Futsal

2024.07.14. 11:43

Alapemberekkel hosszabbított a bronzérmes nyíregyházi csapat

Egyre több név válik ismertté a A’Stúdió Futsal Nyíregyháza játékoskeretéből.

Dávid Richárd és Öreglaki Norbert továbbra is a nyíregyházi csapatot erősíti

Fotó: Kohut Árpád/klub

A klub történetének eddigi legsikeresebb, NB I-es bronzéremmel véget ért szezonja után már az új csapat épül az A’Stúdió Futsal Nyíregyházánál. 
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem is lesz annyira „új” a társaság! Az együttes előbb közzétette, hogy Lakatos László, Krajnyák Zsolt és Kovács Ádám távozik, majd az elmúlt napokban több játékos szerződéshosszabbításáról is hírt adott.

Továbbra is a nyíregyháziakat erősíti a csapatkapitány, Kovács Róbert. A legidősebb Kovács testvér már a csapat alapját adó Levelek SE tagja volt, azóta rengeteg változás történt a klubnál, de az ő személye állandó. A hamarosan harminc éves játékos már a Stúdióval lett NB III-as bajnok, a következő idényben ő is sokat tett az NB I-be jutásért (az osztályozón is betalált), majd az élvonalban is a csapat alapembere volt. A 2022–2023-as idényben házi gólkirályként 19 gólt szerzett a bajnokságban, ebből hatot az alsóházi rájátszásban jegyzett. A mögöttünk hagyott évadban hétszer talált be, és bár roppant szerencsétlen módon a legrosszabbkor sérült meg, a szezon utolsó összecsapásán már ő is a pályán segítette a csapatot a bronzérem megszerzésében.

Hosszabbított Dávid Richárd is. A rutinos játékos tavaly nyáron érkezett Nyíregyházára és a legtöbb meccsen kezdőként lépett pályára. Az alapszakaszban nyolc góllal segítette csapatát, majd a felsőházi rájátszásban megsérült. Először úgy tűnt, hogy hosszú időre kidől, szinte biztosnak látszott, hogy a szezonban már nem léphet pályára, a bronzpárharcra mégis felépült, sőt, kiváló teljesítményt nyújtott, a társaság vezére volt és a párviadalt lezáró meccsen kétszer is betalált.

Nincs változás kapusposzton, ugyanis Gagyi Sándor és Petró Martin is marad. Előbbi tavaly nyáron váltott nagy pályáról futsalra. Gyorsan felvette a ritmust, a bajnokságban összesen 23 alkalommal kezdett. Többször is kiemelkedően teljesített, a legemlékezetesebb produkciót talán a Haladás ellen nyújtotta szeptemberben (4–1), de a bronzcsatában is kiválóan védett. Petró két éve a nyíregyháziak játékosa. Az előző szezonban 13 bajnoki mérkőzésen kezdett és elévülhetetlen érdemei vannak a bronzérem megszerzésében, elég megemlíteni a Berettyóújfalu elleni párharc első meccsét, amin kezdett, majd a büntetőpárbaj első lövését rögtön kivédte, ezzel nagy lökést adva a csapatnak.

A legfrissebb hír Öreglaki Norbert újraszerződtetése. A Dávidhoz hasonlóan tavaly nyáron érkezett rutinos játékosnak megkérdőjelezhetetlen helye volt a kezdőcsapatban, 33 bajnokin került be az első négyesbe. Az egykori gólkirály a brazilok után a csapat legeredményesebb játékosa volt 17 góllal.
Úgy tudjuk, hogy az A’Stúdió játékoskerete összeállt, a következő napokban további bejelentések várhatóak.

További információ, hogy a csapat hamarosan lejátssza az első felkészülési meccsét is, amit újabb mérkőzések követnek, majd a sorsolástól függően augusztus 9-én vagy 12-én kezdi meg a bajnokságot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában