Megemlékezés: mi történt az aradi vértanúk gyermekeivel?

Közülük tízen voltak házasok, de csak hét vértanúnak születtek gyermekei. Ráadásul Kiss Ernőnek, Knezić Károlynak és Schweidel Józsefnek ma is élnek egyenesági leszármazottai, akik ápolják a tábornokok emlékét. 

Elvesztette hitvesét 

Az 1848-as honvéd hadseregben elsőként honvéd vezérőrnaggyá kinevezett Kiss Ernő (1799–1849) felesége szentgyörgyi Horváth Krisztina volt, akit 1826-ban Répceszentgyörgyön vett feleségül. Neje hamarosan várandós lett, s 1827-ben kislánynak adott életet, aki az Ernesztin nevet kapta. Az asszony azonban belehalt a szülésbe, s a tragédiát csak súlyosbította, hogy az özvegy apa hat évvel később a lányát is elveszítette. 
Kiss Ernő a hitvese halála után nem házasodott meg újra: a kivégzésekor még mindig özvegyember volt, de Turáti Anna nevű élettársától korábban születtek ikergyermekei, ezért Kiss a kivégzése előtt írt levelében két lányától búcsúzott el. Közülük Kiss Augusztát (1823–1900) a szabadságharc leverése után a temesvári várba zárták, ahol a Szent Korona hollétéről faggatták – sikertelenül. Miután elengedték, még két évig megfigyelés alatt tartották. 1842-ben ment férjhez a későbbi Torontál vármegyei alispánhoz, Dániel Jánoshoz, s házasságukból öt gyermek született: Ernő, Ferenc, Margit, Ilka és Béla – közülük Ernő később a Bánffy-kormány kereskedelemügyi minisztere lett. Auguszta húga, Kiss Róza (1823–1900) is férjhez ment 1843-ban, ő Bobor György felesége lett, s nekik is öt gyermekük született: Gyula, Ilona, Sarolta, Mária és Irma – közülük Gyula később honvéd századosként a nagyapjáról könyvet adott ki Nagybecskereken. Kiss Róza volt az, aki édesapja relikviáit őrizte, amely rendjelekből, kardokból, tábornoki egyenruhákból és levelekből állt. Érdekesség, hogy néhány hónap különbséggel, de ugyanabban az évben hunytak el Kiss Ernő ikerlányai. A vértanú leszármazottai napjainkban Kanadában és Újvidéken élnek. 
Knezić Károly (1808–1849) az egri gyalogezrednél szolgált, amikor 1844-ben feleségül vette az akkor 25 éves egri Kapitány Katalint. A bukás után az asszony reménykedett a csodában, a kegyelemben, de hiába. Ráadásul a hadbíróság az utolsó kihallgatáson el akarta kobozni a tábornokoktól a kitüntetéseit is, de ő azokat titokban a feleségével elküldte Egerbe. Így kapta meg a II. osztályú magyar Katonai Érdemrendet a tábornok idősebb lánya, Knezić Olga (1845–1898), míg a III. osztályút a fiatalabbiknak, Knezić Irénnek (1847–1882) ajándékozta. A kivégzés után az asszony nem tudott a férje nélkül élni, 1853-ban belehalt a bánatába. A tábornok lányai ezzel hamar árvaságra jutottak, de egy rokon, Kálló Tivadar poroszlói földbirtokos a gyámjuk lett, míg Bartakovics Béla egri érsek az Egri Angol Kisasszonyok Gimnáziumba járatta a vértanú lányait. Miután a lányok elvégezték az iskolát, Poroszlóra kerültek egy nemesi családhoz, s itt ismerkedtek meg későbbi férjeikkel, akik szintén egy testvérpárt alkottak. Gröber József vette feleségül Olgát, s házasságukból tíz gyermek született – közülük hatnak további leszármazottai ma is élnek. Gröber Sándor egri vaskereskedő pedig Irént kísérte oltár elé, s frigyükből kilenc gyermekük született, de csak hatan érték meg a felnőttkort: Jenő, Iván, Irén, Malvin, Ilona és Leona. A két házaspár Egerbe került, majd Olgáék később Miskolcra költöztek. Napjainkban a kitüntetések közül a III. osztályú magyar Katonai Érdemrend a Hadtörténeti Múzeumban látható, míg a II. osztályút a ma élő ükunokák napjainkban is féltve őrzik egy letétben. 

