Folklór est

2024.08.19. 07:49

Karnagyok a városházán ( Fotók+Videók)

Dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte a Cantemus Nemzeközi Kórusfesztiválra érkezett együttesek vezetőit.

Szon.hu

Karnagyok a városházán

Fotó: Sipeki Péter

Vasárnap este rendezték meg Nyíregyházán a XV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál folklór estjét a Kossuth téren, előtte azonban még a városházára voltak hivatalosak a Cantemus Nemzeközi Kórusfesztiválra érkezett együttesek vezetői, ugyanis a vármegyeszékhely polgármestere, dr. Kovács Ferenc köszöntötte őket.

Mint beszédében kiemelte, a kórusfesztivál a kórusmuzsika tehetségeit hozta el Nyíregyházára, a közelről és távolról érkezett vendégek értéket adnak a városnak. Szólt arról is, hogy a város vezetése büszke a Cantemus kóruscsaládra, ami Szabó Dénes karnagy vezetésével innen indulva világhírűvé vált. Ugyanígy büszke a város a kórusfesztiválra is, amit immár tizenötödik alkalommal rendeznek meg, s amit eddig sok-sok híres kórus tisztelt meg  a jelenlétével.

– Bár feszes a programjuk, kérem, ismerjék meg Nyíregyházát, ismerjék meg a város szellemiségét, s jöjjenek vissza máskor is, ne csak  a fesztiválok idején – mondta a város vezetője, majd ajándékot adott át a karnagyoknak.

 

Ízelítő a nagyvilág folklórjából

Nagy sikerrel rendezték meg a kórusfesztivál folklór estjét a Kossuth téren.

A hagyományoknak megfelelően vasárnap este Nyíregyházán a Kossuth téren folklór esttel folytatódott a XV. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál programja. Ezeken a koncerteken a fesztiválon részt vevő együttesek nemzetük folklórjából adnak ízelítőt. A házigazda énekkarok keretbe foglalták az estét, ugyanis a koncertet a Cantemus Fiúkórus nyitotta meg és a Cantemus Gyermekkar zárta. Ez utóbbi együttes most nem Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezényelte, hanem három olyan fiatal – japán, spanyol és magyar – szakember, akik részt vesznek a nemzetközi karvezetői mesterkurzus foglalkozásain.

A vendég kórusok műsora előtt dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte az énekkarokat és a közönséget.

Kiemelte, hogy bár a nyár végéhez közeledünk, de ilyenkor Nyíregyháza a kulturális fesztiválok fellegvára. A kórusfesztivált követi Szent István ünnepe, aztán pedig kezdődik a VIDOR Fesztivál.

– A Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál nagyszabású rendezvénynek mindig népszerű programja a folklór est, ilyen zsúfolásig megtelik érdeklődőkkel a Kossuth tér – fogalmazott a város vezetője. – A zene varázsa mögött érezzük azt a nagy közösségi erőt is, amit az együttesek magukkal hoztak városunkba. A Cantemus Kóruscsalád városunk büszkesége, eredményeivel méltán vívta ki a világ tiszteletét. A vendégszeretet szeretnénk visszaadni a kórusoknak, köszönöm az énekkaroknak, hogy megtiszteltek bennünket – tette hozzá dr. Kovács Ferenc polgármester.

Ezt követően nagy sikereket aratva fellépett a holland, az észt, a német, az olasz, a kecskeméti, a japán és a tajvani együttes.

A program zárásaként a mátészalkai Szatmár Alapfokú Művészeti iskola citerásai adtak műsort Nauner -Agárdi Éva vezetésével.

A közönség szavazhatott a legjobb produkcióra, de az eredmény majd csak a kedd esti gálahangversenyen derül ki a Continental Arénában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában