Megküzdöttek a sivatag homokdűnéivel

Akik az Egyesült Arab Emírségek felé veszik az irányt, leginkább azért teszik, hogy élvezzék a napsütést és dzsiptúrákon felfedezzék a sivatag homokdűnéit. Decemberben is garantált a jó idő, ezért vannak, akik a télből a nyárba érzésért ülnek repülőre, és hogy egy teljesen más kultúrába csöppenve kiszakadjanak a mindennapokból. A nyíregyházi Serfőző Andrea és párja, Dudás Ede is a különleges országot választották az év utolsó hónapjának elején, igaz, ők nem azért mentek, hogy pihenjenek, sőt! Közel huszonöt kilométert futottak a homokban, és közben számtalan akadályt teljesítettek: megyénket képviselték a Spartan Race világbajnokságon. A Naked Warrior Team versenyzőinek nemcsak hatszáz ellenféllel kellett megküzdeniük, de a negyvenfokos hőséggel is, az eredetileg kitűzött célt pedig mind a ketten teljesítették: beértek a célba. 

Futócipő karácsonyra 

– A megmérettetésen csak azok vehettek részt, akik korábban valamelyik Spartan-versenyen az első három között végeztek. Nekünk ez többször is sikerült, így kvalifikáltuk magunkat, és bár nem volt olcsó a részvételi díj, a szállás és az utazás, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, hiszen egy világbajnokságon az országunkat képviselni óriási felelősség – mesélte Andi, aki 2014-ben azért kezdett el sportolni, mert szerette volna megőrizni az egészségét. 

– Magas volt a vérnyomásom, és mert túl fiatalnak éreztem magam ahhoz, hogy gyógyszereket szedjek, elkezdtem rendszeresen futni. Abban az évben futócipőt kaptam karácsonyra, a következő esztendőben pedig már lefutottam a félmaratont. A Spartan 2018-tól lett az életünk része, pontosabban először csak én versenyeztem, de rövid idő után Ede is csatlakozott. Az egyik verseny előtt eltört a kezem, és elkísért, hogy ha nem tudnék hazavezetni, legyen segítségem. De ha már ott volt, benevezett, és azóta minden megmérettetésen együtt indulunk. Óriási előny, hogy közös a szenvedélyünk, mert ha az egyikünknek nincs kedve edzeni, a másikunk biztos, hogy rábeszéli, és amennyire csak lehet, a versenyeken is támogatjuk egymást. 
 

Levezetik a stresszt 

– Szerintem a legelső Spartan sok mindent eldönt: van, aki azt mondja, hogy soha többet nem vág bele és van, aki még többre vágyik, mert fejlődni akar. Mi ez utóbbi kategóriába tartozunk, és élvezzük, hogy minden egyes célba éréskor kiderül: sokkal többre vagyunk képesek, mint amennyit gondolunk magunkról. De nemcsak ez motivál, hanem az is, hogy folyamatosan fejlődök: az első Spartanomat két és fél óra alatt teljesítettem, most már kevesebb, mint egy óra alatt beérek. 

– Én ügyvédként dolgozom, Ede építész, mind a kettőnk munkája stresszes, így nagy szükségünk van arra, hogy a feszültséget levezessük, és erre a Spartan tökéletes. Kell hozzá erőnlét, állóképesség, és úgy kell beosztani az energiáinkat, hogy a végére is maradjon – ez a világbajnokságon azért volt nagyon nehéz, mert a kinti körülményekre itthon nem tudtunk felkészülni, így nem lehetett felmérni, mennyi erőt vesz ki belőlünk a forróság és az, hogy futás közben bokáig süllyedünk a homokban. Nem tudtuk, mi vár ránk, így egyetlen célunk volt: végigcsinálni. Kétszer 12 kilométert kellett teljesíteni, és az akadályok mellett egy 200 méter magas homokdűne is nehezítette a dolgunkat. Sokan akkor adták fel, amikor másodszor is neki kellett vágni a 12 kilométeres huroknak, egy versenyzőt pedig annyira megviseltek a körülmények, hogy újra kellett éleszteni. Testileg és lelkileg is megterhelő volt, de sikerült, én a kategóriámban az 5. lettem, Ede pedig a 12. – egyikünk sem sportolt versenyszerűen korábban, így azt hiszem, ez nagyon jó eredmény – mondta Andi, aki a mindennapjaiban is hasznosítja a versenyeken szerzett tapasztalatokat. 

Átalakult az életük 

– Az, hogy a nehéz pályákon helyt tudok állni, az élet minden területén önbizalmat ad, és a Spartannak is köszönhetem, hogy tudom: tényleg minden fejben dől el. A cipelős feladatokkal jóban vagyok, de amikor gyűrűről vagy rúdról kell átlendülni, az kevésbé megy, korábban pedig azoktól az akadályoktól is féltem, amikor palánkon kellett átmászni. Miután sokat gyakoroltam ezeket és rájöttem, hogy képes vagyok rá, már nem jelentenek gondot. A Spartan hatására teljesen átalakult az életünk, amit egyáltalán nem bánunk, sőt! Szinte minden hétvégén versenyen vagyunk, sokszor visszük magunkkal a gyerekeinket is, rengeteget túrázunk, mozgás nélkül pedig már nem tudjuk elképzelni a mindennapjainkat. 

– A Spartanokon sok hatvan-, hetvenéves versenyzővel találkozunk, sőt, még mozgássérültekkel is, akik bebizonyítják, hogy az, aki sportolni szeretne, nem ismer akadályt. Engem számos dologra megtanítanak a versenyek, az egyik legfontosabb az, hogy kitartással sok minden pótolható. Nem én vagyok a leggyorsabb futó, és vannak, akik ügyesebbek az akadályokon, viszont soha semmit nem adok fel, ez pedig eredményre vezet és úgy gondolom, hogy ha ez nekem sikerül, másoknak is fog.