Kosárlabda, Jakab Máté

2024.07.08. 13:24

A Sacramento csapatánál bizonyíthat

A nyíregyházi illetékességű edző, Jakab Máté is helyet kapott a Kings stábjában.

Jakab Máté a Kelet-Magyarország stúdiójában.

Fotó: MW-archív

A magyar női kosárlabda-válogatott segédedzője, Jakab Máté a Sacramento Kings nyári ligás csapatánál bizonyíthat. Máté nincs még harminchárom éves, de volt már vezetőedző a magyar férfi kosárlabda élvonalában, ünnepelhetett bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet, két éven át a német Bundesligában szereplő Brose Bambergnél dolgozott, a mögöttünk hagyott idényben pedig az ausztrál első osztályú New Zealand Breakers segédedzője volt.

Győzelem, majd vereség

A kaliforniai együttes a múlt hét végén kihirdette kereteit a 2024-es California Classicra, amelyet két helyszínen, Sacramentóban és San Franciscóban rendeznek idén. A Kings két csapatot is indított, és a Sacramentóban szereplő együttesnél a magyar szakember lett ugyanis Doug Christie vezetőedző egyik kiemelt segítője.

Sőt, a Kings 2-es csapata már két mérkőzésen túl is van, július 6-án, szombaton a Los Angeles Lakers gárdáját 108–94-re győzte le a gárda, míg egy nappal később a Miami Heat ellen 102–86-ra maradt alul a társaság. 

S, hamár szóba került a Lakers, nagy figyelem övezhette volna Bronny James játékát, ám LeBron James fia térdvizesedés miatt kihagyta ezt a találkozót - játszott viszont Valerio-Bodon Vincent, a fiatal magyar kosaras 18 perc alatt 6 pontot, 4 lepattanót, 2 labdaszerzést, 1 blokkot, 3 faultot, 2/8-as mezőnymutatót, 2/2 büntetőt és 0/5 triplát tett a közösbe.

Még keresi önmagát a Lakers

A Lakers összességében elég gyengén játszott, míg a GSW Ethan Thompson remeklésével (22 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) magabiztosan nyerte meg a találkozót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában