Csillapíthatatlan a szeretetéhsége

Járai Máté nagyapja Maár Gyula Kossuth-díjas rendező, dédapja Illés Béla Kossuth-díjas író, fogadott nagymamája pedig Törőcsik Mari volt, mégsem egyengette senki az útját – a híres színésznő azt mondta neki, a tehetség előbb-utóbb utat tör magának. Nála ez valóban csak utóbb jött el: hétszer felvételizett sikertelenül a Színművészeti Főiskolára, és olyankor mindig úgy érezte, két választása van: vagy beül egy palacsintázóba, vagy leugrik a Lánchídról.

Szeret díjat kapni

Mind a hétszer az előbbit választotta, majd eljött végre az a pillanat, amire egész életében várt. Szerepet kapott a My Fair Lady című előadásban: statisztát játszott, éppen csak belógott a lába a színpadra, de mint ahogy a Bencs Villában tartott beszélgetésben elmondta: akkor ott ő volt a legboldogabb ember. Mert mindig is tudta, hogy színésznek kell lennie. Azóta folyamatosan játszik, és számos szakmai elismerés – többek között a Jászai Mari-díj – igazolja: neki a színpadon van a helye. Több darabban is láthatják a nézők, a jelenleg is futó darabjai – Primadonnák, Padlás, Luxemburg grófja, A miniszter félrelép, A hőstenor – mellett hamarosan a Meseautóban és A riviéra vadorzóiban is játszik majd.    

A nevetés túlélési ösztön

Nyíltan beszélt szülei szenvedélybetegségéről, s mint mondta, nem azért, hogy kiteregesse a családi szennyest. Azt gondolja, hogy ha elmeséli a saját problémáját, azzal azt üzeni a hasonló gondokkal küzdőknek, hogy nincsenek egyedül. – A szüleimnek a szenvedélyük fontosabb volt, mint én, így nem kaptam annyi figyelmet, mint más gyerekek. Emiatt csillapíthatatlan szeretetéhség van bennem, és úgy érzem, bármit is kapok az élettől, az nem elég. Szeretnék nyomot hagyni a világban, és bár tudom, hogy az ismertség és a siker múlékony, ha szereztem néhány jó estét a közönségnek, már boldog vagyok.
Mosolyt adni ma talán fontosabb, mint bármikor máskor, és én abban segítek, hogy az embereknek jobb kedvük legyen. A nevetés számomra a túlélési ösztön. Sokan vannak, akik belenézve a tükörbe elmondják, hogy jól nézek ki, remek színész vagyok, és ezt elhiszik. Nekem ez nem jön be,  máshogy kell magam motiválnom, ezért van mindig jó kedvem. És persze attól, amit a közönségtől kapok. Engem szeretnek a nézők, és ezt nem lehet tőlem elvenni, színészként ennél többet nem kívánhatnék. Szeretem a vígjátékokban alakított szerepeimet, de ha mindig ugyanazt a karaktert játszom, nem tudok fejlődni – ezért kértem Győrben Billy szerepét A kripli című előadásban, és ezért szeretném eljátszani III. Richárdot is – nagyon fontos, hogy a komfortzónámon kívül is megálljam a helyem. Billyvel sok bennünk a közös, számomra ez egy nagy találkozás volt. Ritkán élek át a színpadon akkora élményt, mint amit ebben az előadásban: olyan síri csend volt a nézőtéren, hogy még azt is lehetett hallani, amikor az utolsó jelenetben lecsöppen a vér a kezemről – hálás vagyok érte, hogy ezt átélhettem.    

Szereti a bulvárt

És ha már komfortzóna: Kováts Dénes arról is kérdezte a színészt, miért fontos neki, hogy ilyen sokat szerepeljen a médiában: láthattuk túlélőshowban, főzős vetélkedőben, de reggeli műsort is vezetett az egyik kereskedelmi csatornán, feleségével, Járai Kirával pedig gyakran tűnnek fel a bulvárlapok címlapján is. –  Mivel elmúltam már 40 éves, nem akarom magam szebbnek, jobbnak mutatni, mint amilyen vagyok, azt viszont szeretném, ha az emberek teljes képet kapnának rólam. Ezekkel a műsorokkal megmutathatom azt is, amit a színpadon nem tudok, ráadásul én ezeket élvezem is. Olyan helyekre juthatok el és olyan helyzetekben próbálhatom ki magam, amire nemhogy civilként, de színészként sem lenne lehetőségem, ráadásul amellett, hogy pénzt keresek velük, a műsorokban beszélhetek a szakmámról is. Sokan azért jönnek el a színházba, mert láttak valamelyik csatornán és kíváncsiak arra, színészként mire vagyok képes. És számomra ez utóbbi a legfontosabb, és azt vallom, hogy csak azután utálhat engem valaki, ha látott már színpadon, addig nem.