Labdarúgás, NB I., Nyíregyháza Spartacus FC

2024.07.22. 10:34

Folynak az engedélyeztetési eljárások

Van rá esély, hogy csak egy meccset kell a Szparinak albérletben, Mezőkövesden játszania.

A tervek szerint a Puskás Akadémia ellen már az új stadionban játszhat a Szpari.

Fotó: Dodó Ferenc

Eddig kérdéses volt, hogy az NB I.-be visszajutó Nyíregyháza mikor térhet vissza a saját stadionjába, mikor veheti használatba az új létesítményt a labdarúgócsapat.

Továbbra is albérletben

Mint ismeretes, a Nyíregyháza Spartacus FC már az NB II.-ből is úgy jutott fel az NB I.-be, hogy a hazai mérkőzéseit Balmazújvárosban rendezte, amíg Nyíregyházán épült az új stadion. Az már korábban eldőlt, hogy mivel az új létesítmény használatba vételére még várni kell, az élvonalbeli idényben az első fordulóban, az ETO FC Győr ellen továbbra is albérletben, ezúttal Mezőkövesden játszik a csapat. Azonban Révész Bálint klubtulajdonos vasárnapi közleménye szerint van rá esély, hogy a harmadik fordulóban, augusztus 10-én a Puskás Akadémiát már Nyíregyházán fogadhatja az együttes.

– Első hazai mérkőzésünket ismét, de reményeink szerint utoljára idegen pályán, a mezőkövesdi Városi Stadionban fogjuk megvívni a korábbi NB II.-es ellenfelünk, a győri ETO FC ellen 2024. július 26-án este, mivel várva várt stadionunk nem készült el a bajnoki kezdésre – mondta a csapat honlapján megjelent vasárnapi közleményében Révész Bálint. – Az elmúlt időszakban azonban sem mi, sem a stadion építésében és a hatósági folyamatokban részt vevők nem tétlenkedtek. A stadion használatbavételi engedélye 2024. július 2-án lett kiadva, és július 9-én jogerőre is emelkedett. A jogerőre emelkedést követően a tulajdonosi jogokat birtokló szerv és a kivitelező megállapodást írt alá a Nyíregyháza Spartacus FC javára, hogy augusztusban a hazai NB I.-es meccseit megrendezhesse a stadionban. Ezután az üzemeltető és egyben a létesítményt használó sportszervezet, azaz a Nyíregyháza Spartacus FC Kft. megkérte a 2004. évi I. törvény értelmében a sportlétesítmény minősítését. A minősítő bizottság 2024. július 18-án tartott általános bejárást a különböző szakigazgatási szervekkel, és megkezdődött a Nyíregyházi Városi Stadion létesítményének minősítése. A minősítési folyamat reményeink szerint 2024. július 31-én befejeződik. Amennyiben a minősítés pozitív eredménnyel zárul, megrendezhető lesz az NB I. harmadik és ötödik fordulójára kisorsolt mérkőzésünk hazai pályán.

Stadionavató a Puskás ellen?

Révész Bálint reméli, hogy minden a terv szerint alakul, és a Puskás Akadémiát már telt ház előtt (ami 8150 főt jelenthet) fogadhatják az új stadionban, augusztusban. A Nyíregyháza július 26-án, 20.15 órától játszik a Győrrel Mezőkövesden, a 2. fordulóban, augusztus 3-án az MTK-hoz látogat, utána következik a Puskás Akadémia elleni találkozó, aztán Paksra utazik, majd a Fehérvárt láthatja vendégül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában