Üres padok emlékeztetnek az áldozatokra

Falhoz támasztott üres pad, felette pedig egy műalkotás, ami egy olyan fa törzsének a keresztmetszetét szimbolizálja, amelynek a belsejéből kihalt sok-sok évgyűrű, vagyis ott üres. Bár a társadalmat jelképező fa később tovább növekedett, de az ürességet, amit a zsidók elpusztítása okozott 1944-ben, már sohasem pótolhatja senki. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium holokauszt idején elpusztított zsidó diákjaira emlékeztek kedden ennél az emlékműnél az oktatási intézmény pedagógusai, diákjai és a meghívott vendégek.

Vágyakozó tekintetek

A megemlékezés résztvevőit Homoródy Antalné nevelési igazgató-helyettes, megbízott igazgató köszöntötte.

– Számos tablót és emléktáblát láthatnak iskolánk falán a diákjaink, hiszen nagy múltú intézményünk része volt a magyar történelemnek is. Az I. világháború és az 1956-os forradalom hőseire emlékeztetnek a márványtáblák, ma pedig a gimnázium azon tizenkét izraelita vallású diákjára emlékezünk, akik a holokauszt idején az auschwitzi halálgyárban elpusztultak. Ezek a fiatalok a tablókról vágyakozó tekintetekkel, a jövő reményével néznek le ránk, akkor még nem tudták, milyen jövő vár rájuk – fogalmazott az oktatási intézmény vezetője.

Ünnepi beszédet Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke mondott. Bevezetésként arról szólt, hogy hazánkban már több mint tíz helyen vannak a tragédiát szenvedett zsidó diákokra emlékeztető üres padok, a legelsőt Kisvárdán állították fel.

– A zsidóság tragédiája az egész országot bejárta. A holokauszt idején olyan zsidó diákok vesztették életüket, akiknek voltak álmaik, tervezték a nyári szünetet, álmodtak a pályaválasztásról, a fiúk álmodtak a lányokról, s ez fordítva is igaz lehetett. Nagy történelmi tragédia a haláluk, hiszen bármi lehetett volna belőlük. Ti is így gondolkoztok, ti is így álmodoztok, de sokkal békésebb körülmények között – szólt a díszteremben helyet foglaló fiatalokhoz az egyesület elnöke. Felidézte az 1944-es évből azt is, hogy a már gettóba zárt diákokat a hatóságok az érettségi idejére kiengedték, mert mindenkinek fontos volt, hogy meglegyen az érettségi. Senki nem tudta, hogy lesz-e haszna, de bíztak a jövőben. A gimnázium megadta a fiataloknak ezt a rövid boldogságot – jelentette ki Kirschner Péter.

Az iskola énekkarának műsora után Harascsákné Papp Andrea pedagógus foglalta össze a gimnázium II. világháborús történetét. Mint elhangzott, 1942 novemberében hadikórház lett az iskola épülete, a diákok az evangélikus leánygimnáziumban tanultak délutánonként. Az érettségi előtti tanév öt hónapból állt, 1943. november 3-tól 1944. március 31-ig tartott. Az évzárót április 4-én tartották, a végzős osztály 45 tanulójából 16 diák volt zsidó származású. Az írásbeli vizsgákat mindenki letehette, a szóbelire már a gettóban készültek a fiatalok. A szóbeli vizsgát is sikeresen letették, de aztán már következett a gyűjtőtábor és a végállomás, Auschwitz. A 16 végzős diákból egy tanuló adminisztrációs hiba miatt elkerülte a deportálást, az elhurcolt 15 tanulóból három tért vissza a halálgyárból.

Ébren tartani az emléküket

Elmondta gondolatait Szesztay Domokos is, akinek az édesapja együtt járt a zsidó tanulókkal az 1944-ben érettségizett osztályban.

– Édesapám az elpusztított osztálytársai emlékét mindig ébren akarta tartani, ezért is kezdődtek az érettségi találkozók mindig a zsidó temetőben. Abba az osztályba főleg evangélikus, református és zsidó vallású srácok jártak, s bár más volt a hittanórájuk, de egységes, összetartó osztályt alkottak. S hogy milyen furcsa a sors, arra hadd mondjak még egy személyes példát. Édesapám az 1960-as években megismerkedett egy lengyel lánnyal, az édesanyámmal, aki a szüleivel az egykori Auschwitzben élt, vagyis abban a városban, ahol az osztálytársai 1944-ben elpusztultak...

Az emlékező gondolatok után Molnár Erzsébet evangélikus lelkész imája mellett az intézmény diákjai elhelyezték az emlékműnél a kegyelet virágait, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület képviselői pedig az emlékezés kavicsát.