Labdarúgás, NB II., Kisvárda Master Good

2024.07.05. 06:21

Kazincbarcikára került a klubikon

A másodosztályban folytatja a Kisvárda közönségkedvence.

Fotó: MW-archív

Egy rövid diósgyőri kölcsönjátékot leszámítva kilenc év után távozott Kisvárdáról az együttes csapatkapitánya, Lucas Marcolini. A brazil-magyar kettős állampolgárságú játékos nem szerette volna meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződését.

Ikonként intett búcsút

A Kisvárda még az NB II.-ben szerepelt, amikor 2015 februárjában a szlovák másodosztályú Bodva Moldava csapatától leigazolta a korábban Debrecenben és Békéscsabán is futballozó középpályást. A Kisvárda csapatkapitánya minden tétmeccset nézve 243 találkozón szerepelt a klub színeiben, 17 gólt szerzett, az NB I.-ben 125 találkozón 7-et. Lucas a 2023-2024-es idényben tizenkilenc magyar élvonalbeli bajnokin egyszer talált be.

– Ahogy fejlődött a klub, úgy fejlődtem én is, Kisvárdán lettem stabil NB I.-es játékos, rengeteg szép emlékem van, sok mindent sikerült együtt felépíteni – mondta még a távozás bejelentésekor Lucas. – Érzelmileg nagyon megérintett, amikor belegondoltam, mennyi mindenen mentünk együtt keresztül. Még most is kiráz a hideg, amikor erről beszélek.

Ami a folytatást illeti, több NB II.-es és NB III.-as klub neve is felmerült, sokáig úgy tűnt, hogy a harmadosztályú Karcag színeiben folytatja, valamint, hogy elkezdi az edzői pályafutását a DVSC Labdarúgó Akadémián, ám ő végül a Kazincbarcika mellett tette le a voksát. 

– Örülök, hogy itt vagyok Kazincbarcikán. Remélem, hogy sikeres szezonunk lesz. Sok ismerős arccal találkoztam már első alkalommal is, s úgy gondolom, nem lesz probléma a beilleszkedéssel. Az edzői stáb egy részét is jól ismerem, dolgoztunk már együtt. Nagyon bízom abban, hogy jó döntés volt, hogy a Kazincbarcikát választottam új klubomként, most pedig belevágunk a munkába, és készülünk ezerrel, hogy nagyon jó szezonunk legyen – nyilatkozta a megegyezést követően a középpályás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában