"Elment a harcos. Néztünk utána, hátha visszafordul, jön és visszavág. De nem jön..."

Azóta sokan kérdezték, hogy mi miatt él (élt) Ő ennyire az emberek szívében? Nos, erre a kérdésre nincs rövid válasz. Igazából semmiben sem volt kiemelkedő tehetség, csak mindig mindenkinél jobban akarta és szerette, amit csinált. Az edzések végén – anno focistaként, vagy edzőként –, mindig utolsóként jött le a pályáról. Hiába volt benne néha némi keserű szájíz, ugyanúgy kiállt és szorított a csapatáért. Egyenes derékkal távozott, mint ahogyan tette ezt egész sportpályafutása során, a focipályán és azon kívül is. Ahogy játékosként, edzőként is makulátlan erkölcsi magatartással, kiegyensúlyozottan küzdötte végig az éveket. Példamutató házasságában sem sikerült soha fogást találni. Az utolsó pillanatig harcolt az életéért. De sajnos végül elment a harcos. Néztünk utána, hátha visszafordul, jön és visszavág. De nem jön. Összezár mögötte a gyász mélyfekete sötétsége. Többé már semmi sem lesz olyan, mint eddig volt. Jani! Csak remélni tudom, hogy van valami ott, ahol vagy, és el tudod olvasni soraimat. Engedd meg, hogy felidézzem a napot, a temetésed óráját, pillanatait: pocsék egy januári nap van. Búcsúzunk tőled. A temetéseden sokan vagyunk. Többen, mint manapság egy focimeccsen. Itt is vannak „szurkolók” és léteznek kíváncsiskodók is. A „szurkolók” nagyon szomorúak, szenvednek. Jani! Nagyon hideg van, fúj a szél. Te sem szeretted a szelet, én is utálom a levegő zajos mozgását. Mindent felkavar, és folyik a szemünkből a könny. Majd szólsz, ha van valami! – mindig így köszöntél el. Most mi is várjuk, bár tudjuk, reménytelenül, messze csengő szavaid. Isten veled, Jangár! 

- Helebrand Anikó -