Filmfesztivál

2024.09.05. 07:55

Fülledt időjárás és forró témák Velencében

Szon.hu

Tilda Swinton

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Egy-egy hevesebb vihartól eltekintve rendszerint kedvez az időjárás a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál résztvevőinek. Idén eddig még elkerült bennünket az enyhülést hozó zivatar, a fesztivál pedig a szokásosnál is perzselőbb napokat tartogatott számunkra, ráadásul itt a hőség magas páratartalommal is párosul, így nélkülözhetetlen fesztiválgardrób elemmé vált nálunk a legyező. A vetítőtermekben is nem egyszer felforrósodott a hangulat és idén is több kényes témát feldolgozó alkotást láthattunk. 

Magyarországon és külföldön is sokat vitatott téma az eutanázia kérdése. A spanyol rendező, Pedro Almodóvar a The Room Next Door című filmjében egy végstádiumban lévő daganatos beteg, Martha (Tilda Swinton) készíti elő saját búcsúját az élettől. A sors összehozza egykori kolléganőjével, Ingriddel (Julianne Moore) és együtt bérelnek ki egy házat egy festői szépségű vidéken, hogy Martha itt tölthesse utolsó napjait. Miközben a két egykori kolléganő visszaemlékezik az életére, felemlegetve gyerekeket, szerelmeket és döntéseket, Martha egyre határozottabban készül a búcsúra. Bűn-e ilyen állapotban lemondani az életről? Bűn-e támogatni valakit ebben? Lehet-e méltó módon és környezetben búcsút venni az élettől vagy azért ez mégsem olyan egyértelmű a Martha mellé társul szegődő Ingrid számára, ahogy azt Martha elképzelte? Ilyen és hasonló kérdéseken mereng a népszerű spanyol alkotó a két barátnő megindító történetén keresztül. 

A huszadik század utolsó évtizedeiben a Latin-amerikai országokban hatalomrajutó katonai diktatúrák rémtetteit több neves rendező és híres alkotás is feldolgozta már. Velencében a brazil rendező Walter Salles, a hazájában a 70-es években a hatalmat átvevő katonai elnyomást mutatja be egy család történetén keresztül az I’m Still Here című alkotásában, mely szintén emlékezetes alkotása az idei versenyprogramnak. A valós személyeken és megtörtént eseményeken alapuló történet egészen a kétezres évek elejéig követi nyomon egy család történetét, ahol a családfőt börtönbe vetették, megkínozták és kivégezték, felesége pedig évtizedeken át küzdött azért, hogy mindezt bizonyítani tudja, és hogy felkutassa férje földi maradványit és végre hivatalosan megkaphassa annak halotti bizonyítványát, mely a kegyetlen rendszer bűneinek nyílt beismerését is jelenti. Salles filmjében különösen a feleség szerepében látható Fernanda Torres nyújt emlékezetes alakítást. 

Váró Kata Anna


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában