fiatalok nyerték, akik a Szpari korosztályosait múlták felül a döntőben, a bronzérmet a kisvárdaiak nyakába akasztották, akik a Kaposvár legyőzésével állhattak a dobogó legalsó fokára. Különdíjak is gazdára találtak, a torna gólkirálya az egykori kiváló debreceni labdarúgó Tisza Tibor fia, Borisz lett, legjobb játékosnak a nyíregyházi Hadházi Noelt választották, a legjobb kapusnak járó díjat a Kaposvár hálóőr, Rengel Barnabás érdemelte ki. Érdekesség, hogy a torna első gólját az a Pintér Áron szerezte, akinek az édesapja, Pintér Attila évekig a Balkány oszlopos tagja volt, mielőtt Kaposvárra költöztek. A jól sikerült torna záróakkordjaként Obsitos Norbert, a Balkány elnöke azzal búcsúzott, hogy jövőre a résztvevőket visszavárják.

Obsitos Norbert, a Balkány elnöke és a balkányi kötődésű Pintér Áron, aki a torna első gólját szerezte

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában