Az adott pillanat szépsége a legfontosabb (fotók, videó)

Bár torta nem volt 25 szál gyertyával az elmúlt szombaton Nyíregyházán azon a jubileumi koncerten, amelyen a megalapításának negyedszázados évfordulóját ünnepelte a Cantemus Vegyeskar, de a felcsendült sok dallam, Fassang László orgonaművész improvizációja, a fiúkórus éneke mind az ünnepeltet köszöntötte. 

Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatója foglalta össze a Cantemus Vegyeskar megalapításának előzményeit. Mint felidézte, Tarczai Zoltán főiskolai tanár az 1990-es évek elején szorgalmazta, hogy legyen vegyes kar a városban. Akkoriban ezt úgy volt a legegyszerűbb megszervezni, hogy a Pro Musica Leánykar tagjai együtt énekeltek időnként a Görögkatolikus Hittudományi Főiskola férfikórusával, ez a formáció azonban mégsem jelentett egy állandó vegyes kart. Az egykori 4. Számú Általános Iskolából kikerült férfiakban is élt a közös éneklés vágya, így szívesen vettek részt 1992-ben a régi iskolai épület 100 éves évfordulója alkalmából létrehozott vegyes karban.

Nyíregyházi ősbemutató 

Aztán ismét összeállt a kórus, amikor pár év múlva Castel Gandolfóban II. János Pál pápának kellett hangversenyt adni, s onnan már egyenes út vezetett 1998-hoz, amikor Szabó Soma vezetésével megalakult a Cantemus Vegyeskar. 

A szombati jubileumi koncert után beszélgettünk az együttes művészeti vezetőjével, akitől először is azt kérdeztük meg, vajon milyen érzések kavarognak benne a szereplést követően. 
– Az az igazság, hogy még mindig a Gyöngyösi Levente újonnan bemutatott 40 szólamú művének a hatása alatt vagyok. Hosszú és fáradságos munkával, rengeteg energiával tanultuk meg ezt a művet, ami Nyíregyházán most hangzott el először, vagyis mondhatjuk, hogy ősbemutatót hallhatott a közönség. 

– Pár éve Budapesten már felcsendült ez a nekünk írt szerzemény, de akkor nem én vezényeltem. Nagy sikerként élem meg, hogy Nyíregyházán is megszólalhatott ez a mű, s az itteni zenebarátok is hallhatták. Azért beszélek ennyit róla, mert valóban nagy hatást tett rám: 120 énekes állt körben a teremben a közönség körül, s majdnem mindenkinek külön szólam jutott ebben a fantasztikus hangépítményben. 

– Rengeteg apró részletre, rengeteg feladatra kellett ügyelni, hiszen a megszokott négy szólam helyett negyvenfelé oszlik a felelősség. Gyöngyösi Levente szárnyaló fantáziája megtöltötte a teret hangokkal, valami egészen elképesztő élmény hallgatni és vezényelni ezt a darabot. 

– A mű bemutatása nagy szervezést, nagy apparátust és előkészületi munkát igényel, ezért feltehetően ritkán fog elhangzani, de amikor újra előadásra kerül valahol, azt mindenkinek érdemes lenne meghallgatni, ez szerintem egy bakancslistás dal.

Nosztalgikus hangulatban 

A jubileumi koncerten elhangzott Thomas Tallis szintén negyvenszólamú műve. Ezek a negyvenszólamú alkotások mit jelentenek a Cantemus Vegyeskar számára? – kérdeztük a karnagytól. 

– Ezek a szerzemények mindig a nagy pillanatokhoz kapcsolódtak. A Tallis-művet akkor énekeltük, amikor 100 éves lett a régi 4. számú iskola épülete, s ünnepségsorozattal köszöntöttük a centenáriumot. Amikor nagyobb évfordulókhoz érkeztünk, mindig megszólítottuk a régi növendékeket, a régi énekeseket, visszahívtuk őket, s kibővített létszámmal, nosztalgikus hangulatban újraélhettük az élményeket. Most is így voltunk, hívtuk a régi énekeseinket, akik szívesen jöttek. Így az a kivételes helyzet adódott, hogy két kiemelkedő darabot is be tudtunk mutatni ezen a koncerten. 
Vajon a korábbi szereplésekhez képest változott az előadásmód? – tettük fel az újabb kérdést Szabó Somának. 

– A huszonöt esztendős vegyes kar élete folyamatos változás. Egyrészt a tagok is cserélődtek, másrészt én is idősebb lettem, több tapasztalatot szereztem és sokat is tanultam az idők során. Úgy érzem, változott a kórus hangzása, és az előadásmód is más bizonyos művek megszólaltatásakor. Igazából azokhoz a dalokhoz tudunk viszonyítani, amikről régebben hangfelvételek, CD-k készültek. Azok a felvételek jelentik az összehasonlítási alapot, azok emlékeztetnek arra, mi minden történt 15-20 évvel ezelőtt. 

– Én mindig a jövőbe nézek, azt keresem, hol van még tennivaló, hogyan lehet még fejlődni, hogyan lehet jobbá lenni. Ezért nem tudok objektíven ítélni, hogy van-e fejlődés, vagy hogy a változás milyen mértékű és irányú. Mivel mindig a jobbra törekszem, ezért addig próbáljuk a műveket, addig megy a munkafolyamat, míg azt nem érzem, hogy megszületett a csoda. Nem hallgatom vissza a régi felvételeket, nem hasonlítgatom össze a vegyes kar mostani teljesítményét a régiekkel, ugyanis úgy gondolom, a mi életünkben az adott pillanat szépsége a legfontosabb – magyarázta a karnagy. 

– Fantasztikus dolog az is, hogy visszajönnek az egykori énekesek. Amit édesapám (Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a szerk.) elindított jó ötven évvel ezelőtt, különleges virágzást, lombosodást eredményezett a Cantemus-kóruscsaládfán. Amikor visszajönnek a 10-20 évvel ezelőtti kórustagok, úgy érzem, hogy az a mag, amit az általános iskolában vagy a próbán a közös munka során elvetettünk, szárba szökkent, gyümölcsöt hozott. Akik néhány év kihagyás után visszajönnek, úgy állnak be az énekkari tagok közé, hogy teljesen egyenrangú partnerként vesznek részt az előadásban. Szokták mondani, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Szerintem így van az énekléssel is. Nagy megtiszteltetés, hogy ilyenkor olyanok is visszajönnek, akik már más országban élnek. 
A két negyvenszólamú művet november 4-én Budapest zenebarát közönsége is meghallgathatja a Szépművészeti Múzeumban. Erről a szereplésről a következőket mondta Szabó Soma.

Minőség a keleti végeken 

– A jubileumi évadra több olyan koncertet szerveztünk, amelyek a 25 éves évfordulóhoz kötődnek. Olyan műveket és pillanatokat igyekeztünk megjeleníteni, olyan alkotásokkal szerettük volna a nosztalgiát felidézni, amelyek annak idején ránk nagy hatással voltak. Ilyen volt a májusban Vállajon megrendezett Rahmanyinov-koncertünk is. Az emlékezéssorozatnak a budapesti fellépés lesz az utolsó állomása. Az a célunk, hogy a budapesti közönség is hallja, hogy milyen műveket énekelünk itt a keleti végeken. Be szeretnénk bizonyítani, hogy lehet itt is olyan művészi értéket teremteni, amire a budapesti közönség is felfigyel. Sikerült elérni, hogy koncertet adhassunk a Szépművészeti Múzeum csodálatos akusztikájú Román Csarnokában, ahová ezt a koncertet álmodtam. A két negyvenszólamú mű mellett egyéb gyönyörű szerzemények is elhangzanak majd. Szerettünk volna egy olyan koronát tenni az ünnepségsorozatra, amely méltó módon lezárja ezt a huszonöt éves jubileumot.