Előkelő angol családban élt 

Gróf Leiningen-Westerburg Károlynak és Sissány Elíznek két gyermeke volt: Erzsébet és Ármin. Az édesapa fennmaradt levelezéséből tudjuk meg, hogy 1848-ban az akkor még csak négyéves Erzsébet lányát olykor tréfásan „rossz Lizának” nevezte, akinek a „rosszasága” abból állt, hogy síró-rívó kisbaba volt, de nagyon imádta őt. Csaknem minden levelében külön is szólt róla: „A kis Liza remélhetően jó és szép karácsonyfát érdemel” – írta a vértanú 1848 decemberében. Miután a lánya felnőtt, 1873-ban egy magas rangú angol katonatiszt, Willam Brown Barwell felesége lett, és Angliába költöztek. 
A vértanú lánya Londonban természetesen a legelőkelőbb társaságok tagjává vált. Házasságukból három gyermekük született: Richard, Henriett és Lilien. A grófnő Viktória királynő uralkodása alatt több ízben megjelent az angol udvarnál is, az uralkodó pedig mindig mint rokont fogadta, sőt udvarhölgynek is meghívta, ugyanis a vértanú tábornok rokonságban állt Viktória angol királynővel. 
Azonban 1911-ben Erzsébet hazajött Magyarországra, hogy szeptember 17-én részt vegyen édesapja törökbecsei egész alakos szobrának ünnepélyes leleplezésén. Miután özvegységre jutott, végleg hazatért, és előbb Kolozsvárott, majd 1912-ben Budapesten lakott. Henriett nevű lánya – a vértanú unokája – egy ideig itt élt anyjával, de aztán egy Cambridge-i tanárhoz ment feleségül. Leiningen-Westerburg Erzsébet végül 1913. január 26-án hunyt el, 69 éves korában. 

Apjához hasonlóan katona volt 

A tábornok fia, Leiningen-Westerburg Ármin (1848–1900) már a szabadságharc viharai közben született, s apja sem sokáig gyönyörködhetett benne, mert az év végén a harc eseményei a Délvidékre sodorták, és többé nem láthatta családját, feleségét és immár két gyermekét. Ez fájt neki legjobban az aradi fogságban is. Később gróf Leiningen-Westerburg Ármin – az apjához hasonlóan – a katonai pályára lépett, a Magyar Királyi Honvédségben szolgált, de megrendült egészsége miatt századosi ranggal nyugalomba vonult, majd Titelen mint miniszteri biztos a Tisza-Duna belvízszabályozó társulatnál dolgozott. Nem nősült meg. 1899-ben meglepte a világot azzal, hogy apja naplóját, Marczali Henrik egyetemi professzor közbenjárására átadta a nyilvánosságnak, amelyet a Budapesti Hírlap 1899. december 15-től folytatásokban közölt. Később a napló könyv alakjában is megjelent, és mindenki elismerte, hogy gróf Leiningen-Westerburg Ármin a napló közrebocsátásával felbecsülhetetlen szolgálatot tett. A vértanú fia végül hosszas szenvedés után, tüdővész következtében hunyt el 1900. december 27-én, 52 évesen. Végső nyughelyét, a Titelben álló hatalmas obeliszket 2022-ben újították fel. 
Poeltenberg Ernő (1808–1849) és Paulina Kakowska házasságából három gyermek született. A legidősebb, a szintén tragikus sorsú Poeltenberg Lipót (1841–1862) csupán 8 éves volt édesapja kivégzésekor. Később a szépen fejlődő ifjút az osztrák kamarilla vette a szárnyai alá, amely a brucki katonaiskolában helyezte el Poeltenberg fiát. Annak elvégzése után Lipót mint fiatal hadnagy 1862. március 6-án a krakkói díszszemlén főbe lőtte magát, harsányan kiáltva: „A hóhér császárnak nem szolgálok”. A középső gyermek, Poeltenberg Ilona (1843–1922) később Badacsonyba került férje, Fackh Guidó révén, aki 1871-ben vásárolt ott birtokot. 
A lány apósa, Fackh József szintén ’48-as honvéd tábornok, míg anyósa – és egyben nagynénje – Poeltenberg Amália, az aradi vértanú nővére volt. A legkisebb fiú, Poeltenberg Guidó (1846–1889) magyar erdőfőtanácsosként dolgozott, és igen fiatalon, 1889. január 19-én hunyt el Budapesten. 

