Futsal, NB I., Nyírbátori SC

2024.04.28. 00:18

Őrzi veretlenségét a Nyírbátor

Sorozatban a kilencedik mérkőzését is megnyerte Elek Gergő csapata.

Továbbra is őrzi makulátlanságát a Nyírbátor.

Fotó: Nyírbátori SC

Mondhatni, hogy rangadóval folytatódott az élvonalbeli futsal bajnokság alsóházi csatározása, hiszen a kilencedik fordulóban a listavezető Nyírbátori SC a második Aramishoz látogatott. Az már korábban eldőlt, hogy a szabolcsi egylet megnyeri a rájátszást, s így a hetedik helyen zár, ám az továbbra is kérdés, hogy ezt sikerül-e veretlenül abszolválnia, hiszen Elek Gergő csapata zsinórban nyolc sikerrel a háta mögött várta a kezdő sípszót.

Határozott volt a Nyírbátor

Ennek megfelelően kezdett a vendég alakulat, amely Szentes Bíró Tamás révén már a kilencedik percben megszerezte a vezetést. A válogatott kiválóság a folytatásban sem lassított, s habár a házigazda is számos nagy helyzetet dolgozott ki, nem sikerült túljárnia Bazsányi Péter eszén. Szentes Bíró második találata után 2–0-s előnnyel mehettek pihenőre a felek, majd a fordulás után a Bátor másik kiválósága, Bartha Balázs biztosította be a vendég sikert. 

Mindezek eredményeképpen a Nyírbátori SC győzelemmel zárta a 2023-2024-es bajnokság utolsó idegenbeli mérkőzését. A gárdára még egy találkozó vár, május 6-án  hétfőn a Magyar Futsal Akadémia látogat a Nyírségbe.

Futsal: NB I.: alsóházi rájátszás, 9. forduló

Aramis SE–Nyírbátori SC 0–3 (0–2)
Budaőrs, Aramis SE Futsal Csarnok, v.: Deme.
Aramis: Csikós – Vattamány, Gellérfi, Szücs, Lévai. Csere: Soós, Gáspár, Kövesdi, Bélavári, Szeghy, Moga, Pintér, Bogdán, Erdősi. Vezetőedző: Nagy Roland.
Nyírbátor: Bazsányi – Szentes Bíró, Bartha, Orosz, Molnár. Csere: Dobi, Szabó, Varga, Sánta, Diboune, Marouan, Csorvási, Szucsányi, Csoma. Vezetőedző: Elek Gergő.
Gól: Szentes Bíró (9., 15.), Bartha (22.).

A bajnokság állása

1. Nyírbátor      9    9    -    -    49-31    34
2. Aramis        9    5    1    3    31-26    20
3. Újpest        9    3    1    5    39-43    15
4. MFA        9    4    1    4    29-27    14
5. Pécs        9    3    -    6    33-43    12
6. Maglód        9    1    1    7    30-41    6

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában