Az olvasás olyan, mint a rejtvényfejtés

Az irodalmat kedvelők és az azt kutatók számára egyaránt különleges ez az év, hiszen Kölcsey Ferenc kétszáz éve, 1823-ban tisztázta le a Himnuszt, s ugyanebben az esztendőben született Petőfi Sándor, ahogy Madách Imre is. Dr. Mercs István irodalomtörténész, a Zrínyi Ilona-gimnázium pedagógusa, a Móricz Zsigmond Egyesület elnöke podcastbeszélgetésünkben úgy fogalmazott: a kutatók azért szeretik az évfordulókat, mert olyan személyiségekre irányítják rá a figyelmet, akik ezt megérdemlik, ilyenkor az írók, költők is az érdeklődés homlokterébe kerülnek. Mint mondta, mindig várják ezeket az időszakokat, annak ellenére, hogy például a mostani Petőfi-év meglehetősen megerőltető az irodalomtörténészek számára, hiszen 6-8 nagyszabású konferencián is be kellett mutatniuk új, érdekes kutatásokat. Ezek egyikének ő volt a hazai koordinátora: a többnapos emlékkonferenciának Nagykároly és Erdőd adott otthont, s nem véletlenül: Petőfi Sándor 1846 őszén a nagykárolyi megyebálban ismerkedett meg Szendrey Júliával, akit egy év múlva Erdődön vett feleségül. 
– Olvasgattam az abban az időszakban keletkezett verseit, és rátaláltam egy részletre: „Nem ért engem a világ! / Nem fér a fejébe, / Egy embernek éneke / Hogy lehet kétféle?” Ebből kiindulva azokat a kettősségeket vizsgáltuk, amelyek a költő életét és költészetét is jellemezték. Összetett személyiség volt, akiben sok én lakozott, de ezek teljes egésszé álltak össze – mondta dr. Mercs István. 

Mítoszok, legendák 

Hogy lehet az, hogy bár hosszú évtizedek óta kutatják Petőfi életét, munkásságát, mégis sikerül új, eddig nem ismert részletekre, összefüggésekre bukkanni? – tettük fel a kérdést az irodalomtörténésznek, aki szerint az, hogy Petőfiről szinte mindent tudunk, nehézségeket is okoz. – Kerényi Ferenc, az egyik legnevesebb Petőfi-kutató azt mondta, a költő életének csupán 8 olyan napja van, amiről nincsenek pontos, bizonyítékokkal alátámasztható információi, ám mindez azzal is jár, hogy számos mítosz tapadt az életműre. A kutatásoknak olykor vadhajtásai is keletkeztek – elég csak arra gondolni, amikor egy női csontvázat próbáltak meg a költő holttesteként azonosítani –, de vannak aranyos történetek is. 
– Székelykeresztúron a szabadságharc alatt meghalt egy katona, akit a kocsmáros eltemetett, és amikor ez kiderült, a helyiek úgy döntöttek: ez Petőfi nyughelye – furcsa módon a halál időpontjaként 1902-t, az újratemetés időpontját, míg kezdődátumként 1849-et, az ismeretlen katona halálának évét írták a sírra. Amikor a sírt gondozó idős bácsit megkérdezték, elhiszi-e, hogy a költő nyugszik ott, azt felelte, Petőfi akkora költő volt, hogy minden faluban lehetne sírja – mesélte dr. Mercs István, aki egy saját kutatásáról is mesélt. 

Elhallgatták, negligálták 

– Nem merünk vagy nem tudunk mit kezdeni a radikalizmusával: olyan sorokat írt le, mint hogy Akasszátok föl a királyokat, és a Dicsőséges nagyurak című versben is kivégzéssel fenyeget. A különböző korszakokban másképpen álltak ehhez: sokáig nem jelenhetett meg, a kiegyezés után pedig börtönbüntetést kapott, aki elszavalta. A két világháború között megpróbálták negligálni, figyelmen kívül hagyni, a kommunisták kezdetben örültek neki, majd visszaütött rájuk, manapság fityiszmutatásként jelenik meg, s óvatosan kell bánni vele. A Dicsőséges nagy­urak a Nemzeti dallal szinte egy időben keletkezett, és a Pilvax kávéházban maguk a márciusi ifjak is túl radikálisnak érezték, ezért azt kérték Petőfitől, semmisítse meg. Noha meglehetősen önfejű volt, engedett nekik, és elégette, ám Egressy Gábor és Sükei Károly leírták, majd elkezdett terjedni. A márciusi ifjak, akik sokáig csak kívülről beszéltek bele a politikába, 1848. március 15-én bekerültek az események fősodrába. Együtt kellett működniük a nemességgel, azaz a nagyurakkal, akiket Petőfi kötéllel fenyegetett meg, az pedig, hogy van köztük egy radikális véleményre hajló költő, gyengítette a pozíciójukat – osztott meg velünk egy érdekes felvetést dr. Mercs István, akitől megtudtuk: számára az olvasás olyan, mint a rejtvényfejtés.
– Belehelyezkedem az adott korszakba, és próbálom megfejteni, mennyire párhuzamos vagy merőleges azzal a korral, amiben élünk. Azt keresem, mi volt a szerzői közlés szándéka, miért tartotta fontosnak, hogy megszólaljon és azt is, hogy az adott mű mit jelent nekem, nekünk, a ma emberének.  

Ma már meg kell küzdeni a tiszteletért

Dr. Mercs István a már említett konferencia sikeres megszervezése mellett arra is büszke lehet, hogy Nyíregyházára hozták a Petőfi-buszt, amit három nap alatt nagyon sokan felkerestek. – A visszajelzések nagyon pozitívak voltak: annak, aki látta, nagy élményt jelentett. Én azt tapasztaltam, hogy a felnőttek jobban el tudtak mélyedni Petőfi életútjában a busz anyagának segítségével, a fiatalokat nehezebb lenyűgözni az interaktív megoldásokkal, hiszen ők már digitális világban élnek. Ez természetesen a mi munkánkra is hat, hiszen megváltozott a pedagógus szerepe. Korábban a tanár álláspontja megkérdőjelezhetetlen volt, egyértelmű igazodási pontot jelentett a diákoknak, ma már ez nem feltétlenül van így. Régebben a tisztelet és a bizalom alapból járt a tanároknak, ma már ezért meg kell küzdeni – véli a szakember, aki szerint a digitális megoldások hasznosak, de a pedagógust soha nem fogják tudni pótolni.