A kazamatákban 

Schweidel Józsefnek (1796–1849) és Domicella Bilińskának (1804–1888) öt gyermeke volt: Béla, Mária, Karolina, József és Anna. A vértanú a hadbíróságon tett vallomásában is öt gyermekről és héttagú családról beszélt, de a végrendeletében már csak négy gyerektől búcsúzott el – feltehetőleg József nevű fia akkor már nem élt. Az aradi vértanú legidősebb fia, Schweidel Béla (1828–1916) édesapjához hasonlóan maga is huszár tisztként szolgálta végig a szabadságharcot, méghozzá a fel-dunai VII. hadtest kötelékében. 1848. október 19-től főhadnagy, 1849. január 19-től alszázados, majd századkapitány lett ezredében. A világosi fegyverletétel után apjához hasonlóan aradi várfogságot szenvedett. A kazamatákban raboskodott, nem messze a vár VI. számú kapujától, amelynek tövében édesapját október 6-án kivégezték. A vértanú azonban Bardócz Sándor minorita pap segítségével eljuttatta a fiához azt a kis ezüst feszületet, amelyet kivégzésekor is a kezében tartott. Ezt követően Schweidel kapitányt is halálra ítélték, de nem sokkal később Haynau – a felmentése előtt váratlanul – kegyelemből börtönbüntetésre módosította az ítéletet. 
Édesapja, Schweidel József a végrendeletében ajánlotta fel fiának, hogy változtassa meg családi nevét, de Béla ezt nem tette meg, így élete végéig a Schweidel nevet viselte. Szabadulása után gyanús személyként még évekig rendőri megfigyelés alatt állt, és jelentéseket írtak róla. Megnősült, feleségül vette Kispál Juliannát, akitől négy lánya született: Ilona, Emília, Erzsébet és Irma. Később Szeged környékén telepedett le, ahol Károlyi gróf uradalmi tiszttartója lett. 1867-től a szentesi, majd 1890-ben a budapesti Honvédegylet tagja volt. Még megérte, hogy Schweidel József szülővárosában, Zomborban 1905. május 18-án egész alakos szobrot emeltek édesapjának. Schweidel Béla 1916. június 16-án, 88 éves korában hunyt el Budapesten gyomordaganat következtében – a Kerepesi temető 30. parcellájában temették el. 

Őrzi a család nemesi oklevelét 

Az ő dédunokája napjainkban is féltve őrzi a család nemesi oklevelét és Schweidel József pecsétnyomóját. Schweidel Béla húgai közül Schweidel Mária (1829–1886) Derra Antal ulánus főhadnagyhoz ment feleségül, de annak halála után Fabricius Károly pozsonyi ügyvéd lett a férje. Schweidel Karolina (1833–1923) az 1860-as években egy fővárosi ügyvéd, galántai Balogh Sándor (1827–1916) volt ’48-as honvéd százados felesége lett, míg Schweidel Anna (1848–1922) 1870-ben a königsbergi születésű Karl Georg Christian Koch porosz gárdahadnagyhoz ment hozzá. A frigy azonban megromlott, s a felek bírósághoz fordultak, az asszony pedig 1880-ban evangélikus vallásra térve tudott csak elválni, majd a következő évben hozzámenni a szintén elvált dabasi Halász Gedeon kápolnásnyéki földbirtokoshoz. Nővérével, Karolinával együtt ők volt azok, akik a legtovább éltek az aradi vértanúk gyermekei közül. 
Dr. Holmár Zoltán történész 

Még megérte, hogy Schweidel József szülővárosában, Zomborban 1905. május 18-án egész alakos szobrot emeltek édesapjának dr. Holmár Zoltán