Zsebre dugott kézzel a törvényszék előtt

Bár életében övezte volna akkora érdeklődés, kapta volna meg a görcsösen áhított elismerést József Attila, a sors azonban másként rendelkezett. Tragikusan korai, megosztó halála után lett a magyar költészet kiemelkedő alakja, egyfajta „rocksztárja”, akinek élettöredékeit ma is keresik, kutatják az irodalomtörténészek, s titkon abban bíznak, hogy találnak valami újdonságot, amivel kiegészíthetik a nehéz sorsú költő hagyatékát, s erősíthetik kicsit szakmai renoméjukat. Egy középiskolai magyartanár, Illés Zoltán ennek fényében nemrég megütötte a főnyereményt: nemrég rábukkant egy eddig ismeretlen, József Attilát ábrázoló fotóra.

– Az Óbudai Waldorf Iskolában dolgozom, ahol bizonyos tananyagokat nem heti rendszerességű szakórán dolgozunk fel a gyerekekkel, hanem úgynevezett epochán, ami azt jelenti, hogy három-négy héten át foglalkozunk egy témával. Szeretek korabeli dokumentumokat, újságcikkeket, fényképeket bevinni a diákjaimnak, hogy testközelbe hozzam a költőket, írókat. A József Attila-epochára is így készültem, de előtte fel akartam frissíteni a tudásomat. A költő születésének évfordulóján jutott eszembe, szétnézek az Arcanumon, ami egy digitális archívum, hátha kerültek fel olyan dolgok, amiket eddig még nem láttam. Lefuttattam egy részletesebb keresést, kiadott több mint száz találatot, s köztük volt az addig számomra ismeretlen, Magyarország című napilap egyik cikke. Az újság 1933. február 2-ai, csütörtöki lapszámában Írók a törvényszék előtt címmel jelent meg egy tárgyalótermi tudósítás két fotóval, melyek közül az egyiken József Attila látható – mondta el lapunknak Illés Zoltán. A nyíregyházi kötődésű pedagógus hozzátette: a költő harmadszor állt bíróság előtt, ekkor a „Röpirat-per” néven elhíresült ügy egyik vádlottjaként. A per Szimonidesz Lajos és társai ellen zajlott 1932 és 1935 között, a Halálbüntetés Ellenes Szövetség 1932 júniusában megjelent röpiratai miatt. A másik felvételen Zsolt Béla, Szimonidesz Lajos, Vámbéry Rusztem védő, Illyés Gyula és Berény Róbert látható a törvényszéken, várva, hogy megkezdődjön a tárgyalásuk.

– Erről a tárgyalásról több lap beszámolt, de csak a Magyarország küldött fényképészt is a törvényszékre, valami miatt mégsem került elő eddig ez az újságoldal. Hamar rájöttem, hogy ez egy eddig nem látott fotó, hiszen az epochális oktatáshoz szükséges felkészülés miatt nagyon jól ismerem az összes, körülbelül nyolcvan, eddig napvilágra került József Attila-képet. Persze leellenőriztem, megnéztem a kiadványokat, gyűjteményeket, rengeteg keresést lefuttattam az online dokumentumtárakban, de sehol nem találtam meg. Ráadásul kizártnak tartottam, hogy ha az internet korában felbukkan valahol, ne lett volna óriási hírverés körülötte. Lásd a néhány nappal ezelőtti esetet, amikor Harsányi Sulyom László – egyébként szintén a költészet napján – megosztott egy felvételt, amiről aztán kiderült, hogy nem a költőt, hanem Vaszary Jánost ábrázolja. Érdekes és kicsit talán misztikus is, hogy éppen a április 11-én, a születésnapján találtam a képet, alig egy órával azután, hogy Harsányi kiposztolta a saját felfedezését. Ennél hátborzongatóbb már csak az lett volna, ha mindkét képen tényleg József Attila lenne.

A következő kérdés az, kihez fordulhat, aki hasonló szenzációs felfedezést tesz.

– Az egyetemi éveim alatt, a szakdolgozatomra készülve publikáltam addig kiadatlan Márai Sándor-leveleket, ismeretlen Juhász Gyula-levelezőlapot, de ez már elég régen volt, az internet-korszak előtt, amikor még a nyomtatott sajtóban jelentek meg az irodalomtörténeti újdonságok. Ma már egyszerűbb; amikor megtaláltam az Arcanum adatbázisában a képet, számba vettem az irodalomtörténeti kutatással foglalkozó ismerőseimet, és megkerestem Bíró-Balogh Tamás barátomat. Megmutattam neki a fotót, amit ő sem ismert addig, s felvázolta lehetőségeket: elviszem egy szakmai folyóirathoz, ahol hosszú átfutási idő után szinte visszhangtalanul jelenik meg, majd lassanként valahogy beszivárog a köztudatba, vagy én magam publikálom a közösségi oldalamon, ahol pillanatok alatt elterjed a híre, esetleg köztes megoldásként keresek egy olyan fórumot, ahol, ha nem is a mély tudományosság mentén, de irodalommal foglalkoznak, értő és közérthető módon. A Könyves Magazinhoz volt kapcsolatom, egy kedves, szintén nyíregyházi ismerősöm dolgozott náluk korábban, így jutottam el a főszerkesztőhöz, aki azonnal lecsapott a témára, és kedden megjelent a cikk, amiben bemutatom az általam fellelt József Attila-képet – húzta ki magát széles mosollyal az arcán Illés Zoltán, aki nem titkolja, egy méterrel a föld felett jár.

– Hogy miért jelentős ez a felfedezés? Kezdjük azzal, hogy József Attilát ábrázolja a felvétel, ami önmagában szenzáció, ráadásul kilencven éve lappang, azóta nem látta senki, vagy ha mégis, nem érezte annak horderejét. Arról nem is beszélve, hogy nyilvános eseményen ábrázolja a költőt, akiről mindössze három alkalommal készült riportfotó – na, ez a negyedik. Ha jól tudom, öt peres ügye volt, ezek jól dokumentált esetek, de ezelőtt még egyikről sem került elő felvétel. Fontos továbbá, hogy a József Attila ikonográfiáját feldolgozó könyvekben vagy egy hiátus, ugyanis 1932–35 között nem ismerünk képeket róla, ez pedig egy 1933-as fotó. Különlegessége, hogy egy olyan arcát mutatja rajta, amit eddig nem láthattunk: egymaga, zsebre dugott kézzel álldogál hanyagul, szinte flegmán, s láthatóan kényelmetlenül érzi magát a megörökített szituációban. Egy olyan ember van a képen, aki tudja, hogy a hatalom bárkit bármikor elérhet, rögtönítélő törvényszék elé állíthat és kivégezhet, ahogy tette azt Sallai Imrével és Fürst Sándorral. Egy erre reagáló röpirat miatt fogták perbe a Halálbüntetés Elleni Liga tagjaként, vádolták meg nemzetgyalázással, s állítólag azon a tárgyaláson, amikor a fotó készült, bizonyosodott be, hogy ő fogalmazta a nyomtatványt. Ám amellett, hogy a társaival együtt a nyakán érezte a kötelet, tisztában volt vele, hogy igenis fel kell szólalni a rögtönítélő eljárások ellen, mert egyetlen hatalom sem élhet ilyen eszközökkel. 

CsA