Népművészeti fesztivál

2024.09.16. 14:00

Minden, ami népművészet egy fesztiválon

Alkothatnak, táncolhatnak, énekelhetnek, s tudásukat is gazdagíthatják a résztvevők.

Kanalas Ottilia

Szolanics Elvira, Jászai Menyhért, Szakady Kincső a sajtótájékoztatón

Fotó: KM/ Dodó Ferenc

Ez a szeptember már csak ilyen! Tele a naptár eseményekkel, fesztiválokkal, a nyíregyháziak nem unatkozhatnak. Alig pihenték ki a Tirpák Fesztivált, máris itt a Szakmafeszt, szeptember 20-án, pénteken pedig Nyírszőlősön, a Közösségi Parkban vehetnek részt az idei, immár II. Népművészeti Fesztiválon, ahol a vármegyében működő népművészeti egyesületek mutatkoznak be. A találkozón a népművészeti ágak színe- java felvonul, mindazok, akik szívügyüknek tekintik, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje és megszeresse a magyarság ősi hagyományait. Szokásához hűen a város sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet az értékes programra hétfőn délelőtt. Jászai Menyhért alpolgármester örömét fejezte ki, hogy ezt a városrészt fogja megmozgatni a rendezvény, ahol egyébként is különös figyelmet fordítanak a népművészetekre. A helyi iskolában hagyománya van a kézműveskedésnek, igyekeznek minél szélesebb körben megismertetni a gyerekeket a népi mesterségekkel.

Nyírszőlősről Szolanics Elvira Inczédy-díjas népi iparművész jut eszünkbe, aki több évtizede él és alkot Nyírszőlősön, fazekasműhelye nyitva áll mindenki előtt, szívvel-lélekkel fogadja a hozzá betérő művészetkedvelőket, s azokat is, akik szeretnének betekinteni ebbe az évezredes múltra visszatekintő mesterségbe. A sajtótájékoztatón a keramikus is jelen volt. Felidézte, hogy a helyi általános iskolában ismerkedett meg a kézművességgel, s nagyra tartja, ha a gyerekek minél korábban kibontakoztathatják tehetségüket a különböző művészeti ágakban. – Reméljük, hogy a fesztivál a népművészet valamennyi ágát közel hozza a látogatókhoz, s megmutatja, hogy szorgalmas, kitartó munkával hová lehet eljutni – mondta a népi iparművész. Hozzáfűzte: az emberekben érzi a régi mesterségek iránti vonzalmat, szerinte ezért is van reneszánsza a különböző kézműves foglalkozásoknak, szakköröknek. 

Tapasztalatcsere, tudásátadás 

A Szabolcs-Szatmár Bereg Vármegyei Népművészeti Egyesület elnöke, Szakady Kincső arról beszélt, sok-sok látogatóra számítanak pénteken, a fesztivál ingyenes, várnak mindenkit szeretettel. Elmondta, az egyesületük  1982-ben alakult, a legfontosabb feladatuknak a hagyományőrzést tartják. Minden évben megmutatják magukat országos, rangos találkozókon, a hétköznapokban Nyíregyházán, a Széchenyi u. 20. szám alatti központjukban csipkeverő, fazekas, szövő, fafaragó, nemezkészítő, kosárfonó szakágban folyamatosan alkothatnak a kézművesség iránt érdeklődők, a szakköreik nyitottak. Ezeket elsősorban felnőtteknek hirdetik, de szülő, gyerek, és nagyszülő együtt is alkothat, feltöltődhet. A II. Népművészeti Fesztivál pedig kiváló alkalmat nyújt a tudásgyarapításra, a tapasztalatok átadására, egy jó hangulatú közösségben, ahol a népművészet nyelvén szólítják meg egymást az emberek. A nap folyamán helyi énekesek régmúltat idéző dalokkal lépnek fel, bemutatkozik a Szőlőskerti tagintézmény néptánccsoportja, lesz élőszavas mesemondás, körtánc, játszóház is. 

 

A fesztiválon bemutatkozó egyesületek: 

  • Aranykapu Népművészeti Egyesület 
  • Beregszem Hagyományápoló Művészeti és Kulturális Egyesület
  • Nagykállói Népművészeti Egyesület 
  • Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület 
  • Szatmár-Beregi Népművészeti és Kézműves Egyesület 
     

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában