Szabolcsi hősök a pákozdi csatában

Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1848. szeptember 29-én történt a szabadságharc egyik legjelentősebb ütközete, a pákozdi csata. A magyar hadsereg élén Móga János altábornagy állt, míg a fiatal honvédekből álló haderő jobb szárnyát, Joseph von Milpökh alezredes, a derékhadat Franz Holtsche vezérőrnagy vezette, a balszárnyon pedig a császári-királyi 6. (Württemberg) huszárezred öt százada állt a kemecsei születésű Répásy Mihály huszárőrnagy parancsnoksága alatt.

A huszárok mellett jelentős részt vállaltak az őszi katonai akciókból a szabolcsi nemzetőrök is. A zászlóalj 1848. szeptember 10-én sorakozott fel eskütételre Nagykálló főterén. Ekkor került fel az alakulat zászlajára a „Szabolcs a hazáért – Győzni vagy halni” feliratú zászlószalag is Dégenfeld Imréné zászlóanya jóvoltából. A hat századba osztott alakulat zászlóaljparancsnoka a nagymadai születésű Patay István nemzetőr őrnagy lett. Másnap lépte át a Drávát 35 ezer fős seregével a horvát bán, Josip Jelačić császári altábornagy, s ezzel a forradalmi Magyarországot nyílt katonai támadás érte. Szeptember 16-án a szabolcsi nemzetőr zászlóaljat áttelepítették Nyíregyházára, hogy a szervezés munkálatait befejezzék. Az alakulat még ezen a napon indulási parancsot is kapott, aminek azonban nem tudott eleget tenni, de szeptember 22-én végül megindult a zászlóalj szekereken Szolnokra, három nappal később pedig vonattal Pestre szállították őket. Itt látták el őket a még hiányzó fegyverekkel, köpenyekkel, s szeptember 26-án a Zrínyi gőzhajón Dunaföldvárra szállították öt századukat, Görgei Artúr honvéd őrnagy táborába. Pesten nem tudtak elegendő fegyvert kiosztani a legénységnek, emiatt az 1. század, az apagyi születésű Apagyi György százados vezénylete alatt a fővárosban maradt. Apagyi alakulata a későbbiekben Móga altábornagy Lajtánál álló seregéhez vezetett segélycsapatok részeként tevékenykedett, s csak november végén csatlakozhatott zászlóaljához. Görgei csapatainak a feladata szeptember végén az volt, hogy akadályozzák meg az ellenség átkelését a Dunán, a szabolcsiak így nem vettek részt a pákozdi ütközetben, de megfigyelő, felderítő feladatokat azonban elláttak.

Közben Répásy őrnagy huszárai már 1848. szeptember 23-án Mezőkomáromnál megtámadták a Székesfehérvár irányába előrenyomuló Jelačić vérteseit, s megfutamították őket, ami bár csak helyi jelentőségű siker volt, de növelte a napok óta folyamatosan hátráló magyar csapatok önbizalmát. Pákozdnál a horvát bán a főerőit a magyar közép- és balszárny ellen vezette, de az ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamok minden alkalommal összeomlottak a magyar egységek tüzében, így közelharcra gyakorlatilag nem is került sor. A Répásy által vezetett balszárny lovassága bár félelmetes látványt nyújtott, Jelačić gyors veresége miatt lehetősége sem volt, hogy összecsapjon az ellenséggel.

A szabolcsi nemzetőrök azonban jelentős szerepet kaptak október első napjaiban, amikor a magyar hadvezetés elhatározta, hogy a Jelačić tartalékául szolgáló Karl Roth és Nicolaus Philippovich császári-királyi vezérőrnagyok vezette horvát hadosztályt – amely nem tudott parancsnokuk szeptember 29-i vereségéről – gyűrűbe zárja és felmorzsolja. A szabolcsiak ekkor Perczel Mór vezénylete alatt álltak. 1848. október 4-én Roth hadosztályának elővédje vereséget szenvedett és megadta magát Perczel és Görgei egyesült hadának, október 7-én pedig maga Roth vezérőrnagy sem kerülhette el sorsát, s teljes hadosztályával letette a fegyvert Ozoránál. Ez az ütközet volt a szabadságharc első olyan diadala, amelyet magyar részről népfelkelők és nemzetőrök vívtak ki. A 7500 fogoly mellett a 12 zsákmányolt ágyúnak és különösen a lőfegyvereknek volt nagy értéke, az önkéntesek pedig a zsákmányolt lőszerkészlet levegőbe lődözésével fejezték ki a győzelem feletti örömüket, amiben a szabolcsiak is lelkesen részt vettek. A nemzetőrök a fegyelemmel még meglehetősen hadilábon álltak, azonban bebizonyították, hogy használható katonaságnak számítanak, mint azt Perczel is dicsérően említette jelentésében.

Még egy hónap sem telt el azonban, s október 30-án Schwechatnál csődöt mondtak a népfelkelők, de az önkéntes alakulatok döntő része is – nem úgy a huszárok. A schwechati csatában Répásy, mint huszárezredes ismét a balszárny vezényletét látta el, s vezetése alatt vonták össze a magyar lovasság döntő részét, közte az öt Württemberg századot. Ezek a huszárok verték vissza a rendetlenül visszaözönlő magyar csapatok üldözésére induló császári lovasságot, s rendezett visszavonulásukkal lehetővé tették a többi egység nyugodtabb hátrálását és rendezését. Répásy Mihályt az itt tanúsított helytállásáért később kitüntetik a Magyar Katonai Érdemjel 2. osztályával.

Benczúr Gyula festőművész édesapának az unokatestvére, Benczúr Miklós nyíregyházi ügyvéd, nemzetőr főhadnagy is kivette a részét az őszi küzdelmekből. Feltűnt a Jelačić elleni önvédelmi harcokban, s egyes források szerint már Pákozdnál, míg testvére, Benczúr Zsuzsanna szerint a Schwechat alatti harcokban sérült meg: jobb kezének mutató ujját roncsolta szét az osztrák golyó. Őt azonban a halállal való közeli találkozása sem riasztotta vissza a haza fegyveres szolgálatától. Felgyógyulását követően is hűséges maradt elveihez.

- Dr. Holmár Zoltán történész -